Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)
SZŐKE Annamária: „... ostoba angyalkákkal játszik üres óráiban." A KUTATÓ ÉS ELMÉLKEDŐ SZÉKELY BERTALAN-KÉP A KRITIKÁBAN ÉS A MŰVÉSZETTÖRTÉNET-ÍRÁSBAN
ben számol be, amelyek a sarkkutatóknak vagy a stratoszféra repülőinek feljegyzéseivel versenyeznek." Székely tanulmányaival összefüggésben csak azokat a művészeket említte, akikkel valóban kapcsolatba került, és hosszasan tárgyalta a Piloty és Székely közötti különbséget, valamint a Rethellel való közös vonásokat is. Ebből a tanulmányi időszakból a Székelyt foglalkoztató művészeti problémákat is ismertette az írások alapján, és az Ifjúkori napló terjedelmének megfelelően a hazatérése utáni időszakról is írt: lehetőségeiről és elkeseredéséről. Személyiségét és műveit tehát a kor, a művész konkrét tapasztalatai és azon elvek alapján közelítette meg, amelyeket a festő képeiben megvalósítani igyekezett. Zádor Annától tudjuk, hogy Petrovics „a Székely-hagyaték kérdését élete legfontosabb, nyugdíjaztatása [1935] után - amint nem egyszer keserűen megjegyezte - élete egyetlen feladatának tekintette." 17 " Kapcsolatba lépett Lándor Tivadarral, és az akkor kezdő, fiatal művészettörténészt, Zádor Annát bízta meg az írások lemásolásával. 1937-ben a Magyar Tudományos Akadémia vállalta, hogy az írásokat kiadja. Zádor Anna 1937 és 1942 között, saját visszaemlékezése szerint, kb. 600-700 oldalra tehető gépelt nyers másolattal készült el három példányban, s egy példányt az MTA-ban helyezett el. A kiadás egyre késelt amiatt, hogy Lándorral nem tudtak megegyezni, a háború alatt és után pedig már nem került rá sor. 1 ' 7 1945 UTÁN A II. világháborű után, 1946-ban írta meg doktori diszszertációját Brestyánszky Ilona Székely Bertalanról 178 , amely egy alapos, az életművet és benne a kéziratokat, a vázlatokat is áttekintő monográfia első kísérletének tekinthető. A Gerevich-tanítvány Brestyánszky dolgozata valószínűleg az utolsó darabja azon művészmonográfiák sorának, amelyek a Gerevich-tanszéken készültek, de ezektől eltérően nem került publikálásra. Jegyzetek nélküli dolgozat, így forrásainak azonosítása külön fáradságba kerül, és egyes adatai revízióra szorulnak. Brestyánszky a műfaji felosztáson belül az életművet kronologikusan tárgyalta, és a már publikált források egy részét, valamint az ekkor a Szépművészeti Múzeumban található kéziratos anyagot is felhasználta. A korábbi irodalom ismeretében megállapítható, hogy levéltári kutatásokat is végzett, illetve Lándorral, aki ekkor még számos vázlatfüzetnek a tulajdonosa volt, kapcsolatban állt. Brestyánszky külön fejezetben foglalkozott Székely elméleti és tanári munkásságával is. A Figurális rajz és festés elvei és a Bonctan mellett, Székely lóanatómiáját és lómozgás-tanulmányatt is megemlítette. Gerőt követve nagyobb teret szentelt Székely fríz- és mennyezet-tanulmányainak, és az ezekben megfigyelhető alkotásmód leírásában Székely elméletét vázolta röviden. 17 " Végső összegezése azonban minden felvezetés nélkül az volt, hogy Székely „alapjában véve realista." 1945 után Székelyről, és Székely kapcsán a legtöbbet publikáló Maksay László első rövidebb népszerűsítő munkája 1953-ban jelent meg. 180 Bármennyire is kötelező volt a marxista ideológia több-kevesebb hangoztatása művészettörténeti munkákban is ebben a korszakban, nem mellőzhetjük megértő gesztussal ezen írás említését. Ez az áttekintés ugyanis elég jól mutatta, hogy Székely művészetének az értékelésére minden időszakban az íróra vagy a korszakra jellemző művészetszemlélet nyomta rá a bélyegét. Maksay esetében egy külső ideológiai nyomás és kényszer érvényesült, és ilyen értelemben írása az eddig említett többi munkához képest elszigetelt jelenségnek is nevezhető. A korszak ideológiai szófordulatával élve Székelyt a magyar haladó hagyományok egyik képviselőjének tartotta: „művészetének eszmeiségét népi demokráciánk annál inkább értékeli, hiszen megfelel annak a követelménynek, amelyet Zsdanov így fogalmazott meg: „a művészek hivatása, hogy új eszmékkel gazdagítsák, előrevigyék a népet." 1955-ben Székely Bertalan születésének 120 éves évfordulója adott ismét alkalmat publikációk sorára, s ezek legtöbbjét Dobai János jegyezte. A következő évben Svájcba emigrált, és az űjkori, elsősorban az angol és a német művészetelmélet, művészeti irodalom kutatójaként 181 ismertté vált művészettörténész nem csak a Székely-oeuvre-nek 182 , hanem az akkor közgyűjteményben és magánkézben lévő kéziratoknak is alapos ismerője és értelmezője volt. Lényegében az általa elkezdett munkát ott kell folytatni, ahol ő abbahagyta, írásait - egy kivételével - nem is ismertetem behatóbban, ezek nem a magyar művészettörténet tudománytörténethez, hanem jelenéhez tartoznak. Dobai vívta meg az utolsó csatát Székely tudományos és történeti értékeléséért Bencze László festőművésznek, a Képzőművészeti Főiskola tanárának a Csillagban megjelent írásával szemben. 181 Ma is lenyűgöző fölényességgel, „angol" udvariassággal és szigorúsággal, tárgyszerűsége mellett mégis pontosan célzott kritikai megjegyzésekkel, és alapos felkészültséggel bocsátkozott bele a kérdés tárgyalásába egy olyan „ellenféllel" szemben, aki nemcsak hogy a „Székely-kérdés" addigi eredményeivel nem volt tisztában, vagy nem fogta fel azokat, hanem mint „csak" testő a kérdés összegzésére formált jogot. Mint Bencze írta: „bevallottan, ez az írás provokatíve olyan kérdésekről, vitatható és vitára szoruló állásfoglalásokról és elfogultságokról is kíván perlekedni, amelyekhez Székely egész emberi és művészi ellentmondásossága, gátlásai és kettőssége bőven szolgáltat anyagot. [...] Székely alapvonásai - a kettősség, a gátlásosság, a vérbő és nagyképzeletű festő viaskodása (sokszor csúf veresége) a sematizálásra, skolasztikus szabályokra törekvő okoskodó hajlammal - annyira bizonyíthatók magukkal a művekkel, hogy egy festő eltekinthet a művészettörténész oknyomozó, tudományos, minden részletet lelkiismeretesen végiganalizáló módszerétől. Joga van csak a képekkel bizonyítani, művészi szubjektivitása vonzásaival-taszításaival érvelni, melyekben azért éppen úgy benne van az objektív mérlegelés
