KOZÁKY ISTVÁN: A HALÁLTÁNCOK TÖRTÉNETE III. / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 7. (Budapest, 1941)

I. Holbein haláltánca és a modern haláltáncköltészet fejlődésrendszere

V - 23 Közli a Rambach-íéle Anthologie

1 és megfelelője megvan Sz. Bernát „De conlemptu mundi" c. müvének „Cur mundus miiitat" kezdetű énekében. Mindezek csakis a tiszta középkori haláltánc motívumai, amelynek kora a XIV. sz. utolsó évtizedétől 1538-ig terjed, de amely már 1500. táján teljesen az allegórizálás terére lépett ét. A XVI. sz. közepén, amidőn Holbein és a német költészetben Hans Sachs az újkori haláltánc útjait jelölik ki, a Heltai-iéle „haláltáncmotívumok" már általános emberi gondolatok, amelyeknek lejegyzéséhez nem volt szükség irodalmi tradíciókra, miként a három élő és halott legendájának íormája is idővel általános emberi kifejező formává lett. Heltai és Spangenberg különben is távolabb áll a drámaiségtól, mint akár a legelső XV. századbeli német haláltáncdialógus. E műfaji hiányok mellett még a költemény célzatáról is meg kell emlékeznünk. A középkori haláltánc oktató célzata természetes jelenség volt, mert hiszen a haláltánc a legendának oktató irányú átdolgozása. Ez a jellemvonása azonban nem volt lényeges, amit az a körülmény is bizonyít, hogy az első két kritérium szerint megválogatott fínodern haláltánckölteményeknek nincsen oktató, hanem költői céljuk; az abban áll, hogy a haláltáncmotívumokat önmagukért szerepeltetlék a mulandóság gondolatának minél erősebb kiélezésében akarva gyönyörködni és azzal gyönyörködtefn.i) Ez a jellemvonás a modern haláltáncra sorsdöntő jelentőségű, de nem jelenti a tanító célzat teljes kizárását olyan értelemben, hogy az oktató hangú és tartalmú halálvers is lehet haláltánc, ha egyébként jelenben lefolyó eseményével és újszerű motívumaival megfelel a drámaiság és korszerű fejlődési fok követelményeinek. A felsorolt három jellemvonás nem szokott mindig egyszerre fellépni. A magyar haláltáncok sorában emlegetett versek között azonban vannak olyanok is, amelyek egyik követelménynek sem felelnek meg: Ilyen Szepetneki János: „Bátorítása halál ellen" c. költeménye

3, amely csupán a keresztény léleknek az„ örök halál" fölötti győzelmét dicsőítő halálelmélkedéseket tartalmaz. Fejlődési fokot nem képvisel és nem is drámai. A negyedrét alakú „Radványi verseskönyu„-nek (1675—1782) 21—26. lapján található „Valedictio funebralis" c. költemény' leírja a Halál tulajdonságait: az „irigy halál", aki az élőknek „lest hány", a legkülönbözőbb utakon igyekszik az emberek életét megsemmisíteni. Iszonyú torkában mindnyájan elveszünk. Nem ad mindenkinek oly nyugodt véget, mint Józsefnek, hanem különbözőkép elgondolt fortéllyal egyeseket gyilkosság által pusztít el (pl. Ábel), másokra hadakat küld. Ez sem drámai történés, sem újabb fejlődési irány. Még a felsorolt motívumok is szinte elvesznek a túlzó oktató hangban. Ide sorolhatjuk Nyéki Vörös Mátyásnak

