Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Sármány-Parsons Ilona | München modernsége. Az 1880-as évek második fele és a Secession megszületése

Liebermann mellett megjelentek a fiatalabbak is, Lovis Corinth, Otto Eckmann (1865-1902) és August Endell (1871-1925), a barbizoniak mellett még Courbet is szerepelt a francia anyagban (impresszionisták nem!), valamint a skandinávok, a skótok, a hágai iskola tagjai újra eljöttek. Kevés addig még nem látott új név szerepelt, így Walter Crane (1845-1915), az angol iparművészeti mozgalom egyik akkori vezetője és a szinte még ismeretlen Giovanni Segantini, a szobrászok között pedig végre Rodin (1840-1917) és Paul Trubeckoj (1866-1938). A valóban újat hozó impulzust Fernand Khnopff (1858-1921) és Jan Toorop (1858-1928) szokatlan szimbolizmusa jelentette.

5,1 A festői termés, amely ezekben az években a müncheni műtermekben megszületett és a kiállításokon nyilvánosság elé került, nagyon heterogén volt, de egyszerre többféle stílustendenciát is a modernség hordozójának tekinthetünk. Hol tematikai, hol formai-stiláris szempontból hoztak újat a művészek, individuálisan kombinálva a plein air festészet, az Arme-Leute-Maierei, a naturalizmus, az idealista szimbolizmus és a modern szellemben átinterpretált hagyományos témák és különböző kolorisztikus kísérletek (Hellmalerei, Schwarzmalerei stb.) egyes jellemzőit. A Secession nem stílust jelentett, hanem <özös kiállítási platformot a kísérletező és magukat modernnek valló művészek számára.

55 Minden egyes művészegyéniség, sőt, időnként minden egyes jelentős mű új meg új változatát teremtette meg ennek a pluralisztikus stíluskavalkádnak, ahol a heterogén elemek szerencsés összeolvasztása időnként átütő erejű remekműveket hívott életre, hogy azután egy-egy követő kezén - legalábbis néha - ennek az egyszeri szintézisnek a másolata kínos manírrá laposodjon. A festészet műfaját illetően a Secession tehát töretlenül folytatta a négy évvel korábban elkezdett és az egész európai kontinensre, sőt Amerikára is nyitott kiállításpolitikai gyakorlatot, annyi különbséggel, hogy kevesebb művet állított ki, modern, esztétikus és a művet a kiállítás középpontjába állító rendezési elvek szerint. Az iparművészeti kultúra újjászületése is csak később, 1897-ben következett be, és a vágyva vágyott modern korstílus nevét Németországban nem a Secession, hanem a Georg Hirth által 1896-ban alapított új folyóirat, a Jugend adta. A modern festészeti fellendülés a nagy várakozások ellenére rövid ideig tartott. A müncheni Secession művészeti vezércsapata nagyon gyorsan megtizedelődött. Első elnökük, a briliáns szervező és a művészek körében igen népszerű Bruno Piglhein 1894-ben váratlanul meghalt, és még ebben az esztendőben kiváltak a társulatból azok a művészek, akik a legmodernebb tendenciák fórumává kívánták volna átalakítani a Secessiont, és zsürimentes kiállításokat követeltek. (A lista impozáns: Thomas Theodor Heine [1867-1948], Julius Exter [1863-1939], Carl Strathmann [1866-1939], Hans Olde [1855-1917], Max Slevogt, Otto Eckmann, Hermann Sehlingen [1859-1930], Lovis Corinth és Wilhelm Trübner.) Röviden: azok a jelentős grafikusok távoztak, akik a Jugend és a Simplizissimus legfőbb illusztrátorai lettek, továbbá azok a festők, akik 1898-ban Berlinbe, a rivális művészeti központba költöztek Münchenből (Corinth és Slevogt). Más, kevésbé radikális és nem az előző két mester expresszív naturalizmusát képviselő festőket professzoroknak hívtak meg más német városokba, így Gotthard Kuehl Drezdában telepedett le, Leopold von Kalckreuth (1855-1928) Karlsruheben, Wilhelm Trübner először Frankfurt am Mámban, majd 1904 után Karlsruheben. 10. Franz von Stuck: Plakát a müncheni Secession VII. kiállítása számára, 1897. Stuck-Verein, München © Wacker - Artothek