Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)
TANULMÁNYOK - Hessky Orsolya | Az Akadémiától a modernizmusig. München és a magyar művészet 1850-1914 között
néhány müvén is, 26 akinek az Európa-szerte elismert mester a példaképe volt. A magyar művészetre és művészekre gyakorolt befolyása, az akadémizmus „klasszikus", általa művelt változatának jelentősége az 50-es-60-as években, formai-kompozicionális, illetve tartalmi sajátosságainak nyomai a magyar művészetben azonban még feltárásra várnak. Kaulbach igazgatósága alatt az Akadémián nagymértékben megnőtt a tanulók száma, s már korábban jelentős hírnevet szerzett festők is csatlakoztak a tanári karhoz, többek között Karl von Piloty (1826-1886), akiről tanítványai és kortársai egyöntetűen állították, hogy pedagógiai zseni (l. kép). 2 '' Piloty azonnal felismerte a diákok tehetségét, és eszerint támogatta őket, a lehető legnagyobb szabadságot engedélyezve nekik saját elképzeléseik megvalósításában. Személye számos külföldi diákot vonzott a városba, így a magyarok közül ebben a korszakban többen is kizárólag azért mentek Münchenbe, hogy nála tanulhassanak. Piloty újra életre keltette a század 50-es-60-as éveiben már hanyatlóban levő történelmi festészetet. Ekkorra úgy tűnt, hogy az antik történelmi és vallásos témákat feldolgozó históriai festészet napja leáldozott, s ezek helyett a nemzetek történelmét feldolgozó művészetre van szükség. Piloty és követőinek legfőbb jellemzője a corneliusi „kartonfestészettel" - a rajz és a vonal elsőrendúségével szemben a realisztikus kifejezésmód mellett a színek újra felfedezése volt. Gerő Ödön szavaival: „Piloty izzó színezése, aszfaltos színmélyítése, színpadi pompás rendezése, meggyőző valószerúség-festése" 28 technikai megtestesülése volt a fennkölt témák ábrázolásának. Műveikben az „eszme" megfestésére (Gedankenmalerei) való törekvéssel párhuzamosan, paradox módon éppen a valószerűség és a dolgok megfoghatóságának keresése tükröződik. A „nemesebb" tartalomról egyelőre nem akartak lemondani, ezért a valóság keresésének vágya, azaz a realizmus elsősorban az ábrázolási tradíciók újfajta alkalmazásában tükröződött. Ez először éppen a történeti témájú műveken figyelhető meg, később pedig többek között a vallásos képtémákon, amelyek egészen új szemléletű felfogásában nyilvánult meg. Módszere a szintén „realistának" nevezett ábrázolásmód, amely a kompozíció egyes elemeinek bravúros megfestésében, az anyagszerűség hangsúlyozásában, a valóság minél élethűbb megragadásában figyelhető meg. A tökéletes rajzi felkészültség alapkövetelmény volt, amelyet a színek fokozott alkalmazásával kombináltak. Igy jutottak el a mesterségbeli tudás különösen magas fokára, amelynek prezentálása a gondolati tartalom, a narratíva megfestésén kívül fő célkitűzéssé vált: a 19. század közepére a „művészet akarása" a legszélesebb körben erre csupaszodott le, s a művészek ennek szinte mindent alárendeltek. Ha valahol kézzel foghatóvá tehető, hogy mit is jelent a magyar festészetben München hatása, akkor az a témafestészet és a tökéletes kivitelezés összetett mozzanatában érhető tetten. A magyar művészek első nagy müncheni hulláma - első generációja - az 50-es évek vége felé indult el, a korszakot leginkább reprezentáló, legismertebb magyar művészek valamennyien Pilotynál tanultak: Wagner Sándor (18381919), Liezen-Mayer Sándor (1839-1898), Benczúr Gyula (1844-1920) - ők hárman később az Akadémia kinevezett professzoraiként is tevékenykedtek -, Székely Bertalan (1835-1910), Szinyei Merse Pál (1845-1920) és Dósa Géza (1846-1871). Szinyei 1872-1873 között itt festette meg Majális című főművét (2. kép), amely a francia impresszionisták felfedezéseitől függetlenül, a fiatal ember korábbi plein air-törekvéseinek következetes eredményeképpen született meg. 29 2. Szinyei Merse Pál: Majális, 1873. MNG (kat. 302)
