PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)
LEÍRÓ RÉSZ
- 40 ritkák az e nagyhírű és nagymultú testvérművészetre való visszaemlékezések. Még talán leginkább a török hímzéseknek azon típusában maradt fenn a szőnyegmintáknak némi emléke, amelyek közül a XXXVIII. t.-n mutatunk be néhány változatot. A kisázsiai csomózott szőnyegek némelyikén látunk ilyen keretmintát. E hímzések szálszámolásos (szálszorílásos) öltéstechnikája, s a csomószámlálással készült szőnyegek mintázatának merevsége technikai okokra vezethető vissza. A 141. á. gránátalma-virágjának csíkokra bontása jellemzően török, csak ügy, mint a szegélyező ciprus-sor. Török hímzéseknek hazánkban való elterjedtségére jellemző, hogy az egymáshoz igen közelálló 111. és 142. á. hímzése közül előbbi a kolozsvári unitárius egyházból, utóbbi pedig a sümegi Ferencesek kolostorából került elő. Még különösebb azonban, hogy a székelyszáldobosi ref. egyház birtokában maradt fenn egy olyan — belehímzett Bethlen-címerrel ékesített — terítő, amelynek négy oldalába a 142.-hez nagyon hasonló mintázatú török hímzéscsík szétszabdalt részletei vannak beleékelve. Jellemző ez arra, hogy nálunk a török hímzéseket magyar hímzésekkel elkeverve, itt készüli munkákkal dolgozták össze. Törökös magyar hímzések. Mind régi, u. n. úri hímzéseink, mind népművészetünk fonalas emlékeinek eredetkérdését illetően sok szó esett keleti származásukról. A gyűjtők, többnyire a «magyar stilus» lelkes rajongói, a múlt század romantikus szemléletvilágában fogant érzéseken alapuló megállapításai a honfoglalás előtti időkre tették hímzéseink ornamentikájának, színskálájának néha valóban keleti jellegét. Bizonyítgatni igyekeztek, hog} 7 egyes díszítményrészleteknek a perzsa-szasszanida iparművészet termékeivel való formai rokonsága a magyarság «ázsiai» tartózkodásának idejéből napjainkig fennmaradt hagyaték. E lelkes felbuzdulásnak — melynek Huszka József volt egyik leghívebb szószólója — kétségkívül megvolt az a (tudományos szempontból is igen hasznos) eredménye, hogy a gyűjtők figyelme a gyors pusztulásnak kitelt textilis emlékeinkre terelődött. Hnszka például a mult század 80-as éveiben sok olyan régi erdélyi úrihímzést örökített meg vázlatkönyveiben, amely napjainkra már elpusztult. Mint fennebb láttuk, a kisázsiai hímzéseknek az a csoportja, mely a mi keleti jellegű régi hímzéseinkkel tart rokonságot, nem vezethető vissza távolabbi múltba, mint a XVI. sz. elejéig. A középázsiai törökség kezén nem találjuk nyomát az ilyen tipusú hímzéseknek, kivéve azokat az újabb és selejtes munkákat, amelyek nyilvánvalóan vásári portékaként terjedtek el Konstantinápoly felől, vagy, amelyek a kisázsiai török hímzések elkorcsosult másaként helyben készüllek. 25 0 A középázsiai törökség régi típusú, (s feltehetően ősi hagyományokon alapuló mértanias jellegű ruhahímzései s a mi keleti elemeket feltűntető XVI—XVIII. sz.-i munkáink között minden kapcsolat hiányzik. De még amennyiben a középázsiai tö250 a Néprajzi Múzeum szépszámú dunai tatár hímzést őriz, amelyeknek kétségtelenül régi török hímzések szolgálhattak mintaképül, s amelyek ezeknek elrontott utánzatai. rökségnek ezek a hímzései valóban több mint ezeréves múltra tekinthetnek vissza, — ami legalább is kétséges — akkor is hiába keressük hozzájuk magyar lestvéreiket. Az Árpádkorból fennmaradt hímzésemlékeink lisztára nyugateurópai vagy bizánci hatásokat tükröznek, nem valószínű tehát, hogy egy évszázadokon át szunnyadó, ősi tradíció újjászületését látjuk a XVI. sz.-ban. Kétségtelennek látszik, hogy keleties jellegű hímzéseink csak a hódoltság idején születiek, az egykorú oszmántörök hímzések utánérzéseként. Ez annál is inkább látszik bizonyosnak, mert legtöbbjük a török hímzések egy bizonyos — virágmintás — csoportjához áll közel, mégpedig térbeli elrendezés, díszítménykészlet és színezésmód tekintetében egyaránt. Ha pedig a lörök hímzések egész komplexumát — a XVI. sz. elejétől egészen napjainkig, — állítjuk a mieink mellé, kiderül, hogy nemcsak az egyezések szerepelnek kormeghalározóul, hanem a mieinkben hiányzó jellemzők is. Így pld. nélkülözzük a XVI. sz. eleji török hímzések nem egy mintázatát csak úgy, mint a XVIII. sz.-i munkák dús árnyalású, zsúfolt virágmintájú és mecsetes, vagy bárkás mintáit is. Ha fentiek alapján el is vetjük Huszka elméletét hímzésmintáink ősmagyar származtatásával kapcsolatosan, helyeselnünk kell abbeli véleményét, hogy mind a magyarság keleti eredete, mind a Keletlel fennmaradt állandó kapcsolatai oly lelki egyezést, esetleg Ízlésbeli rokonságot eredményeztek, mely bizonyos mértékig előkészítette, befogadásra alkalmassá tette művelődésünket 25 1 azon művészi elemek befogadására, amelynek gyűjtője és hordozója az oszmántörökség volt. Szendrei már felismeri a keleti formáknak nyugati elemekkel való elkeveredésben a magyar jellegzetességet, 25 2 Pósta Béla pedig az erdélyi kályha25 1 Huszka J.: Magyar népies és renaissance díszítményeink. Művészi Ipar, 1888. évf. 19. I.
