Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Sármány-Parsons Ilona | München szerepe a modern magyar festészeti szemlélet és stílus megteremtésében

Hollósy festménye méltán aratott azonnal sikert, de minden erénye mellett is vannak olyan jellemzői, amelyek arra mutatnak, hogy a fiatal magyar festő csak bizonyos fokig vette át a leibli művészetszemléletet. A német mester az önmagáért való festés („nur-Malerei") híve volt, amely az optikai látvány viszszaadását tekinti főcélnak, így a l'art pour l'art egyik változata. Hollósy éppen a témaválasztás miatt, azért, mert évődő fiatalokat ábrázoló jelenetet választott, ahol a szereplők érzelmei nyilvánvalóak, sokkal inkább kötődik a parasztzsáner szokványos, anekdotikus műfajához, mint Leibi. A Kukoricafosztásnak van elmesélhető története, Leibi többalakos kompozícióinak nincs. A modellek kiválasztásában is különbség fedezhető fel: Leibi nem keres vonzó, szép modelleket, Hollósy igen. Egészen a Rákóczi induló idejéig a paraszti zsánerképekhez gondosan megválogatja, hogy a menyecskék csinosak, a férfiak délcegek és jóképűek, és az idősek is „festőién öregek" legyenek. Hollósy később is festett olyan képet, amelyet sejthetően egy-egy korábbi Leibl-festmény témája ihletett, pl. Az ország bajái (MNG) témaválasztása mögött felsejlik a Falusi politikusok. Mégsem ez a kapocs a lényeges, hanem az, hogy a leibli festésmód igényessége és a paraszti világból merítő témakör „művészi legitimálása" nagyon fontos volt Hollósynak, aki ezt a Leiblre visszavezethető stílust és látásmódot a nála tanulók számára is közvetítette. Hollósy mellet Baditz Ottó is a leibli festészet technikai tökélyét tekintette mintának, de mellettük több, mára elfelejtett kismester is próbálta stílusát, témáit követni, többnyire kisebb formátumú portrékon, mint pl. Coulin Artúr (1869-1913, 5. kép). Leibi 1893-ban állította ki több kései müvét, de nem az akkor már meglevő Secession kiállításán, hanem a Glaspalastban.'

6 A 90-es évek elején, annak ellenére, hogy a modern magyar festők első generációjának legfontosabb személyiségei sűrűn megfordultak Párizsban, vagy már párizsi éveket tudtak maguk mögött, München még mindig, de immár másképp jelentett rendkívül fontos működési terepet a számukra. A müncheni Akadémián való alapos technikai felkészülés mindvégig jelentős maradt. Nemcsak a Hollósy-iskola volt fontos az 1880-as évek derekától Münchenben tanulóknak, hanem Löfftz osztálya is, mind az ott tanuló magyarok számát, mind az onnan kirajzó, és egyéniségüket szabadon kibontakoztatni képes festőket illetően.

17 A lista impozáns: Csók István, Déri Kálmán (1859-1940), Eisenhut Ferenc, Glatter Gyula (1886-1927), Halmi Artúr, Jendrassik Jenő (1860-1919), MagyarMannheimer Gusztáv (1859-1937), Pap Henrik, Peske Géza, Strobentz Frigyes, Tornai Gyula, Vaszary János és Zemplényi Tivadar. A jeles kivételek vagy Johann Caspar Herterich (1856-1932) osztályába jártak és rövid ideig tartózkodtak Münchenben (Rippl-Rónai József, Márk Lajos [1867-1940], Dudits Andor [1866-1944] és Lyka Károly), vagy soha nem iratkoztak be az Akadémiára, mint a Hollósy tanítását a párizsi Julian Akadémiával kombináló Thorma János, Réti István vagy Ferenczy Károly, aki köztudottan önálló maradt. Löfftz után ebben az időben talán Herterich volt a másik igen fontos tanár, és továbbra is a nem túl szigorú Liezen-Mayer. (Gabriel von Hackl [1843-1926] amolyan kötelező, de nem népszerű és nem is nagy hatású korrektor lehetett, akinek a kurzusát szinte mindegyik hallgatónak végig kellett csinálni.) Az alap feltétlenül az a mélyen az európai festészet hagyományaiban gyökerező művészetfelfogás volt, amiben az összes nagy előd, Dürer, Holbein, a 17. századi holland mesterek, de az olaszok példái is jelen voltak. Mintha ezekben az években a müncheni iskola sokkal kisebb figyelmet szentelt volna 5. Coulin Artúr: Székely nő, 1904. MNG (kat.54) A miliő varázsa, intellektuális impulzusok