Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - II. ROMÁNKORI IPARMŰVÉSZET - Lovag Zsuzsa: A középkori bronzművesség

H-39. Csésze Agnus Dei-vel Székesfehérvári lelet, 1871 ezüst átm. : 9 cm 12-13. század Gömbölyű, talpatlan, ezüst merítőcsésze, füle félkész gyűrű, típusában a nomádok övön viselt omphalosz csészéinek krisztianizált változata. Belsejében szinte oroszlánná torzult, bekarcolt rajzú, keresztes jogart tartó bárány látható. Ez a metamorfózis megfigyelhető a 12-13. századi falusi templomok timpanonjában is. Technikai és művészeti szempontból egyaránt aligha lehetne továbbmenni az egyszerűsítésben ennek a csészének a készítőjénél. Az edény talán funkciójában őrizte meg keleti eredetének hagyományát: lehetséges, hogy a bizánci rítusból eredő vízkereszti vízszentelés alkalmával használták. Mérvadó művészeti központtól távol eső vidéki munka, vagy esetleg ékszerre specializálódott ötvös készítménye. K. É. Vattai, E. : Die „Agnus-Dei"-Schale des Ungarischen Nationalmuseums. AHA 12 (1966) 41-59.; Kovács 1974, 23-24, 23.sz. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, ltsz.: 1871/1411. Tömördről, 1878 arany 3,8 x 3,2 cm 13. század közepe Ez a szinte kizárólag a nyakkivágás öszszefogására alkalmas ékszer a funkcionális ékszerek között a legrégibb találmány, és a legszívósabban, a népiben szinte máig továbbélő műfaj. Megjelenési formái az egyszerű ólomkarikától 11-40. a nagyméretű, középen is fedett, bonyolult szerkezetű és választékos díszű különleges példákig terjednek, számos változat közbeékelődésével. Nem csat, kapocs, vagy fibula. Az ékszer előtt mozgó tűt az összetűzött ruha feszítőereje tartja zárva. A heraldikában is szereplő ékszer magyar neve volt talán a kösöntyű (egyébként firmalium, firmacula, fermail, affique, Für span). A kösöntyű, nevezzük így, a páros palástdíszekkel együtt a 13. századi udvari-lovagi viseletábrázoláson is gyakran megjelenik a maga változatosságában. Egy kőfoglalási eljárást (nagy kő kisebb kövek koszorújában) is erről neveztek el (cathonus in modum firmalii), egyébként ez a foglalatfajta jellegzetes eleme annak a díszítőstílusnak, aminek kissé perifériális, de jellemző példája a tömördi lelet. A késöromán stílus alakformálási elveit mutató férfi és női alak egymás felé hajló szerelmespár, így talán a ma tűjét, a lábnál és fejnél lévő egykori drágaköveit vesztett kösöntyű a legkorábbi „Minne"-ékszerek közé tartozik. Stílusában és szellemében közeli rokona a krakkói székesegyház kincstárában őrzött keresztre szerelt két koronának és a plocki ereklyetartó Szent Zsigmond buszt fej díszének (Varsó, Nemzeti Múzeum), amelyek valószínűleg magyar hercegnők, IV. Béla lányainak esküvői koronái voltak. Anyaga és típusa az udvari művészet körében jelöli ki helyét. K. É. Kovács 1971, 255. 9. kép.; Kovács É. : Két 13. századi ékszerfajta n-40. Melltű szerelmespárral