Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - Tóth Melinda: A pécsi székesegyház kőszobrászati díszítése a románkorban

I. 41. kép. Az altemplomba vezető déli lejárat falai 1882-ben (?), délkeleti részlet a templom közepén kiemelt térséggel kapcsolatban, mely mind a liturgikus használat, mind a templomi reprezentáció szempontjából túl keskeny és szétszabdalt volt. A különlegesen gazdag faragott díszítésnek ehhez az adottsághoz kellett alkalmazkodnia, s talán a kevéssé egységes látványt is korrigálnia. Feltehető, hogy az állóalakos fülkesor kifaragása is a kápolnakörzet elrekesztésével kapcsolatban foglalkoztatta a térség díszítőit. A kápolna és a vele egykorú kisépítészeti alkotások elkészítése hatalmas feladatot jelentett egy kis létszámú mestercsoport számára. A vélhetően helyi erőket is mozgósító többéves munka során az ornamentika morfológiai eltérései a kápolna formakincsének bázisán időlegesen kiegyenlítődtek. Kialakult egy egységesen jó színvonalú kőfaragó tevékenység, melyre a korai román eredetű italianizáló ornamentika volt a jellemző, és a mesterek nem nélkülözték a figurális alkotómunka (oroszlánfigurák; állóalakok) legfontosabb ismereteit sem. Korábbi feltételezésekkel ellentétben ez a klasszikus értelemben vett műhelymunka nem alapozta meg a „pécsi műhely" tevékenységét és egy monolitikus pécsi stílus elterjedését a püspöki székhelyen kívül. (Kivétel: Cikó. A székesfehérvári stílusvariánsnak e tekintetben szélesebb hatóköre volt.) Annyi azonban bizonyos, hogy a később egyre rutinosabbá váló, modernebb vagy épp konvencionális műhelytevékenység számára a kápolnakörzet díszítésének most vizsgált időszaka nyújtott biztos mesterségbeli és motivikus alapot. A főként ornamentális faragásban gyakorlott műhely nem volt alkalmas az olyan ambiciózus megbízói elképzelés megvalósítására, amely az eddigi templomdíszítést nagyméretű reliefképek sorával, és állóalakok falhoz csapolt ábrázolásaival kívánta teljessé tenni. Az eddig felvázolt programból mindössze annyi rekonstruálható, hogy két súlypontja lehetett: az egyik tipológiailag összefüggő bibliai képsorokat foglalt magába, míg a terjedelmes másodiknak a középpontjában nagy Majestas-kompozíció állt. Az előbbi témájában kapcsolódott a Szent Kereszt-oltár áldozati gondolatköréhez, és úgy látszik időben is gyorsan követte a kápolna felépültét. Az újonnan érkezett külföldi mesterek eszerint a század hetvenes éveiben dolgozhattak ezen az egyetlen magyarországi alkotásukon. Minden arra vall, hogy művük az eredeti elgondolás értelmében