Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Sármány-Parsons Ilona | München szerepe a modern magyar festészeti szemlélet és stílus megteremtésében

az itáliai örökségnek (bár azokat is másolták). A Deufscnrömer-vonulat

18 mégis szűkebb ösvényt jelentett, mint a hollandok felé történő tájékozódás. (Voltak magyar képviselői ennek is, pl. a Paczka házaspár [Ferenc 1856-1925; Wagner Kornélia 1864-?].) Ez a hagyományos műfajok és bizonyos fokig a hagyományos képtémák elfogadását és az azokon belül való gondolkozást is jelentette. A vallási témák, a Biblia, mellette a görög-római mitológia (melyet éppen ekkor interpretált újra Nietzsche), Európa közös kultúrtörténetének nagy személyiségei és a nemzeti történelem mind-mind festői témát jelenthettek.

19 A művészet feltétlen tisztelete, és az, hogy komolyan kel! venni az alkotást, hogy az munka, amelyet alázattal kell vállalni - minden zsenikultusz és bohémség ellenére - mélyen benne gyökerezett a müncheni festészet és a magyar festőnövendékek ethoszában. Csók István visszaemlékezéseiben csak az életmódbeli kényelmet és a művésziét gyakorlati kereteit hangsúlyozza, mint vonzó tényeket és magyarázatot, hogy Párizs után és közben miért tértek újra meg újra vissza Münchenbe azok a magyarok is, akik már belekóstoltak a világ festészeti fővárosának, Párizsnak a művészeti világába.

70 Valójában nemigen kóstoltak bele Párizsban se másba, mint a Julian Akadémia rutinjába, esetenként a Munkácsy-szalon atmoszférájába, és egymással találkozgattak a kávéházakban. A nagy metropolisz mindennapi sodrásában ott is csak kévésüknek - talán csak Rippl-Rónainak - jutott az a szerencse, hogy valamiképp keveredni tudjanak a már befutott és a művészvilágban számító, jegyzett francia művészekkel es azok mecénási köreivel. Igy kimaradtak a - mai, retrospektív perspektívából döntőnek látott - eseményekből, csak a múzeumokban (Luxemburg) és a Salonokban (1889-től kettőben is), esetleg a kommerciális kiállító termekben (Goupil, Georges Petit) vagy a világkiállításokon szembesültek azokkal az új képekkel, amelyek egyéni stíluskereséseikben ihlető impulzusokat jelenthettek. Nemcsak a kint élő magyarok, de az ott élő osztrákok is jelentős tájékozódási támpontot nyújtottak a stíluskeresést illetően. A Charles Sedelmeyer műkereskedő körül megforduló művészek körében évtizedek óta nagy becsben tartott barbizoni meg holland mesterek mindannyiuk számára az egyik megingathatatlan ideálját jelentették az „igazi nagy festészetnek". A hágai iskola már Münchenben is ott ragyogott (azaz borongott) a művészeti ideálok égboltján, de a 90-es évek elején még jelen volt a párizsi kiállításokon is, és hatása, lenyűgöző realizmusa mintegy alternatív modernséget jelentett az impresszionisták mellett az akadémikus szemléletekkel szemben Európa-szerte, Skóciától Münchenig. A Münchenben tanult magyaroknak nemcsak stiláris látásmódját határozta meg a délnémet művészeti centrum színképe, de müvészetfelfogásának azt a rétegét is, amely szinte tudat alatt működik, hogy a művészet, illetve a festészet számos társadalmi funkciója közül melyek azok, amelyek az ifjú múvészpalánta számára egy életre meghatározóak lesznek, milyen zsánerek, műfajok és azon belül milyen képtémák. A választás nem teljesen véletlenszerű: az otthoni, családi és iskolai (többnyire mintarajziskolai) indíttatás mellett az egyéni világkép, a társadalmi történeti és szociális hagyományok, az egyéni problémaérzékenység Münchenben kristályosodott ki a sokszor még kiforratlan személyiségű, egészen fiatal müvészpalántékban egy olyan szilárd művészetszemléleti alappá, amely később alig vagy keveset és ritkán módosult. Legtöbbjük ott szívta magába formális és informális csatornákon keresztül azt a művészeti világnézetet, amit aztán itthon is kamatoztatott. A kevésbé tehetségesek, vagy - akiket a pszichológiai kérdések iránt oly érzékeny, de mindenkor egy etikai megalapozottságú felelősségteljes normatíva felől közelítő Lyka Károly oly sokszor felemleget - a tehetségesek, de gyenge jelleműek a rutin, a bevett sémák irányába tértek le az egyéni, saját stílus megteremtésének küzdelmes útjáról. Kompromisszumaik müncheni módon szolgálták az ottani piac kommerciális igényeit.

21 A közép-európai társadalmak által meghatározott mütárgypiaci igény téma- és stílusválasztása béklyózta le őket, és a jobb megélhetés reményében termelték a könnyen eladható, sekélyes humorú népi zsanért vagy édeskés szalonképet.