Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - VII. KÉSŐGÓTIKUS ÉS RENESZÁNSZ KÖFARAGVANYOK - Esztergom (M. Á.)

1500-1510 közötti évtizedből (Pécs, Várad, Nyék, Ötvöskónyi, Korotna). A kápolna faragványaihoz kapcsolódó stílusú, ám nem a kápolnából származó esztergomi fragmentumok más, 16. század eleji, nagyszabású építkezések hírmondói (VII-30, 31, 32, 35.). Bakócz 1511 vége és 1514 márciusa között, több mint két esztendeig, távol volt székvárosától. Egy rendkívül nagy méretű (és erősen töredékes) fríz Bakócz jelmondatával s az 1514-es évszámmal már nem a kápolna műhelyének alkotása : részletformái - különösen az astragalos-sor - teljesen elütnek a Bakócz-kápolna tagozatainak súlyos monumentalitásától. Épülethez ma még ezt sem tudjuk kötni. Ugyanezekből az évekből vannak adataink Ioannes Fiorentinus működéséről, akinek munkásságát többször próbálták már a Bakócz-kápolnához kötni. Szignált művei nem Esztergomban maradtak fenn. Szathmári György, aki 1521 és 1524 között, haláláig volt Bakócz utódja az érseki székben, szintén építkezett a palotán; a palotakápolnához vezető lépcső balusztrádját az ő címerei díszítették, de máshonnan is kerültek elő a várban címereinek töredékei (VII-37.). Szálkai László (1524-1526) és Várdai Pál (1526-1549) építkezéseiről nem sokat tudunk; Várdai fennmaradt vörösmárvány címerköve nagyvonalú, nem rossz kvalitású munka, talán befejezetlen is. Esztergomot, amelynek színes életét egy nemrég közzétett tanúvallomásból ismerjük az 1530-as évekből, 1543-ban foglalták el a törökök. M. Á. Széles 1765.; Mathes 1827.; Balogh 1955.; Voit P. : Gyarmati Dénes mester és a régi magyar építőgyakorlat. MDK Évk. 1954-1955, Budapest 1957, 46-87.; Zolnay 1961, 201-228.; MRT 5, 91-109.; Fügedi E. : Az esztergomi érsekség gazdálkodása a XV. század végén. Kolduló barátok, polgárok, nemesek. Tanulmányok a magyar középkorról. Budapest 1981, 114-237.; Détshy M. : A hódoltság előtti Esztergom egy vallomás tükrében. EÉ Esztergom 1983, 410-420.; Horváth I.-Vukov K. : Vitéz János esztergomi palotája. Tata 1986.; Horler M. : A Bakócz-kápolna az esztergomi főszékesegyházban. Budapest 1987.; Mikó 1988.; Mikó 1989.; Horváth I. : Vitéz János palotájának régészeti feltárása. EE Esztergom 1990, 78-97.; Prokopp M. : Vitéz János és a művészetek. EÉ Esztergom 1990, 53-58.; Tóth S. : Az esztergomi Bakócz-kápolna történelmi helye. AH 18 (1990) 207-228. VII-26. Fríztöredék szigonyhoz kötött delfinnel Másodlagos elhelyezésből került elő az esztergomi várban (Várnai Dezső feljegyzése szerint: „a vízivárosi macskaút kazamatájában, mint padló"), 1936. július 13-án. (OMvH, Tervtár, Esztergom,Vár, manuálék, vegyes anyag, 15.778.) vörösmárvány m. : 43 cm, sz. : 60 cm, v. : 15 cm 1490-1500 A fríztöredék (végig kicsorbult peremű) homorlattal mélyülő mezejében fekszik a delfin-figura: pikkelyes-tarajos teste a dombormű alsó széle és a jobb oldalt (hegyével fölfelé álló) szigony nyele között feszül, melyhez odakötözték. Uszonyszerűen végződő, hosszú farka megcsavarodva tekereg vissza a koponyája felé. Dühösen ráncolt tövű orrának hegye az állával együtt letörött; szája végében hosszú, bojtszerű uszony. A háromágú szigony jobb szélső ága letörött, nyelének felső gombja csonka, szárához (kicsivel a gomb alatt) háromszálú kötelékkel kötöztek oda eredetileg két delfint, jobbról és balról egyet-egyet (a másikról azonban csupán farkának néhány pikkelye árulkodik a törésvonal szélén). A pikkelyek az állat erősen kidomborodó részein teljesen eltűntek, simára koptak, s a törésfelületek egy része is kifényesedett - látszik, hogy (miután összetörték és kidobták) jó ideig jártak rajta. A kő hátlapja nagyolt, alsó és fölső lapja kőhöz illeszkedett, két vége törött. Eredetileg két delfin volt hozzákötve a háromágú szigonyhoz, s ilyen delfinpárok sora alkotta a frízt, az állatok orránál palmettával, vagy más motívummal. Elterjedt díszítmény ez a 15. századi itáliai művészetben, s magában Esztergomban is van, kicsit későbbi párhuzama, a Bakócz-kápolnában. Korábban felvetődött, hogy e fríz a/'estina lente antik citátumot illusztrálhatta. A suetoniusi eredetű, Vespasianus és Domitianus császárok érmein is megjelenő szentencia a reneszánsz idején igen népszerűvé vált, Aldus Manutius ezt választotta kiadói jelmondatául (v.o. IX-26. és 44. számok), ott azonban a delfin horgonyra csavarodik. A háromágú szigony, a triaina, a földrázó Poseidon fegyvere; e delfin inkább valaminő tengeri thiasosva emlékeztetett. A motívum maga is antik eredetű. M. Á. Dercsényi-Zolnay 1956, 42. kép; Balogh 1966, I, 128.; Feuerné 1977, 19, 217., 32. kép; Schallaburg 1982, Nr. 751. Esztergom, Vármúzeum, ltsz.: 66.42.3.