KOZÁKY ISTVÁN: A HALÁLTÁNCOK TÖRTÉNETE III. / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 7. (Budapest, 1941)

II. Az everyman-haláltánc műfajai

- 28 zik, hogy ő orvos, mert már igen sok beteget mentett meg a legszörnyűbb fájdalmaktól, de ő pap is, mert már igen sok bűnöst megtérített és igen sok megátalkodottat tanított imádkozni. Ő azonban tanácsot is szokott adni. A királynő atyjának is ő tanácsolta, hogy adja nőül a mostani férjéhez. Atyja udvarában tartózkodott ugyanis Gingen király kancellárja, aki váratlanul meghalt. A király gyilkosságra gondolt és ez a körülmény olyan viszályt támasztott, hogy azt csakis házassággal lehetett kiegyenlíteni. A Dominó azután bevallja, hogy ő volt a kancellár gyilkosa, habár ellenfelét lovagi harcban ölte meg, amelynek nem volt tanuja s amelyben ő addig harcolt, míg az ellenfele meghalt. Minthogy ő a gyilkos és gyilkossága okozta a királynőnek e szomorú helyzetét, azért most jött a hibát helyreütni szerelmének megvallásával. „Deine junge Schönheit lockt mich allein 1 Komm mit, du sollst mein eigen sein ! Komm mit, wir wollen dem Hof uns zeigen ! Komm mit zum Tanze, zum Hochzeitsreigen !" — mondja a Dominó és megkéri a királynő kezét. Ebben a pillanatban kéri fel Veit a királynőt, hogy táncoljon vele, de a Dominó kijelenti, hogy ő már lefoglalta a maga táncosául. Veit elpanaszolja a várnagynak, hogy egy idegen van a várban és a fekete Dominóra mutat, aki a királynővel épen feltűnő gyorsan táncol. Az udvarmester felolvassa a királynő előtt a megszökött király levelét, amely féltő gonddal emlékszik meg a beteg majomról ; és elrendeli, hogy Veit lovagot száműzzék és a bohócot pedig kerítsék elő és verjék meg. A királynéról a levélben egy szó sincs. A Dominó kárörvendő nevetésre fakad, mert hiszen a bohóc mór nincsen földi hatalomnak alávetve. A királynő bosszúsan elrendeli, hogy az udvarmester és a király összes tisztviselői azonnal távozzanak a várból és vigyék kedves uruk elé a majmot is; Veit legyen ismét lovag; a királyi koronát pedig tüstént hozzák be, mert a régi király, aki gyáván megszökött, nem ura többé a várnak. Az uralom egy hatalmasabb úrra szállt át. Ebben a pillanatban temetik a bohócot odalent az utcán ; a gyászmenetet nagy néptömeg kiséri a kis csengőkkel csengetve és imádkozva : „Heiliger Expulsus, bitte für uns !" — Amikor az udvari emberek eltávoztak a teremből, a Dominó átöleli a királynőt, aki leveszi a virágdíszt a fejéről (lásd Uhland : Der Schwarze Rilter) s annak hirtelen elhervadt virágait maga köré hinti. „Schönheit und Duft hat keinen Bestand 1" — mondja a Dominó komoran és megvigasztalja fáradt szerelmesét, aki italért esdekel hozzá. Ekkor a Dominó az orvos életelixírjét nyújtja neki üdítő italul, amely azonban most az egyszer nem oltja a szomjúságot. A világosság is fáj a királynő szemének és a Dominó azzal vigasztalja, hogy ő csakhamar ki fog oltani minden világosságot. El is olt minden lámpát és csak a holdfény világít. A királynő egészen átadja magát a Dominó szerelmének, aki a koronát is felteszi. Az óra tizenkettőt üt és a zenekar tust játszik. A királynő kéri a fekete Dominót, hogy most már vegye le az álarcot, de ez erre csak abban az esetben hajlandó, ha a királynő becsukja a szemét és úgy ad neki csókot. A királynő engedelmeskedik. A fekete Dominó leveszi az álarcot, — arca a Halálnak halvány csontábrázata. A hosszú, tüzes csók közben a királynő felnyitja a szemét és egy sikollyal kiadja lelkét. E pillanatban a táncteremből a lefüggönyözött ajtón keresztül hatalmas nevetés hallatszik. „Du küssest den Tod" mondja