4 „Tintinnabulum tripudiantium, azaz a földi részeg szerencsének állhatatlan lakodalmában tombolók jóra intő csengettyűje" című és „Mit használ kérlek a világ". . . kezdetű költeményét. Csak a kaszáló Halál leírása és az egyes rendek és állapotok megnevezése emlékeztet a haláltáncra. A költő egyébként saját érzelmeit is elvegyíti a halálmotívumok közé, amelyek szintén csak a tanító cél eszközei és nem költői elemek. A három kritérium : E drámaiság, a fej\ lődésképes motívumállapot és a művészi ceu meglehetős biztos alapot nyújt a mindenkori haláltáncok műfaji meghatározásában, mert meglehetősen Eltávolítja egymástól a vértelen halálelmélkedést és az igazi haláltáncköltemény^ E kritériumok pontos eszközei az új fejlődésrendszer megállapításának is, amelyet itt röviden vázolni akarunk. 1 I. 354. 1. 2 R.M. K. T. VI. 109. 1. 3 Baros Gyula : Irodalomtört. Közi. XIV. évf. 1904. 222—23. 1. 4 Fülöp Endre : Figyelő 1878. 231. 1. kk.; Imre Lajos : u. o. 1883. 151. 1. kk. 5. A modern költészeti haláltánc fejlődésrendszere Amint már megállapítottuk, a Holbein féle haláltánc alapja a költészeti haláltánc továbbfejlődésének. A Holbein-képek két ellentétes tulajdonságot kapcsolnak egybe: az összefüggő sorozat részekre bomlott, de e részekből ismét egy egész tevődött össze. Holbein elsősorban jeleneteket ábrázolt, egymástól eltérő milieukbe helyezte a halálalakot. De ezeket a jeleneteket össze is fűzte s így ezek részletképsorozatba kapcsolódtak. A részletképjellegnek és az egyes képekből összetevődő sorozatnak is megvan a maga sajátos jelentősége. V), részlet jeleneteknek balladai rövidségű költői -képein épül fel a költészeti haláltáncAA középkori tiszta haláltánc szövege alkalmatlanabb volt költői továbbképzésre, mint a legendaszöveg (amelynek konkrét tartalma volt), mert csak magyarázata és kiegészítése volt a képeknek ; folytonosan ismétlődő szakaszai pedig untatok, laposak és költőietlenek lettek. A középkori haláltánckép szerkezete egymaga is alkalmatlan volt a költői kifejezésre, mert amit a kép meglehetős könnyen és szellemesen ki tudott fejezni, vagyis az egyes élők egyenkinti halálbaragadását, azt a szöveg nem tudta máskép érzékelhetővé tenni, mint a költőietlenül egymásra következő dialógusok segítségével. A költői kifejezést azonban Holbeinnek részletjelenetei lényegesen megkönnyítették. A költői kép Holbein bármelyik jelenetében készen állott és csak ki kellett egyet a sorból kapcsolni és egy költemény tárgyául választva továbbfejleszteni. Ezt a lépést Hans Sachs tette meg. Tehát míg Holbein a fejlődés csíráit helyezte el, addig Hans Sachs érdeme annak kibontakozása. Megvolt azonban a részletképsorozatnak is a jelentősége. Ez ismét két ellentétes felfogást és haláltáncfogalmat foglalt magába; a valóságnak egyrészt szimbolikus és allegorikus, másrészt reális és életszerű, hű kifejezésére való törekvést. Szimbolikus és allegorikus volt a részletképsorozat kifejezőmódja, mert az emberéletet és halált a rangsorozatnak a Halál szimbolikus tettei által megsemmisített képviselőiben akarta érzékelhetővé tenni. De reális és valószínű volt a képsorozat, mert magát az egész életet, annak minden esélyét és nyomorúságát akarta ily nagy összképben megjeleníteni. Részletkép és részletképsorozat bő elágazásokat mutat a fejlődés folyamán. A részletképet feldolgozó költemények a Halál és halottak fogalmai között fennálló ősi ingadozás szerint két csoportra oszlanak : a Halálversek és halottversek csoportjára. halálversek szereplője az everyman-halálalaD Az idetartozó költemények a Holbeinképek mintájára magát (<jz everyman-halálalakot helyezik egy általános jelentésű, szimbolikus, allegorikus mozzanatokból álló esemény