Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - X. ECCLESIA EXORNATA: TEMPLOMOK ÉKESSÉGEI, 1300-1500 - Hímzett textilek

A monstranciát - a Jagelló-kori ötvösség egyik legkitűnőbb alkotását Rómer Flóris fedezte fel 1861-ben akkori őrzési helyén, a németjárfalvai római katolikus templomban. Ő állapította meg, az ottani plébánia iratai alapján, hogy az ötvösmű 1783-ban került Németjárfalvára, s korábban egy azidőszerint feloszlatott szerzetesrend pozsonyi kolostorának - minden bizonnyal a klarisszák zárdájának - tulajdona volt. Adatokkal egyelőre nem bizonyítható, ám feltételezhető, hogy 1526 előtt valamelyik budai templom kincstárához - talán az óbudai klariszszákéhoz - tartozott. A tárgytípus egykorú magyarországi emlékei közül a zágrábi székesegyház úgynevezett lepoglavai úrmutató jávai hozható kapcsolatba, amely feltételezhetően Budán készült, Corvin János megrendelésére, 1500 körül. A monstrancia inda- és levélműves díszítése a 16. század elejéről származó felvidéki - különösen a szepességi - ötvösművekkel, valamint a velük egykorú brassói és medgyesi ötvösműhelyekben készült kelyhekkel áll összefüggésben. Az úrmutató tehát nem áll társtalanul a magyarországi későgótikus ötvösművészet emlékanyagában. Az analóg műtárgyak többsége azonban Közép-Európa távolabbi régióinak műhelyeiből - Prága, DélLengyelország, Stájerország, Salzburg -, néhány karakterisztikus darab az 1500 körüli nürnbergi ötvösség köréből származik. Mindez arra enged következtetni, hogy a monstranciát egy olyan iskolázottságú, s olyan szerteágazó kapcsolatokkal rendelkező műhelynek tulajdoníthatjuk, amely különféle X-48. hatások közvetítésére és integrálására képes volt, s amely a műfaj jelentős Jagelló-kori központjainak egyikében tevékenykedett. E megfontolások alapján a budai készítés lehetősége látszik a legvalószínűbbnek. Az úrmutató talpperemén kétszer beütött, feloldatlan ötvös jegy látható: három ívszelet homorú oldalaival határolt idom, közepén 0 jel, a sarkokban A L, P jelek. A középső jel Gerevich László vélekedése szerint Ofen kezdőbetűje, s a jegy ily módon egy budai ötvösműhely hitelesítő jegye lenne. E feltételezés ezidőszerint nem támasztható alá. A nagydorogi (Tolna megye) református templom kelyhe (X-47.) hasonló ötvösjeggyel jelzett. Sz. A. Rómer 1861, 97-104. rajza: 289.; Henszlmann 1880, 162-164.; Köszeghy 1936, 2159. sz. 371.; Mihalik 1936, 177-179.; Gerevich 1945, 356.; Fritz 1966, Nr. 273. 344.; Szilágyi 1974, 173-198. Győr, Székesegyházi Kincstár, ltsz.: 75.11. X-49. Kehely A győri székesegyház kincstárából. Provenienciája ismeretlen, aranyozott ezüst, trébelt díszítéssel m.: 18,9 cm, száj átm.: 9,7 cm, talp átm. : 13,2 cm 1522-ből, Bécs (?) Hatkaréjos talp, a boltozatos kerek talpkaréjok bordázott díszítésűek. A lapított gömb alakú nódusz és a szár domborított akanthuszleveles díszítésű, a trébelt cuppakosáron e motívum mellett szárnyas angyalfők is megjelennek, hasonló megmunkálásban. Talpán vésett 1522-es évszám és beütött ötvösjegy, amely Bécs város címerének képére hasonlít, s amelyet Mihalik Sándor és Genthon István a bécsi ötvös céh korai hitelesítő jegyének tekint. E vélekedés, noha helytállónak tűnik, a nemzetközi szakirodalomban mindmáig nem talált visszhangra. Sz. A. Budapest 1930, 237. sz. 25. tábla; Genthon 1959, 123. Győr, Székesegyházi Kincstár, ltsz.: 75.10. X-49. X-50. Koronázási infula Szerepel az első ismert esztergomi leltárban, 1528. Lenvásznon plasztikus gyöngyhímzés aranyszála,s kontúrokkal, arany vagy vastagon aranyozott ezüst foglalatokban drágakövekkel, aranyozott ezüst, vert, öntött, vésett csuklós szerelékekkel, m. : 33 cm, alsó átm. : 29,5 cm, legszélesebb átm. : 33 cm, a szalagok : h. : 30 cm, lenti sz. : 6,5 cm, fenti sz. : 4,5 cm, oldalsó csuklók m. : 11 cm, szalagoké 4,5 x 5 cm, rojtozat 9 cm 15. század második negyede