a Halál és szelíden a kerevetre fekteti a holttestet. Azután gyorsan odalép a nagy órához és megállítja az ingáját, amire erős zörgés hallatszik, mintha minden rúgója eltörött volna. Ezután a táncterem ajtaja elé áll a Halál ; odabent épen egy frivol éneket kezdenek énekelni és a táncolók alakjának árnyéka a függönyre vetődik. A Halál megigazítja a koronáját, majd kihúzza kardjót és vár, lesi a támadásra alkalmas pillanatot. Az ének végén csak ennyit mond : „Die da sind keiner Schonung wert 1 Hier war's ein Kuss 1 Nun sei's ein Schwert 1" E szavakkal belép a tónclerembe : először csend, azután rémült sikoltozás és menekülés, de a Halál kardja mindenkit utolér. — Azután sötétség és csend. A tartalmat kellő részletességgel tárgyaltuk, hogy egyrészt az everyman-halálalak allegorikus megjelenési formáit elemezhessük, másrészt, hogy az everyman-haláltánc elsőfokú műfajának lényeges vonásait kifejthessük. Az everyman-halálalak a Moeller-féle drámában igen változatos formákban jelenik meg : a Halál akkor jő, midőn nem is sejtik s akkor is, ha jő, álarccal rejti el valódi kilétét. A táncteremben mindjárt a királynőt keresi fel, az csak vele táncol, de vele táncolni fárasztó. Neki parancsolni sem lehet, ő nem vazallus, hanem hatalmas király ; ő varázsló, orvos, pap, tanácsadó és gyilkos egy személyben, ő szerelmese a halni készülő embernek, de kárörvendően nevet a hatalma ellen hiába küzködőn. 0 nyújtja az embernek a végső, üdítő italt, ő oltja el a földi világosságot, de égi világosságot ad helyette. A halottra vált szerelmesének felcsókolja fájdalmát. Ő állítja meg az idő gépezetét is, amelynek minden rúgója eltörik. E bőséges anyag alapján megállapíthatjuk, hogy az everyman-haláltánc első foka valamely általános érvényű és értelmű tárgyat, vagy cselekvényt választ ki, amellyel kapcsolatban az everyman-halálalak megjelenése halálfilozófiává magasztosulj Az everyman-haláltánc írója az elsőfokú műfajban olyan általános és tipikus eseményt gondol ki, amelynek keretében az~e very m a n- h a 1 á I a I a k megjelenése szimbolikus értelmezést nyer s amely alkalmat ad az allegorikus bálaLtulajdonságoknak újszerű és markáns vonásokkal való megjellegzésére. A Moeller-dráma tárgya lovagkori esemény ; a költő a lovagvilág, a várélet jeleneteit dolgozza fel. E jelenetek magukban véve közömbösek, de alkalmasak arra, hogy az everyman-halálalakra vonatkoztatva szimbolikus jelentésük is legyen. Helyezzünk a halálalak helyébe bármely más középkori lovagot, vagy királyt, a dráma eseménye közönséges középkori szerelmi drámává lesz, amelynek részletmozzanatai elvesztik előbbi jelentésüket és más konkrét vonatkozásba jutnak egymással. A történés közömbös természetét a cselekvési mozzanatoknak csak vázában látjuk és nem egyszersmind jelenlegi kiélezett formájában.' Az everyman-haláltánc az everyman-halálalakot oly közömbös cselekvény keretében szerepelteti, amelynek kiélezett részletmozzanatai alkalmasak a halálfilozófia gondolatainak szimbolikus kifejezéséreT) A tartalom és műfaji jelleg tanulmányozása azonban a Moeller-dráma eredetiségének problémájára vonatkozólag is döntő jelentőséggel bír. A táncolókat, mulatozókat váratlanul meglepő és kardjával halomra gyilkoló Halálalak jelenetéről már első pillanatra is megállapíthatjuk, hogy H. Sachs „Der wunderbare Traum" című költeményére emlékeztet. Még sokkal régibb gondolat a Halálnak mint az ember (főleg a nő) szerelmesének ábrázolása. Már az „Erec" című német eposz 5874. sorában olvassuk, hogy Enite, aki azt gondolja, hogy férje meghalt, a Halálnak ajánlja fel sze-