Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - X. ECCLESIA EXORNATA: TEMPLOMOK ÉKESSÉGEI, 1300-1500 - Poszler Györgyi : Gótikus táblaképfestészet és faszobrászat

súak. Mária bal karján ül a meztelen, göndör hajú gyermek Jézus, aki kezében almát tart. A tüskevári Madonna stiláris párhuzamait, mintaképeit keresve a szakirodalom hagyományosan Kassai Jakab és Hans Multscher szobrait, a freisingi illetve a sterzingi Madonnát említi, nem szobrunk közvetlen előképeként, hanem azon stílusirány képviselőiként, melyhez e gyengébb kvalitású alkotás kapcsolódott. A szobor stiláris környezete azonban ennél pontosabban is meghatározható. Jól beilleszthető az 1450 körül, közelebbről meg nem határozható bajor-sváb műhelyekben, esetleg Augsburgban, vagy éppen Multscher körében készült Madonnák sorába. Ezek közül kettőt a Bayerisches Nationalmuseum őriz (ltsz. MA 1144 és MA 1367). Az azonos testtartás, a zárt körvonalak mellett jól összevethetők a kerek arcformák, a szem, száj, orr vonala, a haj megmintázása, éppúgy, mint a gyermek Jézus alakja és testtartása, valamint a drapériák redőrendszere. Az augsburgi még erősebben kötődik a lágy stílushoz, a tüskevári Madonnához a müncheni múzeum másik említett szobra illetve a bihlafingeni Mária áll közelebb. E szobrászi megoldásoknak a Magyarországhoz közelebb eső területeken való elterjedéséről tanúskodik a linzi Kastner-gyűjtemény karintiai vagy szlovén származásúnak tartott, női szentet ábrázoló szobra (ltsz. KA 283), mely mind a faragás részletei, mind a redőstílus tanúsága szerint távolabbról ugyan - szintén ehhez a körhöz tartozik. P. Gy. Kampis 1935, 137-138., 113. kép; Molnár 1936, 86-87.; Kampis 1940, 69., 149., 227. kép; Balogh 1957, 233-234. ; Végvári L. : A sümegi Maulbertsch freskók. Budapest 1958, 11-12.; Bulletin 1959, 98. Fig. 21.; Radocsay 1967a, 55., 223., 71. kép; MNG RGy, 35. sz. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, ltsz.: 58.27.M x-io. X-10. Zarándok egy Szent Jakab legendából Behr Lajos gyűjteményéből került 1934-ben a Szépművészeti Múzeumba. Provenienciája ismeretlen, hársfa m. : 79,5 cm 1450-1460 Ülő, fejét botra támasztva alvó figura sziklás háttér előtt, feje fölött kápolna. A bot szára és a kápolna tornya valószínűleg a század első harmadában készült kiegészítés, amikor a többszörös tulajdonosváltás során „rendebehozatalára" sor kerülhetett. A szobor ennek eredményeként restaurálatlannak mondható, de egykori alapozását és festését elvesztette, nyilván annak hiányát pótolja a jelenlegi sötétbarna bevonat. Talapzatának karéja majdnem teljesen új, illetőleg visszaragasztott. Ez különösen azért lényeges, mert eredetileg a jobb első sarka nem lehetett így lekerekítve, hiszen egy szárnyasoltár szekrényéből származik, ahol a hozzá hasonlóan önálló fatörzsből kifaragott, majd utóbb egymás mellé helyezett figurák talapzatai egyenes vonalat kellett kirajzoljanak. A zarándokot a szakirodalom gondosan számon tarja azóta, hogy 80 évvel ezelőtt felbukkant egy magyar magángyűjtemények kincseit bemutató kiállításon. Kampis meglepő módon az olaszos inspirációt emeli ki, és a század végi keletkezést írta, Radocsay ezt 1460-1470-re módosította, Török még korábbra, 1440-1450-re tette. Az alak testarányai, különösképp pedig a térdei közötti redők valóban a lágy stílus örökségei. Fejének viszonylag nagy mérete pedig Salzburgot juttatja eszünkbe, ahol a század folyamán újra és újra megtaláljuk ezt a különös stílusjegyet, még a festészetben sem ritkaság, így a Laufeni Mesternél. A szobrászatban éppen 1450 körül a leggyakoribb. Ezen kívül a ruharedők és a haj fémes keménysége, a közép felé feltűnően emelkedő szemöldökök, a lapos és merev kezek, amelyeken az ujjak olyan szorosan össze vannak zárva, hogy mindössze árokszerű vájatok vannak közöttük, két Seekirchenből a salzburgi múzeumba került domborművet jelölnek ki legközvetlenebb analógiának az 1460-as évek elejéről (Salzburg 1976, Nr. 150-151.). A Keresztelő fejét levágó hóhér derekán még azt a redőt is egészen pontosan viszontlátjuk, ami a zarándok mellén, a két gallér között előbukkanó kendő szélén vízszintesen tűnik fel. A figurát az eddigi kutatás általában Remete Szent Antallal azonosította, de a bot egy zarándok attribútuma is lehet, a tarisznya és a kalap pedig egyértelműen erre utal. Itt minden bizonynyal Szent Jakab apostolnak egyik kevéssé ismert, de a Legenda Aureába bekerült csodájának részletét látjuk: egy Vézelay-ből való zarándoknak pénze elfogytával már éheznie kellett, de szégyellt koldulni. Álmában megjelent a szent, és egy kenyeret hozott számára, amelyből naponta kétszer jóllakhatott, és a következő evéskor mégis hiánytalanul vehette elő tarisznyájából. Az oltárszekrény nagy részét tehát Szent Jakab dicső alakja tölthette be, amint a kenyeret hozza. Minthogy a Jakab legenda már az apostol életéből is sok epizódot tartalmazott, ennek a jelenetnek az ábrázolására a csak rövid ciklusokat magukba fogadó szárnyasoltárokon nem került sor, miniatúrákon azonban látunk rá példát, így a Magyar Anjou Legendáriumban (Magyar Anjou Legendárium. Sajtó alá rendezte Levárdy Ferenc, Budapest 1975. VIII, 62.). Táskát valószínűleg azért visel, mert a legenda határozottan céloz arra, hogy a kenyeret abból kiemelve találja