Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)
KATALÓGUS - VII. KÉSŐGÓTIKUS ÉS RENESZÁNSZ KÖFARAGVANYOK - A budaszentlőrinci pálos kolostor (B. Z.)
yii-24. Összetett építészeti tagozat átmetszett pálcatagokkal és virágdísszel Budaszentlőrinc, pálos kolostor. Bugár Ferenc ajándékaként került a Magyar Nemzeti Múzeumba 1880-ban (ltsz.: 1880.164.4.). 1938-ban vette át a Székesfővárosi Múzeum, durva mészkő m.: 59 cm, sz.: 55 cm, v.: 36 cm 1510-es évek (1512 után) Tompaszögű falsarok, külső élén fiáié törzsével, mindkét oldalon pálcatagozatos, egyenes lezárású ablak felső sarkával, valamint az ablak feletti vimpergával, amely a fiáié törzsének pálcatagozatain áttör. A vimperga és az ablakkeret közötti mezőt az egyik oldalon kétfülű vázába helyezett virágdísz, valamint levélköteg részlete, míg a másikon szintén levélköteg részlete díszíti. VII-24. A tagozat belső oldalán a sarokban leveles konzolról három irányba tartó, áttört mérműves rács maradványai. Stílusjegyei alapján a kolostor utolsó nagyméretű átépítéséből származik, amely II. Gergely rendfőnöksége alatt (1508-1512) kezdődött meg. Formái és méretei alapján leginkább egy zárterkély elemeként határozhatjuk meg, esetleg annak az ekkor készült nyolcszögű épületnek az elemeként, amelynek alapfalait az 1958-as és az 1993-as ásatásokon tárták fel, és amelyet a pálos rendi krónika nyomán a tanácsteremmel azonosíthatunk (Nagy E. 1959, 291-300.; Bencze-Szekér 1993, 10, 22.; Vitae fratrum, c. 79. = 168,14-19.). VII-24. közöletlen Budapest, Budapesti Történeti Múzeum, ltsz.: 609. VII-25. Bakócz Bálint titeli és budai prépost síremlékének töredéke Provenienciája ismeretlen. Mivel szerepel Rómer Flórisnak a Nemzeti Múzeum középkori kőfaragványairól készített rajzai között (OSZK, Kézirattár, Fol. Hung. 1110. V. fol. 6 r ), feltehetően 1877, de legkésőbb 1889 előtt már a múzeumban volt. vörösmárvány m.: 60 cm, sz.: 91 cm, v.: 16 cm Tumbafedél alsó részének töredéke, mely megőrizte a kőlap alsó szegélyét, jobb sarkát és jobb oldalának csekély részletét. A fragmentum legnagyobb részét a tabula ansata foglalja el, fölötte állt a főpap figurája. Jól kivehető a lábfejeken megtorlódó ruhájának szegélye, amely - akárcsak két lábbelije teljesen dísztelen. Bal lába mellett egy címerpajzs áll (csücskös talpa érinti a tabula felső szélét), mezejében fél kerékből emelkedő, (heraldikailag) jobbra forduló szarvas. A pajzs felső része (a szarvas agancsával együtt) és (heraldikailag) bal oldala letörött. A tabula ansata bal oldala pusztult el (vele a felirat minden sorának eleje), jobb oldalán viszont megmaradt a háromszögű fül, s mögötte a szalag hurkai s vége. A tabula felülete alul elválasztatlan a fedlapot (egykor talán teljesen) körbefutó keskeny szegélyétől; a felirat évszáma már erre a keskeny lemezre került. Az oldalak ép részein megmaradt az eredeti profil: lemez, mely befelé metsződő rézsűbe fordul; a kőlap háta a profil felé szemcsézetten faragott (itt feküdt fel az oldallapra), hátrébb nagyolt. A típus - a figura lába alatt van a feliratos tábla - Itáliában gyakori, Magyarországon ritka. Két jeles párhuzamot lehet idézni, mindkettő a zágrábi székesegyházban állt egykor. Az egyiket Johannes de Marocha goricai főesperes állíttatta magának és az 1495ben elhunyt testvérének, Blasius kemléki főesperesnek (Tkalcic 1895, 532.; Horvát 1975, 4L, 42. kép). A két fivér síremléke vörösmárványból készült; a figura dalmatikáját ugyanolyan laposan faragott virágornamentika díszíti, amilyen a 15. század végi esztergomi sírkövekre jellemző, s amely az 1510-es években is még használatban volt (v.o. VII-46.)- A másik, szintén vörösmárványból készült síremlék, amely ugyanehhez a stíluskörhöz kapcsolódik, Szegedi Lukács (tl510) zágrábi püspöké (Valentic 1969, 31-36.; Horvát 1975, 41-45.). Bakócz Bálint prépost síremléke a típus egyszerűbb, az ország központjában felállított példája. Igen korai, pontosan datálható reneszánsz sírkövünk, s nagyon fontos, korai emléke a Bakócz-família reneszánsz műpártolásának. M. Á. A töredékes feliratú epitáfium egy elhunyt főpapnak készült, aki prépostja volt annak a templomnak, amelyben eltemették. A síremlék állítója egy budai prépost volt, valamikor az 1490-es években. Az elhunyt használhatta a Bakócz-címert. Az 1459-ben címert kapott Erdődi-Bakócz testvérek közül csak Bálint (a címerszerző) neve egészíthető ki így: [VALENT]INVS. Ő alapozta meg a család magasra ívelő pályáját. 1459-től titeli prépost; jövedelméből gondoskodott öccseiről, Bakócz Tamásról és Mester (Szatmári) Ferencről, akiket 1467-ben Itáliába is eljuttatott. 1480-ban lemondott titeli prépostságáról öccse, Tamás javára. Mester Ferencet 1489-ben említik először budai prépostként, méltóságáról azonban, mint harmadik javadalomról, 1493-ban - amikor egri prépost és vá-
