Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

TANULMÁNYOK - Takács Imre: A gótika műhelyei a Dunántúlon a 13-14. században

4. kép: Deuil, bencés perjelség temploma (Kimpel-Suckale 1985 rizshoz közeli Deuil bencés perjelségének temploma valóban rendkívüli módon hasonló részleteket tartalmaz (páros oszlopok sora a szentélyben, kiugró plinthosz-sarkok, bimbós fejezetek)

11 (4. kép). A páros oszlopok azonban itt nemcsak a szentély boltozatának tartására rendeltettek, hanem keskeny szentélykörüljárót különítenek el a középső tértől, ami azt is jelenti, hogy az esztergomi épületet kizárólag ebből nem lehet levezetni. Az esztergomi palotakápolna szentély-terének kialakítása valószínűleg a laoni és a deuil-i megoldás önálló szintézise. A pilisi apátság káptalantermében és környékén talált gravírozott lovagi síremlék töredékeinek (IV-22.) rekonstrukciója során derült fény arra, hogy az Esztergomban másodlagos felhasználásból előkerült kőfaragványok egy része a pilisi apátságból a 16-17. században építőanyagként elszállított kövekkel azonos. Egy a közelmúltban Esztergomban előkerült nagyméretű zárókőről is feltételezhetjük, hogy a pilisi apátsági templom főhajójának vörösmárvány korongokkal díszített zárókövei közé tartozik (v.o. : IV-4.),

12 hasonlóan egy Esztergomban őrzött fejezetcsoporthoz, amely a pilisi kerengő árkádsorának oldalsó elemeivel egyezik meg (IV-8.). Az esztergomi és pilisi 1200 körüli kőfaragványok átvizsgálása és elkülönítése, amely a közeljövő fontos kutatási feladata, a magyarországi korai gótikus építészet kronológiájának és műhelyviszonyai megismeréséhez is új támpontokat ad majd. Az opus francigenum 12. század végi megjelenése nem maradt folytatás nélkül a 13. század első évtizedeiben, II. András (1205-1235) uralkodása idején. A pilisi apátság ikeroszlopos, árkádsoros kerengőjének típusa szolgálhatott mintaképül a pécsváradi bencés apátság 5. kép: Somogyvár, bencés apátság, a kerengő rekonstruált részlete ikeroszlopos kerengőjéhez, amelyből számos faragott tagozattöredéket, közöttük emberfejekkel díszített ikeroszlopfő töredékeket tárt fel a régészeti kutatás (IV-12, 13, 14.). Hasonló rendszerű árkádos építményhez tartozhattak e faragványok, mint a 13. század második évtizedére datálható somogyvári bencés kolostor kerengője, amelynek kertre néző árkádsorát az ismert részletek tanúsága szerint egyes oszlopokkal váltakozó ikeroszlopok tagolták, az ikeroszlopfőkön igényes ikonográfiái programra valló figurális díszítéssel (IV-15.). A sarkokon állhattak azok az ötös oszlopcsoportok, amelyekből lábazat- és fejezettöredék is fennmaradt (5. kép), s amelyek egy észak-francia típus variánsának tekinthetők. Talán Saint-Denis kerengőjének maradványa az a jelenleg Londonban őrzött oszlopcsoport

13 (6. kép), amely mindenekelőtt a szabadon álló támaszok összekapcsolásának ötlete révén hozható összefüggésbe a somogyvári kerengő hasonló részleteivel. Másrészt olyan közös vonások is, mint a bimbós fejezetcsoport kehely-párjait díszítő plasztikus fejek a Magyarországon működő mester észak-francia tanultságára utalnak.

14 A bencés kolostorok újjáépítése a 13. század első évtizedeiben feltehetőleg a IV. lateráni zsinat reformrendelkezéseinek köszönhető. Az újjáépítési hullám legjelentősebb emléke a pannonhalmi Szent Márton bencés monostor megújítása Uriás apát (1207-1242?)