Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)
KATALÓGUS - IX. KÉSŐKÖZÉPKORI MINIATÚRA-FESTÉSZET ÉS RENESZÁNSZ KÖNYVKULTÚRA - Kódexek, nyomtatott könyvek
duale megrendelőjét Erdődy Simonban látta, s a kódex befejezetlenségét a mohácsi vésszel hozta összefüggésbe (Csapodi 1983, 60-61.; v.o. Csapodi 1985, K479. - T 44.; Bibi. Hung. 213, 1185. sz.). A probléma, úgy tetszik, nem megoldott. Az összefüggés a zágrábi püspökséggel kétségtelen, s nyilvánvaló, hogy az RK 354. jelzetű Erdődy-missale és a Graduale nem szemlélhetők egymástól függetlenül. A festő pontosabban a műhely - azonos, annak bizonyítása viszont, hogy a megrendelő különböző, meglehetős nehézségekbe ütközik. A Zágrábban őrzött Erdődy-missalét György topuszkói apát rendelte meg s kezdte díszíttetni egy Zágrábban működő, gótikus iskolázottságú mesterrel, a miniálás azonban az apát halálával (1498) befejezetlenül maradt. A kódex, 1502-ben, a székesegyház javai között így szerepel: „Item unum missale in asseribus non ligatum, non completum per condam dominum Georgium suffraganeum ecclesie legatum" (Tkalcic 1905, 187.; Mikó 1984, 192.; Hoffmann-Wehli 1992, 265.). Ezt a kötetet fejeztette be valaki a Bakócz-famíliából : vagy Erdődy Simon, akit 1519-ben tett meg püspöknek Bakócz Tamás, vagy Erdődy János, akit 1514-ben ültetett a zágrábi püspöki székbe, s akit azután - állítólag alkalmatlansága miatt - 1518ban lemondatott. Esztergomban ugyancsak ők jöhetnének szóba, elsősorban Erdődy János, aki 1518-ig az esztergomi nagypréposti széket is betöltötte. Nagy kár, hogy ő még a Bakócz-klánon belül is különösen rossz hírű figura, s nehezen képzelhető el, mint szerkönyvek megrendelője (Kollányi 1900, 122-123.; Bónis 1971, 319-320, 327, 337.). A miniálás megrendelőjére vonatkozó valamennyi elméletnek van gyenge pontja. A zágrábi Erdődy-missale festésének terminus post quemje legfeljebb 1510 lehet (de inkább 1514); a címereslevelek idézett csoportját 1514 és 1525 között állították ki. A Graduale miniatúráit jelenlegi ismereteink szerint - nem lehet ennél egy-másfél évtizeddel korábbra, 1500 körűire datálni. A kötés archaikus volta elgondolkodtató, de nem érzem kényszerítő erejűnek: igaz ugyan, hogy Budán vagy Esztergomban a 16. század húszas éveiben már a reneszánsz kötések voltak divatban, azonban a Graduale kötésének bélyegzőihez 1500 körüli budai analógia sincs, sőt ma még semmilyen analógia sincs. A Graduale, legyen mégoly reprezentatív zenei összefoglalása is az esztergomi középkori hagyománynak, a használat, vagy legalábbis a tartós használat semmilyen nyomát nem mutatja. Anyagi értéke viszont mindig nagy volt. Az esztergomi egyház kincstárába nem kerülhetett, mert ott csak egy drágakövekkel ékes ötvösművű kötésben lévő, „igen régi" Evangelistariumot tartottak; a kincstár menekítésének történetéről, állományáról a Mohács utáni időkből elég sok adatunk van (v.o.: Mikó 1993). A könyvtár, a könyvek sorsát ugyan nem ismerjük, de ma csak alig néhány kötetet lehet biztosan kapcsolatba hozni a középkori esztergomi egyházzal (v.o.: Körmendy 1991, 26-27.). A Bakócz Graduale problémáit továbbra sem érzem megoldottnak. M. Á. Fatáblás, vaknyomásos, barna bőrkötés későgótikus stílusú díszítéssel. A két köteten mindössze háromféle minta van: rutainda és virágtő bélyegző, továbbá rozettás, pálcán áthurkolódó inda görgető. Az elő- és háttábla felépítése kissé eltér egymástól. Mindkét kötet esetében az előtábla középmezőjét függőleges sávok tagolják, a háttábláét pedig egymást metsző átlós vonalak osztják számtalan rombuszra. Az első kötet előtábláján, a középmező függőleges sávjaiban gótikus rutaindák, a középmező alatt és fölött virágtövek sorakoznak. A háttáblán a középmezőt körülvevő keretben láthatók a rutaindák. E kötést díszítő motívumok igen elterjedtek voltak a 15. sz. végén DélNémet- és Dél-Lengyelországban, a Felvidéken és Alsó-Ausztriában. Magyarországon is használták, de a 16. század elején az itáliai reneszánsz hatására kialakult magyar sajátosságokkal kevert ún. olasz-magyar reneszász stílusnak megfelelően díszítették Esztergomban és Budán a kötéstáblákat, és nem ebben a „divatjamúlt" gótikus stílusban. Ha a két hatalmas kötetet az esztergomi provinciában készítették, bekötés céljából sem vitték el onnan máshová. A kötés egyébként egyáltalán nem „pompás", kifejezetten egyszerű, használati kötés. R. M.
