Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)
BAKÓ Zsuzsanna: ADATOK A SZÉKELY BERTALAN ÉLETMŰ KUTATÁSÁHOZ
34. Székely Bertalan: Székely Ágoston portréja. I Porträt des Ágoston Székely. Az arckép műfaja, mivel szilárd alapként vonul végig az egész életművön, jól mutatja azokat a tendenciákat, amelyek munkásságának utolsó két évtizedében más műfajokban is jelentkeznek. Székely kísérletező hajlamáról, egyéniségének az új iránti nyitottságáról van szó, amely kevésbé ismert személyével kapcsolatosan. Az 1880-as évektől kezdődően arcképfestészetében új műfajok jelennek meg, így pl. a csoportportré. Péteri gyerekek című képe képviseli e típust. A keskeny, álló formátumú arcképet, amely a századfordulón válik igazán kedveltté, nála leányának Zseninek képmása jelzi, de van példa a dekorativitás irányába mutató stílusváltásra is, pl. Madarász Adelin arcképe (kat. sz.: 150., kat. sz.: 149., kat. sz.: 161.). Végezetül kísérletező hajlama új technika kipróbálásához is vezette a portré területén, amelyet Zsolnay Vilmos kerámia-technikával készült arcképe mutat (kat. sz: 174.). ÉLETKÉPFESTÉSZETE Székely romantikus lelkületének az életkép műfaja felelt meg a legjobban. A személyiségében rejlő érzelmi gazdagság sokszínűsége, mélysége e témában érvényesült a legárnyaltabban. Az életkép első csírái már nagyon korán, 1855-56-ban jelentkeznek, megtalálhatjuk őket Ifjúkori naplójában is." A kis vázlatok polgári életképek, a családi élet egy-egy visszás, ritkábban tréfás, többnyire azonban tragikus jelenetét örökítik meg. 100 Hangulatuk meglepően szomorú, a rajzok zaklatott lelkiállapotot tükröznek, jobb esetben pusztán melankolikus hangvételűek. Magyarázható ez a pályakezdés nehézségeivel, Székely betegségeivel, melyek miatt kénytelen volt többször is megszakítani tanulmányait. Később a sikeres tanulmányok, a társas kapcsolatok feloldották benne ezt az érzést. 1858-ból - szintén naplójában - már találunk tartalmilag egységes, érzelmileg és rajzilag egyaránt fejlett szépiasorozatot, amelyet - egy későbbi felirat szerint - felesége számára készített. 101 Úgy tűnik, a műfaj iránti szeretete és érdeklődése mélyen gyökerezett akkori lelki-érzelmi állapotában, amely összefüggött magánéletének eseményeivel. Ebben az esztendőben ismerkedett meg későbbi feleségével az Aichelburg család marschendorfi birtokán Csehországban, és a kapcsolatból 1860-ban házasság lett. A családi élet öröme, boldogsága, a szerelem érzése sugallta az alábbi sorokat is, amelyeket 1861-ben jegyzett be naplójába: „A szubjektivitásra vagyok én teremtve...", majd így folytatja: „Házas életem örömét, fájdalmát, ha én adom a hatást, mit táj, emberek situációt tesznek rám, jól visszaadom -, akkor hatni fogok, találandok bizonnyal rokon kebleket." 102 Az érzelmek mellett azonban más megfontolások is vezették, amikor - némi következetlenséggel - ugyancsak 1861-ben papírra veti az alábbi gondolatokat: „A históriai festészetnek nincs jövője azért hát a genrefestészetre adom magam - egészséges gondolat a jelent írni le a jövendő számára, legkönnyebb is a hozzátartozó matériákat megszerezhetni és legeladhatóbbak mai időben az ilyen szokásokat és erkölcsöket leíró képek". 105 A terv érthető, hiszen Székely ekkor már családos ember és enyhíteni szeretne megélhetési gondjain, de amint ismeretes, mégsem ezt az utat választotta, hiszen 1860-66 között négy nagy történelmi képet festett, amelyek közül csak egy készült megrendelésre, a többi megfestésében hazafias, nemzeti érzések vezérelték. 104 így az életképfestés néhány évet várat magára, mert 1865-ben még mindig tervei között említi: „Terveim: családi boldogságot festeni, gyermekeket, szép asszonyokat, a hősies tárgyakat nem elhanyagolni..." 101 Tény, hogy a hatvanas évek második felében sorra keletkeznek életképei, amelyek elsősorban az anya-gyermek-kapcsolatot dolgozzák fel, míg az 1870-es évektől kezdve a Nő élete és a Ledér nő élete témakörök foglalkoztatták. Székely a polgári életkép festője volt, amely származását, barátait, érdeklődési körét tekintve érthető volt, de az életkép másik műfaja, a népi életkép sem volt teljesen idegen számára, ifjúkori naplójában találhatunk néhány ilyen vázlatot, amelyek végleges festmény formájában nem valósultak meg, felfogásuk természetessége, közvetlensége azonban egyedülálló a korszak festészetében. 10 " A kezdeményezésnek sajnos nem lett folytatása, bár másfél évtizeddel később újsághír számol be arról, hogy Wagner Sándorral együtt Debrecenben járt. „...számos vázlattal jöttek onnan vissza... A tőzsgyökeres magyar vidék gazdag és változatos anyagot nyújtott a művészeknek, kik tájképeket, népviseleteket, egyes tárgyakat nagy számmal rajzoltak,
