Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - GERGELY Mariann: Kései elégtétel. Rippl-Rónai József vitatott „pöttyös" korszaka

látszatát azzal, hogy könnyed ecsetkezelésével az alapozás nélküli sárgás lemezpapírt engedte kivillanni a festékfoltok közül. A képek méretei is egyre nagyobbak lettek (A Schiffer-uilla pannója, 1911, kat. sz.: 108.). Monumentalitás iránti igénye érvényre jutott. Vágyott a nagy falfelületekre, a teret szervező festői feladatokra. 4. Vaszilij Kandinszkij: Tanulmány a Starnberg! tóhoz, 1908. Magántulajdon I Study for the lake Starnberg, 1908. Private Collection Rippl-Rónai megindult tehát az egyre bátrabb festői elvonatkoztatás útján, amelynek első lépéseit még Párizsban tette meg. Ez a folyamat az ő esetében persze nem jelentett egy tudatosan építkező nonfiguratív irányultságot. Ott ugyanis - ahogy Hegyi Lóránd írja alapvetően másról van szó. „...Az absztrakt művészet nem a tárgyakból indul ki, nem a tárgyi látványnak fokozatos absztrahálásával nyer egy redukált és stilizált képi valóságot, hanem maga teremt tárgyat. (...) azonban ez a tárgy nem a természeti-tárgyi-figurális látvány tárgyfogalmával azonos, nem is ennek derivátuma, hanem egy új minőségű tárgy, mely szellemi-esztétikai karakterű."

24 Rippl-Rónai empíriához kötődő intellektuális beállítottsága kizárta ennek a forradalmi lépésnek a megtételét. A „stilizáló, redukáló, elanyagtalanító és átalakító folyamat"

25 azonban kétségkívül elindult RipplRónai művészetében. A korabeli Magyarországon ennek felismerése, elfogadása és értékelése egyaránt problematikus volt. Amint Németh Lajos a már említett tanulmányában kifejtette, Rippl-Rónai esztétikai üzenetei „a kor magyar vizuális kultúrájában teljesen előzmény nélküliek voltak, a képalkotó tudat mechanizmusa alkalmatlan volt a felvételére, a talaj erre még nem volt előkészítve."

26 Rippl-Rónai hazai sikerét kizárólag annak köszönhette, hogy negyvenévesen, az egzisztenciális kiszolgáltatottság késztetésére, valamint arra a kényszerű felismerésre jutva, hogy ambícióit a rezonancia tökéletes hiánya kísérte, képes volt művészi útját a hazai viszonyokhoz igazodva kissé más irányba terelni. Hangulatos intérieur-képein (1902-1906) a közízléshez közelebb álló, „népszerűbb" festői hangvételt érvényesített. Nem lehet véletlen azonban, hogy amint anyagi nehézségei megszűnni látszottak, ismét a bátor kísérletező RipplRónai lépett fel. Előhívta a franciaországi évek alatt magáévá tett stiláris formaelemeket, s legújabb festői gyakorlatába építette. Nyilván hozzá is eljutottak a Párizsból érkező művészeti hírek és a nagybányai fiatalok mozgolódásáról szóló információk.

27 Lehet, hogy éppen ezek adták a lendületet a stílusváltáshoz. Konzekvens művészi szemléletének időszakosan lazábbra engedett fonalát rántotta ismét feszesebbre, s haladt az egyre felbontottabb képi strukturálás irányába. Czóbel Béla és társai Párizsban a Matisse köré csoportosuló Vadak bűvkörébe kerültek, s a Nagybányáról hozott plein air hagyományokat ebbe az expresszív festői irányba vitték tovább. Legtöbbjük esetében átmeneti stílusátvételről volt szó, amely segítette őket abban, hogy elszakadhassanak a naturalisztikus kötöttségektől. Rippl-Rónai maga is látta Matisse képeit Párizsban. „Először is: - írja Emlékezéseiben semmi eredetiség bennük. Nagyon emlékeztetnek úgy festményei, mint a rajzai mások abbahagyott, be nem fejezett, vagy sommair stádiumban megállott munkáira. Bizony korántsem az a művész, akinek fölfújták. (...) Nincs azonban kizárva, hogy egy új, frissebb generációnak ne használjon az ő úttörő szándéka."

28 Konstatálta a matisse-i szilaj festésmód felszabadító jelentőségét, de indulatoktól mentes, állapotrögzítő képalkotó tudata 5. Piet Mondrian: Malom napsütésben II. / Mill in sunshine II 1908. Dallas Museum of Art