Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)

BAKÓ Zsuzsanna: ADATOK A SZÉKELY BERTALAN ÉLETMŰ KUTATÁSÁHOZ

32. Székely Bertalan: Női arckép (Rachel). I Frauenbildnis (Rachel). festészetében. Úgy tűnik, mintha a megrendelések száma csökkenne, mindenesetre megjelenik mellette egy másik arcképtípus is. Legfőbb sajátja, hogy a képek nem megrendelésre készültek, vagy legalábbis nem mutatható ki közvetlenül a megrendelő jelenléte, s ezzel összhangban az arcképek jellege is lényegesen megváltozott. A képek többsége arcra koncentráló, bensőséges hangvételű női mellkép, amely sokszor nem köthető konkrét személyhez. Egy részük tanulmányként készült valamilyen életképhez vagy más alakos kompozícióhoz - Tanulmány A Murányi Vénusz című képhez -, más részük valószínűleg csak kedvtelésből. A képek nem elegáns ruházatú, esetleg egy rangosabb társadalmi csoporthoz tartozó vagy valamilyen pozícióhoz családtagjuk révén kapcsolható hölgyeket ábrázolnak, hanem a tipizálás sajátos tormáját alkalmazva, a női arcokon át tükröződő érzelmeket, lelkiállapotokatjelenítenek meg. E típus legjellegzetesebb képviselői közé tartoznak a Fiatal nő kibontott hajjal vagy a Mesterházy kisasszony, az 1870-es években készült lírai hangvételű melankolikus-érzelmes arcképei (28. és 29. kép). A romantika érzelmekre koncentráló szemléletmódja jelentkezik hasonló, típusokat formálva Hans Canon: Fiatal nő arcképe (1857) és Thomas Couture: ismeretien hölgy arcképe (1853) című művein (30. és 31. kép). A különböző női típusokat szemlélve Székely festészetében valószínűnek látszik a következtetés, hogy a képek keletkezése összefügg az 1870-es évek közepén kiteljesedő életképfestészettel, amelynek két íővonulata ismert, a Nő élete és a Ledér nő élete címeken. A képek nem egyszerűen csak női portrék, hanem általában a nőkhöz kapcsolódó fogalmak - mint áhítat, szépség, kacérság, ártatlanság, érzékenység - boncolgatását láthatjuk, a par excellence nőiség megjelenítésén keresztül. Az érzelmi típusok tanulmányozását két modell segíti, az érzéki fekete Paula és az elegáns szépségű, vörös Rachel (32. kép). Különösen a Paulát ábrázoló képvariánsok némelyikén az idealizálás egészen magas szintjére jut el, túllépve az érzéki szépség típusának megformálásán, végsőkig aknázza ki a romantika lehetőségeit (kat. sz.: 151.). Ugyanez a tendencia érezhető Anselm Feuerbach: Nanna-képem, amelyeken a művész az érett reneszánsz és kora barokk előképekre támaszkodva az eszményített, az érzelmek felett álló örökkévalóságot sugalmazó antik női ideáltípus megfogalmazásáig jut el (33. kép). Az arcképek ezen típusával Székely az idealizálás végső határaihoz ér el, s itt érthető meg igazán, hogy nála az idealizálás mindig lelki értékek megjelenítését szolgálta. Ebben nagymértékben segítette őt romantikus alkata, hiszen megvolt benne a lelki érzékenységnek az a mértéke, ami közelebb vitte őt az ábrázolt típus vagy személy lényegéhez. Az 1870-es évektől kezdődően egyre több a családtagokat megörökítő arckép is. Feleségéén kívül Székely Ágoston (34. kép) és Székely Árpád arcképei is ekkor keletkeznek, mint ahogy az életkép két sorozatciklusának legkorábbi darabjai is a családi élethez, közelebbről pedig saját családalapításához kötődnek. 33. Anselm Feuerbach: Nanna, 1861 körül. / Nanna, um 1861.