Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)

BAKÓ Zsuzsanna: ADATOK A SZÉKELY BERTALAN ÉLETMŰ KUTATÁSÁHOZ

28. Székely Bertalan: Fiatal nő kibontott hajjal, 1870 körül. / junge Frau mit gelöstem Haar, um 1870. szemléletváltással találkozhatunk a Székely festészetével több rokon vonást is mutató Anselm Feuerbach munkásságában. Egy idős úr arcképe című, 1852-53-ban keletkezett műve szintén naturalisztikus felfogást mutat, ugyanakkor 1860-tól ő is - miként Székely - a romantikus arcképfestés irányzata felé fordul (22. kép). A jelenség Székely festészetének alapproblémájára, a racionalitás-idealizálás kérdéskörére vezethető vissza, amellyel a művész 1858-tól, Ifjúkori napiójának elkezdésétől, számtalan cikkben, tanulmányban, oktatáselméleti munkában is foglalkozik. A két ellentétes szemléletmódot a korai alkotóperiódus elején még nem tudja egységben látni. A problémát a legvilágosabban Dobai János fogalmazza meg: „Ettől kezdve (1858) állandóan találunk elmélkedéseket, amelyekben a természeti hűséget és a művészi ábrázolás költőiséget mint különálló művészi tényezőket fogja fel: az előbbit a szükséges alapnak, az utóbbit az igazi művészet jellemzőjének tekinti és még nem tudja őket egymást tartalmazó egységben látni"

40

. Ez az egység viszont megvalósulni látszik az ugyancsak korai, 1860-ban keletkezett Önarcképen (kat. sz.: 28.), amelyet a Székelyéletmű minden méltatója kiemelkedőnek, egyedülállónak, rembrandti mélységűnek tart, sőt jó néhányan az egész életmű legsikerültebb, legnagyszerűbb darabjaként emlegetik. Az Önarckép kétségtelenül különleges, közvetlen egyszerűségével, költői ihletettségének mélységével, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az önarckép műfaji sajátosságai több lehetőséget adnak az elmélyültebb emberábrázolásra, mivel rendelkezik az önismeret olyan mélységeivel, amely egy modell megörökítéséhez nem áll rendelkezésre. Az Önarckép ezért egyedi és megismételhetetlen. A racionális, a szépítés nélküli szemléletmód és idealizálás magas szintű egysége más portrékon is megjelenik az életműben. A Női arckép szépítetlen egyszerűsége romantikus ihletettséggel párosul (kai. sz.: 123.), míg Pfefferné arcképén az öregség valóságlátása az emberi lélek érzékenységének, finom rezignáltságának érzékeltetésével van összhangban (23. kép). A Kisfiú vajas kenyérrel (kat. sz.: 103.) gyermeki tisztasága, őszinte közvetlensége a megjelenítés keresetlen egyszerűsége révén érvényesül. Székely 1875-ig számos arcképre kapott megrendelést. Ezek a portrék kezdetben a megélhetését segítették, később népszerűségének növekedését jelezték. Ekkoriban a megrendelésre készült arcképek között több olyan található, amelyek nem hivatal vagy intézmény, hanem magánszemély számára készültek, s ezek egy részét barátság vagy a segítő szándék motiválta. Székely önéletírásában említi, hogy Eötvös József báró arckép-megrendelést ígért számára, ha hazatelepül Münchenből: „...1862-ben Pestre jöttem többek ígérete folytán, miszerint több arckép volna megfestendő. De ezen ígéret nem váltatott be. Azonban Rosti Pál érdeklődése folytán mégis kaptam egynéhányat..."

01 Ha a megrendelők száma nem is váltotta be mindig a hozzáfűzött reményeket, mindenesetre Eötvös arcképét több változatban is megfestette, intézményi és magánmegrendelésre egyaránt.

02 Eötvös József és felesége Rosty Ágnes arcképe személyesebb hangvételükkel nyilvánva29. Székely Bertalan: Mesterházy kisasszony, 1875 körül. / Fräulein Mesterházy, um 1875.