Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - II. ROMÁNKORI IPARMŰVÉSZET - Lovag Zsuzsa: A középkori bronzművesség

II-9. A királyfigura korona) a all. századi pénzek és pecsétek koronaformáját követi, s a köpeny ábrázolása is azokhoz hasonló. Rendeltetése kérdéses, lehetséges, hogy kereszt szárborításának töredéke. L. Zs. közöletlen Visegrád, Mátyás Király Múzeum, ltsz.: 69.3.1. 11-10. Rézveret Visegrád, fellegvár vert, vésett réz m. : 9,4 cm, sz. : 7,2 cm 11. század második fele, magyar Alul egyenes végződésű, felfelé szélesedő lemez, a fölső oldala ívesen kivágott, fölső sarkai töredékesek. Alul és kétoldalt felszegecselésre szolgáló lyukak. Vésett vonalkeretben háromosztatú tőből kinövő szimmetrikus indadísz, a középső szár háromlevelű palmettában végződik. Az oldalsó indák egyegy szára lefelé hajlik és háromágú, dús, aszimmetrikus lombban végződik, a felfelé tartó indák szív alakban összehajolnak. A szív alak tetején szarvakkal ellátott ördögmaszkba futnak össze az indaszárak, a leveles indavégződések az ördögfej szájából kanyarodnak ki. Az indák és levelek közepén egyvonalas, vésett erezet fut végig, a vonalkeretnél, az indák oldalán hármas lekötések. Az indák illetve aszimmetrikus lombvégződéseik a székesfehérvári kőfaragványokkal mutatnak rokonságot (pl. Gerevich T. 1938, CXXV.t.). A lemez mindegyik oldala ép, formája után ítélve esetleg nagyobb körmeneti kereszt hátlapjának fölső szárvégződéséről származik. L. Zs. közöletlen Visegrád, Mátyás Király Múzeum, ltsz.: 1933.57. (50.49.) 11-10. 11-11. Körmeneti kereszt Székesfehérvár, III. Béla sírjából, 1848. A csontokat és mellékleteket elég hosszú múzeumi karrier és javítás után eltemették a budai Mátyás-templomban a királyi párnak emelt neoromán síremlékekben. A koporsókat felnyitották és a mellékleteket kiemelték 1967. január 30-31-én a Magyar Nemzeti Múzeum restaurátor osztályán. aranyozott bronz m. : 22,5 cm 12. század közepe Hengeres szárú, fent felirat nélküli táblával ellátott kereszten suppedaneumra támasztott, egymás mellé helyezett lábakkal jelenik meg a lapos koronát viselő, diadalmas, de félrebillent fejű, tehát halott Krisztus ágyékkendős alakja. A korpusz a késő Karoling- és Ottókori Krisztusok távoli leszármazottja. A magyar emlékek, s egyszersmind nagy valószínűséggel helyi készítmények sorában különféle minőségű, és igen változatos megoldásokkal a 12. század közepe táján jelenik meg ez a típus. Ekkor készülhetett a székesfehérvári példány is, hiszen a király sírjában csak 1196-ban helyezték el, de többször javítva, ami azt is mutatja, hogy a gazdag tárgyairól híres prépostsági templomban ilyen szerény felszerelés is akadt. Egyébként a bronz körmeneti- és oltárkeresztek nagy részét (mintegy félezer darabot) összefoglaló Peter Bloch kezében is bizonyos fokig kikezdhetetlen masszának bizonyult a perizonium és cingulus változatai szerint tipologizált anyag, annál is inkább, mert a keresztformákat nem is regisztrálta rendszeresen (Bloch 1992). Jelvénytörténeti szempontból is kérdéses a szerepe. III. Béla királyt feltűnően nagyszámú sírmelléklettel tették sírba, részben a temetésre készült (korona, jogar, armilla, kard, sarkantyúk), részben másodlagosan felhasznált, valamit helyettesítő jelvényekkel, mint egy hiányos arany-rekeszzománcos négykaréjos bizánci enkolpion és ez a kereszt, továbbá saját, valószínűleg az ő ujjára bővített szárú aranygyűrűvel. III. Béla fejedelmi reprezentációját nyugati és bizánci vonások jellemzik. Bizáncban a győzelemhozó keresztereklye császári kultuszát ismerte meg. A baljában tartott jogar mellett (virga?) a használt körmeneti kereszt a keresztes jogart helyettesítheti, esetleg aránytalan nagy nódusza okán - a fiának, Imre királynak felségpecsétjén már ábrázolt kettős keresztes glóbuszt. K. É. Czobor B.: III. Béla és hitvese halotti ékszerei. Forster 1900, 207-230.; Kovács, E.: Die Grabinsignien Bélas III. und Annas von Antiochien. AHA 15 (1969) 3-24.; Kovács É.\ III. Béla és Antiochiai Anna halotti jelvényei. MÉ 1972. 1-14.; Lovag 1979, 12, 4. sz. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, ltsz.: 1848.64.2.