KOZÁKY ISTVÁN: A HALÁLTÁNCOK TÖRTÉNETE III. / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 7. (Budapest, 1941)

Előszó

- 12 alá azt a nemcsak általam hangoztatott tételt, hogy (a haláltáncnak „tánc"-motívuma gnosztikus elgondolásokra vezethető vissza!)és amikor ilyen elgondolásnak még „illusztrációját" is közlöm, nem tudom, milyen tudományos módszeri követelménynek felel meg Kurzweil dr.-nak az az eljárása, hogy mindezen kétségtelen adatokra egyszerijen csak ennyit mond : nem fogadhatjuk el 1 Kérek alapos ellenbizonyítékokat és akkor szívesen meghajolok ! Kimutattam fentebb, hogy Trostler dr. az első kötet magyar anyagával kapcsolatban és az általa oly erősen hangsúlyozott „kiválasztás" kötelezettségével szemben, mennyire egymástól távol álló adatok felemlítését tartotta volna m é gi s szükségesnek. Legyen szabad még utalnom arra, hogy egyetlen „elírásra" is szíves volt figyelmemet felhívni, amiért nagyon hálás vagyok neki. Azt állítja ugyanis, hogy Kisfaludy Károly Karácsonyéj című versében a „halott-vendég" nem gyilkosság áldozata, hanem öngyilkos lett... Hogy ebben a látszólagos „elírásban" hogyan áll a megjegyzés helyességének kérdése, azt e kötet megfelelő helyén részletesen tárgyalom, de nem közölhetem itt, bármennyire szeretném Mélyentisztelt Bírálóim munkáját megkönnyíteni.. . Annyit azonban itt is mondhatok, hogy — nem „elírás" ! Annál feltűnőbb, hogy Kurzweil dr. az ő bírálatának további menetében többek között ezt mondja : „A magyar haláltánc rövidre fogott, hiányos és hibákkal telt fejezetének pedig egyáltalában nincs helye ebben az általános bevezetésnek szánt részben." Kurzweil dr. tehát készpénznek fogadta el az Irodalomtörténeti Közleményekben megjelent Trostler-féle bírálatnak arról a bizonyos „elírásról" szóló „érdekes" megjegyzését, de abból az „egyetlen" hibából nála már „hibákkal teltség" lett! És, — mint már hangsúlyoztam, — ez a hiba nem is létezik. Valóban igaza van Kurzweil dr.-nak, amikor azt hirdeti, hogy „végeredményben minden mindennel összefügg." Bizonyosan ezért „függ össze" az ő bírálata Trostler dr. bírálatával is oly nagy mértékben 1 Mert van még egy pont, amelyet Trostler bírálata nyomán minden további ismertetőm szinte szószerint megismételve tett említés tárgyává. És ez a pont az újkori egyetemes haláltáncfogalom kérdése. Trostler dr. és a nyomában járó kritikák művem első kötetének első részében az első fejezetet teljesen félreértették Nem vették észre, hogy abban a „középkori haláltánc" fogalmának meghatározása után még „mai" általános emberi „haláltáncfogalomról" is beszéltem, amelyet tehát a „középkorival" szembeállítva úgy értelmeztem, hogy ennek a mai „egyetemesítő" haláltáncfogalomnak szemszögéből m a sok olyan mű is lehet „haláltánc", amelyet azelőtt nem tartottak volna annak. Ott, az első kötet elején (5. 1.), tehát csak le akartam szögezni, hogy majd a mai haláltáncokról szólva ilyesmiről is kell tárgyalnom, éspedig azon egyszerű oknál fogva, mert (^naguk az írók és költők, sőt képzőművészek is a haláltáncfogalom körébe kapcsoltak minden olyan ábrázolást, amely a földi élet bajait reálisan rajzolta, vagy minden, olyan történetet, amely tragikus halállal végződik) Erre a tényre a jelen kötetben több nyomós adatot fogunk találni, magukból a művekből vett idézetekkel alátámasztva s azt fogjuk tapasztalni, hogy ez a különös „haláltáncfelfogás" még a legújabb haláltáncokban is tovább él Én ott az első kötet elején csupán a tényről számoltam be, adatot természetesen nem közölhettem, de kritikai megjegyzést sem fűztem hozzá. Hogy a XIX. század második felének és a legutóbbi 2—3 évtizednek írói joggal és helyesen alkalmazzák-e ezt az általánosítást, az nem tartozik ide. Az tény, hogy megteszik 1 Csakhogy sem Trostler dr.-nak, sem másoknak nem tünt fel, hogy az „egyetemes haláltáncfogalomról" az első kötetben tovább egyetlen szó sincs , .. Tehát az középkori haláltáncjelenségekre részemről soha nem is alkalmaztatott 1 Egészen képtelen dolog egy tudományos könyvről olyan oktalan „általánosítást" feltételezni, mint azt Trostler (i. m. 238 1.), Kurzweil (i. m. 84 1.) és Kardos dr. (i. m. 408 1.) recenziójában állítja! Szinte csodálatos, hogy ekkora badarságot a jelenkori haláltáncirodalom teljes nemismerése mellett ilyen nyugodt lélekkel le lehet ma nyomtatni 1 Ki merne tudományos tanulmányban egy XIX. századi, késői alakulás elhajlásaként kezelt fogalmat XIV. század előtti jelenségekre a kiválasztás céljából alkalmazni ? Ilyet tudományos tanulmányban nemhogy megtenni, de még másról feltételezni is képtelenség, hacsak az ember nem vett magának annyi fáradságot sem, hogy a műtől magától kérdezze meg, vájjon ezt a fogalmat egyáltalában használja-e és ha igen, milyen jelenségek elbírálásánál ! Mert az első kötet 5. lapján kezdődő egészen általános, vázlatos és csak az alapfogalmakat körvonalazó fejezetben ennek az egyetemesítő fogalomnak olyan általános alkalmazásáról, mint ahogyan azt Trostler dr. és utánzói állítják, egyetlen szó sincsen. Bármilyen nehezemre esik, hogy a jelen kötet elején az említett bírálatokkal foglalkozzam, mégis fel kell hívnom még valamire a figyelmet. Mind Trostler dr., mind pedig Kurzweil dr. kritikájukban az irodalmi lexikonokból vett könyvcímek egész seregével leptek meg. Feltették azt a kérdést, hogy Buchheit, Rehm. Wallner, Ellen Breede, Whyte, Kurtz stb. stb. műveit miért nem idéztem és hogy miért nem jeleztem pontosan, meddig tartanak forrásaim véleményei és hol kezdődik az én kutatásom eredménye. Erre csak azt felelem, hogy tudományos dolgozatban, amelynek nem volt célja bibliographia összeállítása*, valóban csak azoknak a könyveknek címét kell megemlíteni, amelyek a ta* A három kötethez név- és tárgymutatót, valamint bibliographiét egy későbbi alkalommal szándékozom pótlólag csatolni.