PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)
LEÍRÓ RÉSZ
- 37 zése is tartozik. A mozdulatlan merevség érzését a körülkerített középrész díszítménye is fokozza, az előbbi kendő mintázatával összehasonlítva. Érdekes, hogy itt a keretben ugyanazok a díszítmények ismétlődnek, kisebb méretben, amelyek a kendő mezejében vannak. Ez régi török kendőkön gyakori díszítésbeli eljárás, Wace is mutat be ilyeneket 23 8, amelyeken kisebb-nagyobb elrendezési változtatásokkal a középmező díszítményei ismétlődnek a keretben. A kispaládi különleges dísze, hogy a színes selyemmel hímzett felületeket helyenként apró, aranyfonállal dolgozott pöttyökkel varrják át. Ez a díszítésmód véleményünk szerint nem egyéb, mint a török hímzések gyakori islóggal, kerek, lapos fémpikkelyekkel való átvarrásának utánzata. (L. ehhez pl. a 41. á.-n bemutatott török hímzést!). A nagyvázsonyi ref. egyház török kendője (20. á.) az eiőbb tárgyalt kendőkéhez hasonló elrendezésű. Keretében a középmezőéhez hasonló elrendezést mutatnak a minták, s arányaik sem változtak. Ez a mintázat a török hímzéseken még a közelmúltban is használatos volt, erre vall a Wace állal bemutatott, XIX. sz.-i lihnzés. 23 9 Érdekes, hogy egy teljesen hasonló mintájú és elrendezésű vászonterítőt Bokliarából hozott Zicluj Jenő gróf. 24 0 Nem tudjuk ezidőszerint megállapítani, hogy vájjon csak késői átvélel-e ez, avagy a lörökség középázsiai kapcsolatainak emléke él-e ezekben tovább. Hogy azonban már évszázadokkal korábban is készültek ilyenfajta munkák, annak érdekes bizonyítéka egy magyar hímzés (19. á.), mely az 1646-os évszámot viseli. Márkusfalvi Máriássy Mária a nábrádi ref. egyháznak ajándékozott e terítője nyilvánvalóan a nagyvázsonjd kendőhöz hasonló török munkák utánérzéseként keletkezhetett. A négyszegletes török kendők előbb említett csoportjába tartozik a lordosi ref. egyház sokszínű selyemfonállal hímzett terítője (67. á.). Az elrendezés és a díszítmények már fennebb, más török kendők leírásában tárgyalt jellegzetességein kívül itt a sarokmintának egy másik, ugyancsak típusosán török formáját ismerjük meg: a közös tőből fakadó, két egymás felé forduló szárú virágbokrot. A két szár nem metszi egymást, s mindig a kisebbik végéből kinövő virág tölti ki a nagyobb szár hajlatát. Színezésmódjának jellegzetessége, hogy a szárakat török módra sötétbarnával dolgozták, a hoszszúkás, erősen fogazott levelet pedig két különböző színnel, ami az árnyaláshoz szokott 23 8 Wace, i. m. 95., 98., 99., 102. minta. 23 9 Wace, i. m. 104. minta. CXVI. t. 21 0 Zichíj Jenő gróf kaukázusi és középázsiai utazásai. I. kötet, Bpest., 1897. — 593. á. 24 1 Ilyenfajta elrendezésű és mintájú díszítmények még a nemrégiben készült török kendőkön is szerepelnek (példa rá a Keleti Akadémiának a Néprajzi Múzeumban letétként őrzött egyik darabja: 2432. európai szemnek idegen, de a síkban elgondolt, dekorativ célzatú díszítésben az oszmántörökség iparművészetében általános. x\ X. táblán csupa régi török pesgirmintát mutatunk be; valamennyi mind a mai napig református magyar templomok birtokában van. A pesgir jellemző alakját, s díszítményeinek elrendezéséi a 24. á.-n látjuk. Két, három, vagy négy azonos díszítményt helyeznek egymás mellé, a kendő mindkét keskeny szélén. A pesgir díszítménye rokon az említett tordosi kendő (67. á.) sarokmintájával, bár annál kevésbbé hajlott és kunkorodó. De itt is tengelyként a két egymásfelé hajló, közös tőből fakadó szár szerepel. Valamennyi, e táblán bemutatott pesgir-minta ugyanilyen módon van a kendőkön elhelyezve. Díszítményeik közül — a régi magyar hímzésre legtöbb hatást gyakorolt, s így bennünket közelebbről érdeklő — minta a 25. á diszítménye. Ez az egyoldali hajló, egyetlen nagy virágot hajtó szár mai napig gyakori mintája a török hímzéseknek, s az volt a régi magyar hímzésben is. Sajátosan török a szeklu szirmai közül kinövő három bimbó és levél. Technikája a már említett törökös laposöltés. Nem érdektelen, hogy olyan ettől, s egymástól is igen különböző mintákat, (mint amilyen pl. a 21. és a 36. á.-n bemutatott), ugyanezzel az oltésfélével dolgozták. A 21. á.-n látható részlet a török hímzéseken oly gyakori ciprus-díszítményt alkalmazza, kehelyvirággal váltakozva, a pesgir szélén, míg a 26. á. ismét a szekfűnek egy jellemzően török elstilizálását mutatja, s a díszítményt a nyugaton szokatlan modorban — belsejét tagolva — bontja részekre. Az oldalnézetben ábrázolt, fogazottszélű levél, s a barna szár már más, fennebb tárgyalt török hímzésen is előfordult. A 22., 23., és 27. á.-n látható hímzésrészletek közös jellemzője, hogy a díszítményeket — s mindig azonosukat — rézsútos irányban helyezik el a szegély mentén. 24 1 Az ilyen szimmetrikus, mindig részarányosán, s egyben rézsútosan elhelyezett díszítmények szintén a török kompozíció jellegzetességeihez tartoznak és nyilván török hatásra vezethető vissza egyes görög (rhodosi), állítólag a XVIII. sz.-ból származó hímzéseken való előfordulásuk. 242 A 27. á.-n a szeklu körvonalai szintén sötéttel körvonalazottak, míg a 23. á. ezüsttel áthímzell felületeit vaj szín selyemmel varrták körül. 24 3 A 27. á. mintája egyébként csupán két színnel: kékkel és (talán más, vagy több más szín fakulásából adódott) drappal hímsz.). Érdekes az elváltozás módjának megállapítása céljából a terítőt a régi török hímzésekkel összevetni. 24 2 Wace, i. m. LXI. t. 24 3 Ismertette Kelemen Lajos: A sövényfalui ev. ref. egyház hímzései a XVII. és XVIII. századból. Erdélv Népei, 1901. évf. 13—14. 1. Wace, i. m. CVI. t.
