Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)
TANULMÁNYOK - Kovács Ágnes | Nemzetközi kiállítások Münchenben és magyar résztvevőik
Pestről küldte Münchenbe Orlai Petrics Soma (1822-1880) Coriolan című történelmi képét (511. sz.), amelyen még mindig érezhető volt az akkor már kissé divatjamúlt mester, Wilhelm von Kaulbach (1804-1874) hatása. Közülük egyedüliként Szinyei kapcsolódott az aktuális történésekhez, bár kiállított műve, a Ran und Nymphe „kissé akadémikus ízűvé merevedett." Ekkor kötött barátságot Wilhelm Leibllel, az „antiakadémista" mozgalom fejével, és ezen kiállításon kapott ösztönzést törekvései folytatásához. „1869-ben megjelentek Münchenben a fontainebleauiak és Courbet. Elámultam, hogy mennyire nekem adnak igazat, hogy még sincs olyan rossz szemem, amint azt rám fogták. Courbet és a francziák egészen megerősítettek a magam irányában. Boldog, ifjú napok voltak ezek. Ekkor ismerkedtem meg Leibi Vilmossal, aki épp úgy lelkesedett a francziákért, mint én. [...] A festők abban az időben »Lettenbauernal« találkoztak, és mi valóságos forradalmi propagandát csináltunk a francziáknak. Egy ízben maga Courbet is eljött a vendéglőbe, ahol olyan jó kedvünk támadt, hogy tánczra perdültünk és maga Courbet is eljárt egy hamisítatlan párisi cancant." 29 A kiállítás óriási sikerén fellelkesülve a Münchner Künstlergenossenschaft határozatot hozott a nemzetközi tárlatok négyévenkénti megrendezéséről. 1869 és 1888 között ugyan nem tartották a négyéves időközt - az első nemzetközi kiállítást tíz évvel később követte a második, a harmadikra 1883-ban, a negyedikre 1888-ban került sor (a hivatalos számozást azonban csak 1879-ben kezdték el); a létrejött tárlatok azonban egyre több látogatót vonzottak, és egyre nagyobb anyagi sikert jelentettek. Fellendült az idegenforgalom is, 1888-ban például a 342 ezer látogató közül 322 731-en vettek ki szállodai szobákat, és mintegy húszezren éjszakáztak privát szálláshelyeken. A kiállításra eladott belépőjegyek árából befolyt összeg elérte a 301 238 ezer márkát, és az eladott műtárgyak aránya is fokozatosan nőtt: 1879-ben 16,1883-ban 21, 1888-ban 25 százalék volt. Ez utóbbi kiállítás mind az eladásokat, mind a látogatottságot tekintve rekordnak számított, hiszen az egyes országok által eladott műtárgyak összesített értéke meghaladta az egymillió márkát, a látogatók száma pedig háromszázezer volt. 30 Az 1879-es nemzetközi kiállításon, amelyen ezúttal Max Liebermann (1847-1935) állt a kritikusok ostromának középpontjában, és amelyen érezhető volt a plein air és a realizmus előretörése a német művészek körében is, a magyar alkotók ismét kevesen vettek részt. Vermes Adorján, a Képzőművészeti Szemle kritikusa sajnálkozva jegyezte meg: „Ha Székesfehérvárra semmit sem küldtek művészeink, hihető volt, hogy Münchenbe vetélkedve szállítják műveiket. E helyett a nemzetközi kiállításon csupán egy-két magyar művész, csak úgy véletlenül szerepel, úgy hogy a magyar képzőművészetet tulajdonképp nem is találjuk képviselve." Ezután Vermes részletesen leírja, kik szerepeltek a kiállításon: „Annál jobban örvendünk, hogy itt-ott, mégis találunk egy magyar műre, s ha kevés, de derekas a magyar elem e helyütt is. A termek díszítésénél mindjárt két hazai művész vett részt. Liezenmayer Sándor az üvegfestészet allegóriáját feste. E decorativ jellegű kép (nem is kívánt más, mint díszítmény lenni) hatásos compositio, a színek szép összhangja által kelt figyelmet. Nem kevésbé érdekes Wagner Sándor szintén a termet díszítő képe, mely a rajzolóművészet allegóriáját nyújtja. Mindkét művész a kiállított képek közt is szerepel. Liezenmayer Sándor Pocci gróf arcképe című müve mindazt egyesíti magában, amit egyjó arcképben keresünk. E kép egy-két év óta az első olajfestmény, mellyel a tárlatokon megjelent. Az utóbbi időben a német kiadók elhalmozták munkával s csakhamar Németország elsőrendű illusztrátorainak egyike lőn. Becses művek a Schiller G/oc/réjához készített harminckét karton. Kiváló figyelmet kelt Wagner Sándor A toledói posta című képe. A tikkasztó hőség, melyet e művész a képen érzékített, a porzó úton haladó kocsi, s a lovak festői csoportja, mindez hatással van a szemlélőre, és soká nem válhatunk el a műtől. A párizsi kiállítás alkalmával több lap azt írta, hogy Munkácsy Miltonja többet ér, mint az egész tárlat. Ifjú művészeink azonban, az egy Aggházy Gyulát kivéve mind távol maradt." s '
