PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)
LEÍRÓ RÉSZ
- 41 csempék egy díszítménycsoporljárói mutatja ki a török eredetet (régi török hímzések hasonló díszítmény eivel való egybevetés alapján!) s bizonyítja azt is, hogy azok Erdély földjén kapták meg azon jellegzetes kiképzésüket, amely részben nyugati befolyásnak is tulajdonítható. 25 3 Ugyanő szól régi erdélyi református egyházi textilféléink mohamedán művészeti hatásokat tükröző jellegzetességeiről, s egyben a török elemeket nálunk ért barokk hatások átalakító erejéről. 25 4 Hímzéseink törökös jellegét, s keleti elemeiknek nyugatiakkal való keveredését természetesen csak egész hímzésállományunk ismerete alapján vizsgálhatnók behatóan. Sajnos, még a történelmünk viharaiból megmenekült, napjainkig fennmaradt ilynemű emlékeket is csak hiányosan ismerjük, s egészben vagy részben való bemutatásuk is csak hézagosan történhetett meg ezideig. 255 Ilyinódon a kutatók — az anyag töredékes ismerete miatt — sohasem alkothattak maguknak helyes képet egészéről, s különösen elemeik eredelkérdésében kényszerűen sokszor téves következtetéseket vonlak le. Csermelyi Sándor a XVI. és XVII. sz. nyugati munkáival hasonlítva össze hímzéseinket, — igen helyesen — arra a megállapításra jut, hogy hímzéseink keleti elemei részben nyugat felől kerültek hozzánk, s ennélfogva «... a nyugati renaissance és a török művészet párhuzamos hatásának semmi akadálya sem lehetett». De megkockáztatja azt a feltevést is, hogy hímzéseinkben «... a török hatás formakincs és szerkesztés dolgában a nyugatit meg sem közelíti . . . ügy látszik, hogy a nyugati tradició már sokkal erősebb volt, semhogy a törökség művészete gyökeresen átalakíthatta volna.» 25 6 Utóbbi megjegyzése már azért sem lehet helytálló, mert hiszen a nyugati (renaissance) hímzések körülbelül csak a mohácsi katasztrófa idején s az azt követő évtizedekben kiadott német és olasz mintakönyvek révén kezdhették meg nálunk nagyarányú térhódításukat, — ezidőtájt pedig részben a nyugattól való elzártságunk, főként pedig a törökkel való (ha nem is mindig örvendetes), de sűrű kapcsolataink inkább keleti díszítőelemek terjedésének kedveztek. A nyugateurópai vászonhímzésnek a hódoltság kezdetekor azért sem lehetett nálunk meggvökeredzett tradíciója, mert ezidőtájt az még nyugaton is új volt. De igenis lehetett nálunk — műhelymunkák és zárdai hímzések révén — a gótikus jellegű nyugati hímzéshagyományoknak olyan fejlett gyakorlata, mely lényeges módosításokat tett a keletről beözönlő elemeken akkor, mikor ezeket saját művelődési állományába olvasztotta. A szükségszerű átalakulásnak ezt a folyamalát a minta térbeli elrendezése, a díszítinények formanyelve, a színezés és ölléstechnika tekintetében nemcsak hely- és időpont szerint, hanem úgyszólván esetenként is igen különbözőnek kell mondanunk. Mindazonáltal e tényezők átvételi módjában bizonyos szabályszerűséget látunk. — Véleményünk szerint ezek jobban kidomborítják hímzéseink magyarnak mondható díszítő jellegzetességeit, mintsem valamely díszítmény idegen vagy hazai eredete bizonyítaná. Hímzéseink törökös vonásainak vizsgálata tehát nemcsak annak kiderítését célozza, hogy milyen alkotóelemet vett fel magába ezen oldalról a magyar hímzés, hanem azt a magatartást is kutatja, amelyet ezen idegen elemekkel szemben a magyar hímzés tanúsított, s amelynek lemérhető, kézzelfogható bizonyítékai azok az el változtatások, áthasonítások, amelyeket beolvasztásukkor rajtuk véghezvitt. 25 2 Szendrei János: A keleti és nyugati művészet hatása a magyar díszítményekre. Művészi Ipar, 1892. évf. 14. 1. 25 3 Pósta Béla: A moszlim művészet hatásának példái Erdélyben, Túrán 1917. évf. 193. 1. 25 4 U. a.: A pókafalvi református egyház régi hímzései. Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából. V. kötet, 208. 1. 25 5 Régi úrihímzéseink legteljesebb gyűjteménye az Iparművészeti Múzeumban van, bár ez sem menynyiségben, sem sokrétűségben nem öleli fel valamennyi típust. Ennek a hímzésanyagnak, valamint egyes vidéki múzeumokból, templomokból és magángyűjteményekből való daraboknak gyűjteményes kiállítása 1918-ban került bemutatásra égy időszaki kiállítás keretében. Igen gazdag volt a hímzésanyaga az 1934-ben megrendezett Országos Református Kiállításnak, amely — bár csak a Csonkaország református egyházainak textilneműire szorítkozott — így is meglepetésszámbamenő ritkaságokat hozott napvilágra. s szakértőink figyelmét anyagának éppen nagyszámú törökös darabja hívta fel itt tárgyalandó kapcsolatokra. Paraszthímzéseink török emlékeket őrző darabjai legnagyobb számban a Néprajzi Múzeum gyűjteményében találhatók. A magángyűjtemények közül számban és minőségben legtekintélyesebb Wolfner Gyula úr gyűjteménye, melyben törökös úri és nép hímzések is szép példányokkal vannak képviselve. 25 6 Csermelyi Sándor: Magyar hímzések kiállításának leíró lajstroma. Bpest,,' 1918. — 7. és 11. ],
