Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - VII. KÉSŐGÓTIKUS ÉS RENESZÁNSZ KÖFARAGVANYOK - Esztergom (M. Á.)

igen gazdagon díszített kéziratok is, alVantica kőfaragvány azonban sehol, Esztergomban sem kapcsolható a nevéhez. Az érseki palota későgótikus átépítésében biztosan része volt : annak a nagy teremnek az építését, amelynek méretei száz év múltán is megdöbbentették az utazókat, Bonfini Vitéznek tulajdonította, akárcsak festett dekorációját, a magyar uralkodók és a szkíthiai hercegek képmásaival. Figurális sírkövének típusa is tradicionális. Vitéz János esztergomi palotája, amellyel mint Mátyás budai reneszánsz palotájának előképével példálóztak oly sokáig, az újabb kutatások során gótikusnak, Zsigmond király budai palotája visszfényének bizonyult. Az első alVantica faragványok a városban az Aragóniái Jánossal érkezett olaszokhoz köthetők. 1482-ből való egy hasáb alakú pillér töredéke, amelyet Beatrix királyné lófejpajzsos címere díszít (a 18. században még rajta volt Mátyás címere is) s a nyolcvanas évek végén készülhetett egy lunettadombormű, amelyen tritonok tartották az Aragóniai-címert. (Talán az Alfarellus Ferratius alapította Szent Mihály kápolnához tartozott.) A 15. század végén folytak gótikus építkezések is a várban: az esztergomi magister Farkasiwsszal 1495-ben kötött szerződést Gosztonyi András szentistváni prépost a Kanizsai-kápolna boltozatára, s ekkortájt alakítottak ki a Szent Adalbertszékesegyház nyugati tornyai alatt két új kápolnát, Kesztölczi Mihály és Pápai András kanonokok alapítását. Gosztonyi is, Kesztölczi is reneszánsz sírkövet kapott (VII-29.); ezek a legelsők közé tartoztak az országban. Valószínűleg azoknak az olaszoknak a munkái, akiknek nevét Ippolito d'Esté esztergomi érsek számadáskönyvei megőrizték. Az esztergomi várban előkerült reneszánsz kőfaragványok korai darabjai készülhettek még ekkoriban. Egy delfinekkel díszített fríz töredéke tartozik ide - többek között - s egy (budai és váci párhuzamaival datálható) balusztrád néhány eleme (VII26-28.). A faragványok nem érik el sem a Mátyás-kori budai, sem a következő évtizedek esztergomi színvonalát. A kissé hézagosan fennmaradt - számadáskönyvekben egyébként nagyobb építkezésnek nincs nyoma. Bakócz Tamás, a Jagello-kor legjelentősebb mecénása Magyarországon 1497-ben elcserélte Ippolito d'Estével az egri püspöki széket az esztergomi érsekségre s a városba költözött. Mivel az özvegy királyné, Beatrix még egy ideig ott lakott az érseki rezidenciában, Bakócz a régi érseki palotát (amely a székesegyháztól északra állt) alakíttathatta át. Az épület maradványai ma még föltáratlanok; Zolnay László hitelesítő ásatásából (1957) és régi felmérésekből ismerjük csupán. A 18. században még látták kapuja fölött az angyalok tartotta Bakócz-címert s az érsek jelmondatát. Beatrix távozása (1500) után Bakócz végleg berendezkedett Esztergomban. 1506-ban letétette Maria Annunciata tiszteletére szentelt kápolnájának alapkövét; 1507-ben az épület már belső főpárkányáig állt, s hamarosan (bronzkupolája híján) el is készülhetett. A Bakócz-kápolna, az első centrális alaprajzú, alVantica egyházi épület az Alpokon túl, a legjelentősebb reneszánsz alkotás a Jagello-kori Magyarországon; méltán őrzi auctora nevét a mai napig (VII-33, 34.). A kápolna rendkívül kvalitásos, késő quattrocento díszítőstílusának - amely Benedetto da Rovezzano munkáihoz áll a legközelebb - az országban több példája is akad, s egész sor (vörösmárvány vagy márga) faragvány sorolható ide az 1. kép: Vitéz János címere sírkövén Esztergom, Főszékesegyház 2. kép: Bakócz Tamás címere Esztergom, Főszékesegyház