Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)
TANULMÁNYOK - Sármány-Parsons Ilona | München modernsége. Az 1880-as évek második fele és a Secession megszületése
Ezek után nem meglepő, hogy a müncheni Secession vezető mestere az évtized közepétől a városban maradt Franz von Stuck lett. Az ő súlyos veretű és komor színvilágú, realizmussal ötvözött szimbolizmusa jelentette a külföld számára a Jugendstil festészet müncheni változatát. A művészi megújulás súlypontja 1897-ben (az ötödik, azaz az utolsó még a saját épületben rendezett kiállításon) a festészetről a grafikára és az iparmúvészetre tevődött át. Ez volt a formatervezés áttörése, ami összekapcsolódott az életmódreformmal és egy évtized alatt megváltoztatta a német környezetkultúra ízlésvilágát. A Jugendsti mint rövid életű Gesamtkunstwerk-kísérlet néhány egyedi formavilágú, feltűnő épületet teremtett, 56 és igen sok játékos, ívelt vonalvezetésű, választékos és szokatlan színvilágú enteriőrt. A híres tervezők egy része, így Richard Riemerschmied (1868-1957) és August Endeil, vagy a Belgiumból Németországba áttelepült Henry Van de Velde (1863-1957) hamarosan belsőépítészként a design és az ipari tömegtermelés kérdéseivel kezdett foglalkozni, majd a lakásreformot az életmódreformmal összekapcsolva a kertváros-mozgalom és a modern racionális építészet képviselője lett. A harmadik csoport, a grafikusok pedig a könyvkiadást, a plakátkultúrát, gyakorlatilag az alkalmazott grafika minden ágát megtermékenyítették merész fantáziájukkal és szellemes humorukkal. Amikor az iparművészet került a művészeti közvélemény homlokterébe, a Nagybányára áttelepült festők intellektuális iránytűje már nem Münchenre irányult. Bár Strobentz itt telepedett le, és mindvégig barátainak támasza maradt, kiállításokat is szervezett az otthoniaknak, azt a stílust és művészeti problematikát folytatta, amelyet az 1890-es évek elején felvállalt. Sem ő, sem Hollósy nem mozdult tovább a kor változásaival. Az 1900 utáni európai jelentőségű müncheni művészeti események és stílusfordulatok már egy másik generáció történetét alkotják. München hatása a 19. század utolsó évtizedében mégis, a nemzetközi perspektívában is számottevő volt. A müncheni Secessionhoz hasonló egyesületek rövidesen másutt is alakultak Németországban, pl. 1894-ben Drezdában (Freie Vereinigung Dresdener Künstler) vagy 1896-ban a Karlsruher Künstlerbund, majd 1898-ban a berlini Secession. A leghíresebb „testvérszervezet" a bécsi Sezession lett, amelyet 1897 tavaszán 41 művész alapított az ottani /Cünst/er/iausból kiválva, Vereinigung bildender Künstler Österreichs néven. A müncheni Secession telkét csak öt évre kapta bérbe a társulat a várostól, így 1898-ban a sok szenzációt, de mindössze öt nagy kiállítást megélt csarnokot a szerződésnek megfelelően lebontották. Ezután újra a Glaspalast tereit használhatta a társulat, megosztva immár a régi Künstlervereinnal. Bár évenként rendeztek kiállításokat, jelentősége mégis devalválódott, valószínűleg, mert olyan nagy volt a nemzetközi (és a Németországon belüli) kiállítási konkurencia, hogy már nem jelentettek elsőrangú eseményt ezek a művészeti felvonulások, nem emelkedett ki a tagok sorából új karizmatikus vezéregyéniség, és Stuck csak önmagát ismételte. 57 A legfontosabb, forrongó müncheni évek a német és a közép-európai festészet szempontjából tehát 1889-től 1896-ig tartottak, amikor a legtöbb új kísérlet versenyzett a dominanciáért. Ekkor volt Münchennek a legmélyebb ihlető hatása mind a német, az osztrák, mind a magyar festészetre. Bécsben, 1894 telén a Künstlerhausban szerepelt a müncheni Secession néhány düsseldorfi festővel együtt egy nagyszabású kiállításon, amelynek nagy sajtó- és közönségvisszhangja volt. Az összes napilap részletesen tárgyalta a képeket, többségében lelkes hangon, példaképp állítva azokat az idejétmúlt témákat és stílusokat ápoló helyi mesterek elé. 58 Albert llg kivételével szinte mindegyik kritikus (Felix Saiten, Bertha Zuckerkandl, Hermann Bahr és Ludwig Hevesi), aki írt a kiállításról, a müncheni példa alapján reformra, megújulásra buzdította az osztrák festőket. Szerintük az 1894-es tavaszi bécsi nemzetközi művészeti kiállítás relatív kudarca azt jelezte, hogy az osztrák (azaz bécsi) festészet mély válságban van, epigon jellegű müvek születnek, nincs új szellem, a rutinos művek a középszerűség München és Bécs