Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)

SZÉKELY BERTALAN KIÁLLÍTOTT MŰVEI/DIE AUSGESTELLTEN WERKE VON BERTALAN SZÉKELY

A kép témája a 17. századi osztrák-magyar függetlenségi harcokhoz kapcsolódik. Thököly István felvidéki főúr, 1618-tól Árva várának birtokosa, az 1668-ban I. Lipót ellen szervezett Wesselényi-féle összeesküvés kapcsán gyanúba keveredett, így 1670-ben Esterházy Pál nádor, Heissler császári tiszt vezetésével ostrom alá vette a várat. Thököly próbálta magát tisztázni a vádak alól, de a császáriak kérését, hogy adja fel a várat nem teljesítette. E helyett fiát, Imrét két nemesúr - Vay és Bercsényi - kíséretében a vár alagútján át kimenekítette. Ezt követően a várat továbbra is tartva az ostromlók ellen, fiát már biztonságban tudva, 3 nap múlva meghalt.

1 A kép a búcsú pillanatát ábrázolja annyi intuícióval és érzelemmel, hogy a történelmi téma családi jelenet hatását kelti. Székely összes történelmi képét figyelembevéve itt a legelmélyültebb, a legérzékenyebb az emberábrázolás, a mozdulatok a legkifejezőbbek, az arcok a legbeszédesebbek: szeretet, féltés, aggodalom és fájdalom, sietség és maradni akarás egyszerre jelenik meg tökéletes érzelmi egységben. A döntés nehéz pillanata, a menekülés szükségessége feszültséggel tölti meg a jelenetet. Áldor Imre a Magyarország és a Nagyvilág újságírója így elemzi a képet: „A válság utolsó percze tehát megérkezett a gyors szökés életkérdés (...) Gondos kivitel, eleven színezés, s a szereplő személyek érzelmeinek - különösen Vay és Bercsényi arczának - pregnánsabb kifejezése mellett ez a kép siker és tapsokra számíthat a nagy tömegnél, noha érdekesebb családi jelenés inkább, nem valami nagy történeti mozzanat, amit ábrázol."

2 A történelemben a festő a lírai-érzelmi elem hangsúlyosságát emeli ki a két főszereplőre koncentráló kompozícióval, a fény kiemelő szerepével és a sötét alaptónuson belüli változatos színvilággal. A festménnyel Székely indult az 1873-as történelmi festménypályázaton, de csak a második díjat nyerte el. A kép egyik - azóta a háború alatt elveszett - vázlatával már jelentkezett 1870-ben hasonló pályázatra, s ennek a végleges változatnak az elkészülésében minden bizonnyal közrejátszott az 1873-ban megrendezett bécsi világkiállítás, amelyen a mű szerepelt is. Székely maga a képet történelmi képei közül a legjobbnak tartotta, amelyet jól szemléltet Trefort Ágostonhoz írott levele: „.. .A Múzeumban van öt történelmi képem, s Thökölyt is (...) oda szeretném juttatni, hogy életem e téren nyom nélkül ne maradjon. Hogy milyen a mű, azt bizonyítani bajos. Meggyőződésem, hogy a Múzeumban lévő öt képemnél jobb."

3 A festmény 1877-ben került múzeumi tulajdonba. B. Zs. 'Tolnay Magyar Lexikon. Budapest, 1888. I. kötet. 556. 2 Áldor Imre: A hét története. Magyarország és a Nagyvilág, 1870. május 22. 249. 'Székely 1962. 151.