Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)
TANULMÁNYOK - Kovács Ágnes | Nemzetközi kiállítások Münchenben és magyar résztvevőik
figyelmet a német művészeti kritikában, a francia festő képei - különösen a Kőtörők - a figyelem középpontjába kerültek. Amikor az 1849-ben elkészült képet 1851-ben a párizsi Salonban kiállították, szidalmak özönét zúdították rá, nemcsak azért, mert felfogása nem csengett egybe a korszakban uralkodó esztétikai normákkal, hanem sokkal inkább azért, mert tényleg féltek ennek a „vulgáris" képnek a proletariátusra gyakorolt hatásától. A Kőtörők kritikai fogadtatása Németországban hasonló volt: „A naturalizmus erős ütőkártya, és maga a szociális kérdés, amelyet olyan zseniálisan a vászonra írtak, mint a Kőtörők esetében, a legszélesebbre tárja a művészet kapuját" - írta Carl von Lützow. 24 Ami a müncheni iskolát illeti, Karl von Piloty osztálya továbbra is nagy szerephez jutott, főleg tanítványai révén, akik ekkor kezdték megalapozni többnyire fényes karrierjüket a müncheni művészeti életben. Piloty híres tanítványai közül az osztrák Hans Makart (1840-1884), valamint a magyarok, Benczúr Gyula (1876-1883), Liezen-Mayer Sándor (1883-1898) és Wagner Sándor (1869-1910) választottak olyan témát és műfajt, amely a közönséget mesterükre emlékeztette, aki ezúttal Stuart Mária című festményét állította ki (972. sz.). A többség azonban - többek közt Franz von Lenbach (1836-1904), Franz Defregger (1878-1910), Gabriel Max (1840-1915), Eduard Grützner (1846-1925) és a görög Nikolaus Gysis (1888-1901) - a portrét és a zsanért részesítette előnyben, és témaválasztásaikban is eltértek a történelmi festészet hagyományaitól. A magyar képzőművészet, amely „kései virág volt a magyar kultúra fáján", 25 első bemutatkozásakor szinte behozhatatlan hátrányokkal indult a nemzetközi megmérettetésen. A kiállító művészek egy olyan ország művészei voltak, amely csak nemrég szabadult fel az 1848-as szabadságharcot követő osztrák elnyomás alól, nem volt művészeti akadémiája, és amelyben a tehetős rétegek inkább költöttek versenylovakra és kutyákra, mint a művészet pártolására. A Pesti Műegylet, amely egyedüli, ráadásul magánszervezetként működtette a művészeti életet, folyamatosan küzdött fennmaradásáért; hiába szervezett tárlatokat, a közönség nem vett részt azokon, a Diana-fürdőben a termek üresen kongtak, kopottas lépcsőin csak kevesen jártak. 26 Éppen ezért „csodálatraméltó az, ahogyan ez a fajtájában, nyelvében és kultúrájában egyaránt elszigetelt nép mégis gazdag szellemi életet teremtett" - írta Heinrich Glückmann, aki szerint a magyar művészet szinte a semmiből született meg, eleinte persze még „nyers, kiérleletlen formában, de sokat ígérően: vér, kedély, szenvedély és képzelet birtokában". 27 1869-ben a magyar kiállítók többnyire Münchenben éltek, vagy korábban ott tanultak, ifj. Markó Károlyt (1822-1891) 28 kivéve, így a beküldött alkotások is különböző müncheni hatásokat tükröztek. A fiatal Munkácsy Düsseldorfból egy tájképet (Morgenröthe, 169. sz.) és egy zsánerképet (D/e erste Haube, 151. sz.) küldött a kiállításra, a Piloty-tanítványok: Benczúr (Verhaftung Franz Rákóczy's II, 1020. sz.), LiezenMayer (Cymbeline, 970. sz.), Wagner (Frauenraub, 1033. sz., Cartons zu Götz von Berlichingen, 639, 640. sz.) és Szinyei (Pan und Nymphe, 1410. sz.) történelmi, mitológiai tárgyú alkotásokkal szerepeltek. A kiállításon feltűnik még Molnár József (1821-1899) (Badendes Mädchen, 1602. sz.) és Brodszky Sándor (1819-1901) (Der Zellersee im Salzkammergut, 621. sz.), illetve az egyetlen szobrász, Dunaiszky László (1822-1904) - Ludwig Schwanthaler (1802-1848) tanítványa -, Nessus undDejanira című alkotása (118. sz.). 3. A Maximilianeum R.: München im Bild 1909.
