Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Szinyei Merse Anna | Magyar festőtanárok lengyel tanítványai Münchenben

janak el a lengyel anyaföldtől.

20 Bravúros lófestőként merész rövidülésekkel, bátor színhasználattal, sőt időnként szokatlan kompozicionális megoldásokkal is erősíteni tudta heves mozgással telített, realista képeit - köztük az itt kiállított Riadó címűt (kat. 50) -, melyek életteliségével tudatosan elkerülte számos honfitársa sokszor fényképszerű naturalizmusát. A lovak iránt szintén elkötelezett Gierymski valószínűleg Brandt tanácsára képezte magát tovább a jeles csataképfestő és lóspecialista Franz Adam magániskolájában. Mint Brandt, 1869-ben ő is kiállította lengyel témájú képeit a nevezetes müncheni nemzetközi kiállításon, és egy évre rá az ő újonnan megnyitott önálló műterme is egy kisebb lengyel központtá vált. Évente hazautazott Varsóba, kiállított és motívumokat gyűjtött képeihez. Ez időben már rendkívül tömör, modern hatású éjjeli falurészleteket is festett, melyek öccsének két évtizeddel későbbi párizsi és müncheni esti városképeiben lelnek majd folytatásra. Aleksander Gierymski (1850-1901) 1868-ban iratkozott be az Akadémiára, majd Pilotynál tanult 1873-ig. Gyenge tüdejű bátyját két ízben is itáliai útra kísérte, és annak korai halála után állandóan úton volt Róma, Párizs, München és Krakkó között, mindenütt komoly elismerést szerezve sokoldalú művészetének, mely időnként az impresszionizmust is megközelítette. Elete utolsó éveiben az idősebbik Gierymski-testvér is rendkívül sikeres művész lett, különösen miután az 1863-as lengyel felkelés mindennapi mozzanatainak és hátországának keresetlen jelenetei mellett (pl. A felkelők őrszemei, 1873, Múzeum Narodowe, Varsó) megkezdte történeti zsánerképeinek sorozatát. Rokokó öltözetű lovasok és kutyáik vadászatra indulását, illetve érkezését ligetes vagy erdei környezetben ábrázoló képein (kat. 99) a Corot-ra emlékeztető zöldes-ezüstös színű facsoportok között felbukkanó színes figurák ugyanolyan harmonikus együttest képeznek a tájjal, melynek jól megfigyelt, hangulatos atmoszféráját, változékonyságát is felfedezte, mint korábbi tájképein, vagy tájképes zsanéréin, még ha vadászképei között fel is bukkan néhány, a fizetőképes kereslet ízlését kielégíteni kész, naturalisztikusan részletező darab, mely valóban bravúros technikai tudását dicséri. A jóval hosszabb életű, ám sokkal kevésbé korszerű festő, Wladyslaw Czachórski (1850-1911) varsói és drezdai alapozás után 1869 és 1873 között tanult az Akadémián. Wagner osztálya csak közbülső állomást jelentett számára, hiszen Piloty tanítványa lett. Ha valaki, hát ő tényleg megtanulta a pompás anyagfestést, melyet a felső tízezer által igen nagyra tartott szalonzsánerein kamatoztatott, el is nyerte velük 1893-ban a Bajor Királyi Szt. Mihályrendet (1869-ben Courbet sokkal modernebb müveiért kapta meg ugyanezt...). Abban az évben lett Brandt a Bajor Koronarend lovagja,

r és mindketten, a később említendő Wierusz-Kowalskival együtt, a müncheni lengyel művészélet szervező és hangadó személyiségei lettek, akiket az Akadémia tiszteletbeli professzori címmel, a nemzetközi kiállítások pedig érmekkel tűntettek ki. Az olasz és francia útjait követően 1879-ben végleg Münchenben letelepedett Czachórskit nem túlzottan érdekelték a lengyel témák, inkább portrét, csendéletet, enteriőrt, életképet festett, sőt van egy pár szép tájképe is - ezekben a műfajokban a realizmus korszerűbb oldalát tudta felmutatni (l. kép). A müncheni lengyel kolónia különleges sorsú szereplője volt az 1863-as varsói felkelésben mindkét kezét elvesztett Ludomir Benedyktowicz (1844-1926), aki nem volt hajlandó lemondani a varsói rajziskolában elkezdett művészi pályája folytatásáról. Hatalmas akaraterővel, speciális eszközöket használva dolgozott 1. Wladislaw Czachórski: Velencei temető, 1876. Múzeum Narodowe w Warszawie