Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)
BAKÓ Zsuzsanna: ADATOK A SZÉKELY BERTALAN ÉLETMŰ KUTATÁSÁHOZ
20. Székely Bertalan: Gizella és Imre herceg, 1873. / Königin Gisela und Erzherzog Emmerich, 1873. sére készített történelmi képsorozata, amely eredetileg 12, majd 21 képből állt volna. A tervből csak kevés kép öltött végleges formát, s ennek egyik oka éppen a sorozat témájában rejlett. A képek jelentős része ugyanis a magyarság hősi, a birodalom nagysága, hatalma, majd függetlensége érdekében tett harcait örökítette volna meg, így pl. 1. Béla párbaja a pomerán óriás fejedelemmel, az augsburgi ütközet, a cserhalmi ütközet, a kunokkal való háborúskodások, majd a tőrök harcok emlékei: a szendrői ütközet, Egervár ostroma sorakoztak egymás után, hogy csak néhányat említsünk." A sorozat, a megrendelő jelentkezése idején, 1858-ban nem felelt meg az akkori hivatalos köröknek, így a terv nem valósulhatott meg. 76 Hasonló nemzeti képcsarnok-tervezeteket ismerünk még Kovács Mihálytól, Orlai Petncs Somától, Than Mórtól és Barabás Miklóstól. 77 A müncheni mellett a düsseldorfi iskola, majd a bécsi Kari Rahl által képviselt irányzatok jelentősen befolyásolták a hazai történeti festészetet. Than Mór barokkos mozgalmasságú Mohácsi csatája vagy Nyári és Pekry elfogatása című képe a Rahl által képviselt melegebb tónusú, az érzelmeket erőteljesebben kifejező festői irány hazai képviselői. 7 " Orlai Petrics Soma íí. Lajos holttestének megtalálása című művén elsőként jelentkezik a téma szakralizálásának igénye. 76 Ugyanez a tendencia megtalálható Madarász Viktor munkásságában is, aki legjobb művein ugyancsak a bibliai előképek párhuzamaival él: Hunyadi László siratása (Krisztus siratása), Dózsa népe, (keresztlevétel) - és a nemzeti témába adaptálja a francia akadémikus festészet irányzatát, miközben egyes képein a francia romantika színvilágát is felhasználja. Madarász történelmi képei a magyar történeti festészetet mindenekelőtt a pszichológiai megjelenítés mélységével, a felszínes pátosztól mentes őszinte érzelmekkel telített, drámai emelkedettség érzékeltetésével gazdagították: Kuruc és labanc, Zách Felicián, Thököly álma. A müncheni festészet - kezdetben Cornelius és Kaulbach, később Piloty reprezentatív történeti festői stílusának nyomán - érzelmesebb, emberközelibb irányát képviselte Wagner Sándor Izabella búcsúja Erdélytől és Dugovics Titusz önfeláldozása című képeivel, valamint Benczúr Gyula a korai történeti festményeivel, mint például a Hunyadi László búcsúja vagy a Rákóczi elfogatása Nagysáros várában. E néhány példa nyomán is érezhető, hogy az 50-es-60-as évekre a magyar történeti festészet „nagykorúvá" vált. A nemzeti sors kérdéseket felvető, magas művészi színvonalat képviselő művek már nemcsak a nemzeti - a 48-as eszmék iránti elkötelezettség szimbólumai -, hanem magasabb egyetemes erkölcsi, emberi értékek kifejezői is. Székely Bertalan imént elemzett historikus festészete jelentős művekkel illeszkedik a műfaj 1850-1867 közötti történetébe. Székelynek sikerült a pályája elején megfogalmazott, a nemzeti történeti festészetet megteremtő elképzeléseit megvalósítania, és megfelelve az Eötvös József által is megfogalmazott elveknek, tartalomban és formában egyaránt nemzeti festészetet alkotott. A nemesi indíttatású historikus szemléletet erkölcsi tartalommal töltötte meg, ezáltal alkalmassá téve azt magasabb szintű eszmék kifejezésére. Dobai János így fogalmazza meg művészetének lényegét: „...fő mondanivalója: az önfeláldozó hazafiúi hősiesség és az erkölcsi integritás dicsőítése. Fontos mozzanat, hogy Székely művészetében a hazafiúi és az erkölcsi eszme mindig bonyolult, egybefonódottságban, vagy legalábbis egymáshoz közel jelenik meg." 80 Képei elsősorban erre a kettős gondolati rendszerre épülnek, a nemzeti és az egyetemes eszmék egyszerre, egymással szoros egységbe fonódva jutnak kifejezésre. Műveinek mondandója nem pusztán a nemesi-hazafiúi hősiesség históriai példázatára, hanem egyúttal altalános erkölcsi normák, mindenki számára, mindenkor hasznosítható, emberi értékek összegzése is. Székely Bertalan a magyar történeti festészet formanyelvének kialakításában is az integrációt képviselte. A német romantika szellemi indíttatásától vezérelve a magas szintű, emelkedett nemes pátoszt főként lírai hangvétellel emelte be a monumentalitást igénylő történeti műfajba. Ezt ő elsősorban a német festészet düsseldorfi iskolájában működő Karl Friedrich Lessing és Alfred Rethel stílusában találta meg, és ezt ötvözte az akadémiákon oktatott szigorú és tiszta komponálási elvekkel. Művészetének e komplex jellege miatt és csak így köthető a historizáló akadémikus festészet retheli - és áttételesen - a Kari Rahl által képviselt irányához, ugyanakkor éppen e komplex volta miatt stílusa megmásíthatatlanul egyedi, nemzeti tartalmú romantika. Munkássága 1867-ig nemzeti kincset jelentett, a kiegyezés megkötése után viszont már nemkívánatossá vált „időszerűtlensége", aktuálpolitikai mondanivalójának kritikai értelmezhetősége miatt, így mellőztetések egész sorában volt része. 1867 utáni képeinek V. László, 1870; Thököly Imre menekülése, 1873; Zrínyi kirohanása, 1883 - múzeumba jutásáért már harcolnia kellett. Festészete azonban teljesítette és ma is teljesíti az általa kitűzött feladatot: az egyetemes erkölcsi-morális értékrendszer mértékével példát ad és tanít napjainkig.
