Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Hessky Orsolya | Az Akadémiától a modernizmusig. München és a magyar művészet 1850-1914 között

szavaival értett egyet: „Ne engedd, hogy bármi is elcsábítson a természettől",

20 s ezért járta be München környékét, felfedezve a délnémet tájak szépségét, látnivalóit, lakóit.

21 Dillis és követői konkrét tájfestői tapasztalataikból születő műveikkel Münchenben az egész 19. századra kiható tájfestészeti irányzatot teremtettek, amely a század közepétől kezdve kész volt a különböző hatások, elsősorban a francia barbizoni iskola hatásainak felvételére,

22 s így a későbbi hangulati tájfestészet s a századvég naturalisztikus irányzatának kialakulására éppen olyan nagy hatást gyakorolt, mint a zsánerfestészetre. Stílusuk az ún. altmünchner Tradition, a müncheni hagyomány őrzője illetve továbbvivője. Az Akadémián eközben Friedrich von Gartner építész (1792-1847) került az igazgatói székbe. Az intézmény ezúttal sem kerülhette el az átalakítást: Gartner továbbvitte a corneliusi reformokat, másrészt igyekezett figyelembe venni a művészettel szemben támasztott újabb követelményeket és a kialakult lehetőségeket. Felismerte, hogy az Akadémia a közízlés és az általános művészeti fejlődés legfontosabb alakítója, s különböző rendelkezéseivel fellendítette a művészeti életet. Tervezte a tájfestészeti osztály megnyitását - ez egyéb okokból elmaradt -, valamint bevezette az évenkénti kiállításokat.

23 A müncheni művészet első virágkorát Gartner alatt, az 1840es években élte. Noha csak néhány évig állt az intézmény élén, rendelkezéseivel pozitív irányban mozdította el a megmerevedett müncheni művészeti életet. A 19. század közepétől kezdve az egymást követő akadémiai igazgatók egyénisége korántsem volt olyan meghatározó, mint Corneliusé vagy Gärtnere. Utóbbit Heinrich Maria von Hefs (1798-1863) követte (1847-1849), majd a Wilhelm von Kaulbach (1805-1874) nevével fémjelzett időszak (18491874) következett. Az intézményt a leghosszabb ideig vezető festő-igazgató, Kaulbach művészi felfogásában Cornelius elveit követte, mindkettőjük művészetének középpontjában a vallási és a profán történeti festészet állt. Igazgatóként az Akadémia struktúráján Kaulbach nem változtatott annyit, mint elődei, művészként azonban nagyszabású, monumentális projektjeivel - mint pl. az 1843 és 1853 között épülő müncheni Neue Pinakothek freskóinak megfestése - az egész korszakra rányomta bélyegét bajor földön kívül is. A magyar művészetben nagyjából Orlai Petrics Soma (1822-1880) munkásságával megjelenő akadémizmus

24 elsősorban Kaulbach személyével köthető össze, aki különleges viszonyban állt a magyarokkal. A szabadságharc leverését követően, 1849-1850 körül Münchenben emigrációban tartózkodó Trefort Ágoston (1817-1888), Eötvös József (1813-1871), Szalay László (1813-1864) és még néhány „bánatos szívű magyar hazánkfia" többször is összegyúlt Kaulbach műtermében. Megítélése a korabeli magyar művészeti kritikákban, talán ennek köszönhetően is, már-már szentimentálisan odaadó: „Ama nevezetes művészeti mozgalomnak [t.i. az akadémizmusnak] élén Kaulbach Vilmos állott, az Akadémia nagy tekintélyű igazgatója, ki [...] azon időtájt hírnevének tetőfokára emelkedett. Kaulbach gunyoros, de átható szellemű, bő tudományú s tagadhatatlanul nagy tehetségű művész volt, kinek történet-bölcsészeti iránya akkoriban még a kritika lehetői sem érintve, uralkodó szerepet játszott a német művészetben."

25 Kaulbach közvetlen hatása mutatható ki többek között a Münchenben csupán átutazóban járó Zichy Mihály (1827-1906) 1. Karl von Piloty: Néró Róma üszkein sétál, 1861. SzM