Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Sármány-Parsons Ilona | München szerepe a modern magyar festészeti szemlélet és stílus megteremtésében

A német kritika éppúgy hallgatott arról a másik nagy mesterről is, aki ekkor szerepelt Németországban először, méghozzá impozáns anyaggal (40 mű). James McNeill Whistler színvilága, esztéticizmusa a következő esztendőkben jelentősen megváltoztatta a festők színhasználatát és esztétikai felfogását. Az ott élő magyar festők tehát ekkor szembesülhettek először Whistler festészetével, továbbá három Jules Bastien-Lepage-képpel, amelyek közül a nagyméretű Pauvre Fauvette (Kelvingrove Art Gallery and Museum, Glasgow) volt a legfontosabb ott látható mű. Az akkor kiállító osztrákok közül Wilhelm Bernatzik (1853-1906) Szent Bernát látomása című kompozícióját (OGB) abban az ezüstszürke tónusban festette meg, amelyet rendszerint Bastien-Lepage hatásának tulajdonít a szakmai közvélemény, és amelynek példáit Ferenczy később „finom-naturalizmusnak" keresztelte el. A magyar festők harmadik hulláma, azaz generációja Münchenben a Hollósy-iskola körül csoportosult, de nem kizárólagosan. Amennyiben a festői felfogást és a művészetszemléletet is csoportalkotó tényezőként vesszük számba, Zemplényi Tivadar, Tóth László vagy Strobentz Frigyes (l. kép) is ide számítandó, sőt maga Hollósy is. Ennek a generációnak az idősebb tagjai már megélték Münchenben az 1883-as nemzetközi kiállítást, ahol a kiállított képek között szerepelt Wilhelm Leibi Három asszonya templomban (2. kép) című kompozíciója, aminek a kritika is hódolattal adózott. Leiblt

10 Münchenben a Frau Gedonról festett, a Rembrandt-portrék érzékenységét felidéző képe óta őszinte tisztelet vette körül a festők világában, amikor 1873-ban „vidékre", a Starnbergi-tó mellett fekvő Bernriedbe költözött, hogy ott hátat fordítva a nagyvárosnak, a Gründerzeit nyüzsgő, tülekedő urbanizációjának és iparosodásának a bajor vidék emberei között keresse témáit és modelljeit. Az alpesi vidékek parasztságának hagyományos élete a biedermeier óta kedvelt témája volt az osztrák és a délnémet festészetnek.

11 Ezek a többnyire kisméretű paraszti zsánerképek előszeretettel örökítették meg az anekdotikus, sokszor szentimentálisan érzelgős vagy humoros jeleneteket. Ezeknek volt a magyar megfelelője az a sok, a magyar Alföld lakóinak, a magyar parasztoknak és a cigányoknak a mindennapjait megelevenítő kép, amelyeket August von Pettenkofen (1822-1889) példája nyomán sorozatban festettek a korábban Münchenben letelepedett magyar zsánerkép-festők is, így Böhm Pál (1839-1905), Aggházy Gyula, Roskovics Ignác. Ennek a késő romantikus népi zsánerképnek volt az egyik legünnepeltebb mestere a tiroli származású Franz von Defregger (1835-1921), München egyik milliomossá lett festője, aki egyben a tiroli történelem, a Napóleon elleni harcok megörökítője is volt. Leibi a hagyományos képtémát, formáját és tartalmát illetően gyökeresen átalakította. Míg az első, nagy feltűnést keltő paraszti témájú képe, a Falusi politikusok (3. kép) karakterábrázolása révén még őriz valamit a régi hagyományból, a szereplők nagy mérete, a közeinézet által szokatlanná vált arányaik jelentőséget és már-már tapintható jelenlétet adnak nekik. (Leibi ekkor felhagyott a korábbi laza, pasztózus, illetve szfumátós festői stílusával, és egy sokkal rajzosabb, szárazabb technikát alkalmazott. Ráadásul szakított a sötét tónusokkal is, szereplőit egy fehér fal elé ültette.) A magyar festők példaképei az 1880-as években 2. Wilhelm Leibi: Három asszony a templomban, 1878/1882. Hamburger Kunsthalle, Hamburg © Westermann - Artothek