Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - II. ROMÁNKORI IPARMŰVÉSZET - Lovag Zsuzsa: A középkori bronzművesség

11-16. emelkedő peremű köpü. A kisméretű korpusz frontális tartású, de lehunyt szemei Krisztus holt állapotára utalnak. Feje mögött nagy, lemezes, keresztformában áttört dicsfény, felső része letörött. Haja középen elválasztva, vésett párhuzamos vonalakkal jelölve, egy-egy fürtje a vállakra omlik, bajusza és szakálla van. Karjai ívesen fölfelé hajolnak, tenyerei szöggel átütve, hüvelykujja a tenyérre hajlik. Rövid törzsén bordákat nem jelöltek, de a mcllizmokat plasztikusan, hangsúlyosan jelölték. Ágyékkendőjén széles, vízszintes bordázott öv, középen csomóval, plasztikus, a kendő aljáig érő redővel. Csípője alatt függőleges ráncolás, a combokon vésett, U alakú redők, alul két vízszintes vonallal jelzett szegély. Lábszárai párhuzamosan kinyújtva, nem érnek össze, nagy lábfejei alatt íves lemezzel a keresztre szegezve. A kereszt formája, szerkezete sőt méretei is csaknem pontosan azonosak a Magyar Nemzeti Múzeum Szerecsenyből származó keresztjével (II-17). A kiszélesedő szárak - a magyar kereszteken kívül - csak az itáliai körmeneti keresztekre jellemzőek, végső soron bizánci előképekre vezethetők vissza. A két azonos kereszt korpusza részleteiben kevésbé, de típusában megfelel egymásnak. Mindkettő kereszt alakban áttört dicsfénnyel rendelkezik, amelyet lemezből kivágva erősítettek a fejükhöz. A szerecsenyi kereszt korpusza finomabban van megformálva, ábrázolását gazdagítja a Krisztus lábai alatt lévő, a legyőzött Gonoszt szimbolizáló oroszlánfej. A szerecseni igényesebb kivitele ellenére - ami talán összefügg a mellén lévő ereklyetartó mélyedéssel is - ellenére feltétlenül egyazon műhely termékének kell tekinteni a két keresztet. L. Zs. Budapest 1930, 299. sz.; Gerevich T. 1938, 199., CCXXX/1. t. Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum, ltsz.: 1158. 11-17. Körmeneti kereszt Szerecseny öntött, vert, vésett, aranyozott bronz m. : 24 cm, sz. : 12,3 cm 12. század második fele, magyar A lemezes kereszt szárai kiszélesednek, elöl körben ráforrasztott keskeny szalagkerettel. Alul gömb alakú nódusz, ezalatt a ma már hiányzó, a szárra húzható köpü töredékes pereme látszik. A korpusz a holt Krisztus megjelenítése, feje kissé előre hajlik, szeme lehunyva. Középen elválasztott haja a nyakszirtre hullik, bajusza és fürtös szakálla van. A fej mögött a lemezes, áttört dicsfénynek csak alsó harmada maradt meg. Egyenesen kinyújtott karjai kissé lefelé tartanak, nagy kezein a hüvelyk a tenyérre simul, szögeket nem jelöltek. Vállaira vésett vonalakkal díszített vállkendő borul, a két csücske között a mellen lévő kis négyzet alakú bemélyedésben egykor talán ereklye lehetett. Rövid, térden fölül érő ágyékkendőjén középen csomózott, vízszintes ráncolású öv, a csípők fölött egyegy visszahajló redővel. Maga az ágyékkendő plasztikus, függőleges ráncolású. Térdben meghajló, összezárt lábai kissé jobbra tartanak, lábfejei egy plasztikus oroszlánfejre támaszkodnak. Az oroszlánfcj meglehetősen antropomorf megformálású, lefelé tekint, sörénye nincsen. A kereszt függőleges szárán ferde repedés van, a tűzi aranyozás foltokban lepergett. 11-17. Az igényesen megformált kereszt a magyarországi készítésű darabok közül egyedülálló a korpusz mellén kiképzett, valószínűleg ereklyetartó mélyedéssel. Erre elsősorban a német oltárkeresztek között találunk példákat, de inkább a keresztben magában elrejtett ereklyére. Formája viszont csaknem teljesen megegyezik a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban őrzött, Sárbogárdról származó kereszttel, amelynek korpusza is hasonló típusú, de némiképpen egyszerűbb megformálású (11-16.). Még egy azonos formájú kereszt van a hazai emlékek között, de annak hiányzik a korpusza, műkereskedelemből került a Nemzeti Múzeumba {Gerevich T. 1938, 199., CCXXXI/3. tábla). A kiszélesedő keresztszárak a bizánci mellkeresztek hatására utalnak, egyébként a három azonos formájú kereszt méreteit és stílusát tekintve a hazai körmeneti keresztek típusába illeszkedik. Valószínűleg azonos műhelyben készültek, lelőhelyüket figyelembe véve talán dunántúli kolostori műhelyben. L. Zs. Ebenböch 1871, 108.; Lovag 1979, 13., 8. kép