Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - GERGELY Mariann: Kései elégtétel. Rippl-Rónai József vitatott „pöttyös" korszaka

nem tudott mit kezdeni vele. Új stílusa kimunkálásához kizárólag alkotói természetévé vált saját forrásaiból meríthetett. A posztimpresszionista formakultúrából sajátjává érlelt képi eszköztár felelelevenítése megnyugtató hátteret nyújtott új kísérleteinek. Stabilabb kapcsolódási pontokat jelentett a redukált képi kifejezés modernizációs folyamatában, mintha akár a legújabb, ám karakterétől idegen és művészi szándékaival ellentétes stílusáramlatok formajegyeit emelte volna át.

29 Statikusan gondolkodott, kiegyensúlyozott rendet, a klasszikus művészet nyugalmát és harmóniáját áhította. Lázár Béla szavaival élve: „...a nyugodt szem számára dolgozik, nem hatol be a térbe, kerüli a formák, vonalak ellentétét, amely mozgatja a szemet, dinamikus hatásokat kelt, izgalmat, szenvedélyt, pátoszt. Az ő művészetének célja (...) a megnyugtatás, a nyugalom, a csend."

30 Festészetétől idegen az expresszív vagy ideologikus tartalom. Az időt és mozgást kizárta az ábrázolásból, festményei állapotképek, leíró stilizált síkkompozíciók. Egyik korabeli, értő elemzője, Gerő Ödön írja: „ Művészetében az okosság az érzékiség fölé került. Nem is a képzelőerő, hanem az értelem éltette festését: megfontolás és tiszta belátás. (...) Okosságának erős akaratával nem formált gondolatképeket (kiemelés tőlem G. M.). Annál elevenebben formált a szépség akarása."

31 Gerő nem véletlenül hangsúlyozta az ideológiai prekoncepciók tudatos kizárását Rippl-Rónainál. Megkülönböztette és elhatárolta művészetértelmezését a Nyolcak programjából ismert „gondolkodó" művészet teoretikus szempontjaitól. A csoport köré szerveződött radikális értelmiség az impresszionista interpretációval szemben a racionális világkép érvényesülését hirdette a művészetben. A látvány értelmi feldolgozását és konstruktív egységgé komponálását fogadták el. A cézanne-i elvekre épülő összegző művészi szándék valójában többféle stílus együttes jelenlétét eredményezte. Főként a fauvizmus és az expresszív kifejezés elemeiből épült föl.

32 Rippl-Rónai egyszerűségre törekvő autonóm festői kísérlete a Nyolcak programjába nem volt beilleszthető. Az a Fülep Lajos, aki 1910-ben a legjelentősebb modern festőnek tartotta őt, s aki később a Nyolcak törekvéseit támogatta, 1917-ben így ír Rippl-Rónairól: „Mintha megállt volna valahol, s a régi értékeket forgatná új, olcsóbb mázzal. Más nemzetek fiai az ő korában, mikor túl vannak a küzdelmeken, s megtanulták mindazt, amit megtanulni lehet, alkotják meg életük főművét. Nálunk, a korán öregedés hazájában, mintha őt is elérte volna már a végzet."

33 A művészetfilozófus Fülep írta ezt a kritikát.

34 Kiforrott idealista világképe és eszmecentrikus művészetértelmezése koncipiálta, hogy olyan átszellemült művészi intellektust várjon el RipplRónaitól, amely sohasem volt lényegi sajátja, és ugyanakkor olyan előremutató formapróbálkozásokat hagyjon figyelmen kívül, amelyek a korszak jelentős alkotásainak markáns meghatározói. Valójában még kevéssé ismert és nehezen volt értelmezhető az a tárgyszerű, analitikus művészi magatartás, amely kizárólag a műfaji sajátosságokból előhívott formai problémákra koncentrált, és kerülte az ezen túlmutató emocionális vagy eszmei-spekulatív szempontokat. Jóllehet Rippl-Rónai munkásságában ez a tendencia minden elméleti megalapozottság nélkül, inkább intuitív módon, s kiforratlansága miatt időnként hullámzó színvonalon érvényesült, környezete többnyire még a csíráját sem fedezte fel annak a képzőművészeti szemléletváltozásnak, amely felé ezek a törekvések mutattak. Kállai Ernő közel egy évtizeddel későbbi Rippl-kritikája

35 már a konstruktivizmusnak elkötelezett esztéta álláspontját mutatja, aki egyben a legmodernebb áramlatok és izmusok szakértője is volt. A hagyományos táblakép műfajának megkérdőjelezéséig eljutott aktivista szemléletével elutasított minden individuális kezdeményezést, amely az esztétikai megformáltság immanens problematikájára irányult. Ismerte és bírálta például a holland geometrikus absztrakció „önmagáért élő esztétikai állapotjelzéseit"

36 éppúgy, mint Kandinszkij expresszív nonfigurativitását, amely nézete szerint „visszatérés a tárgytalanságnak egy vízözönös káoszába".

37 Rippl-Rónai szintetizáló törekvéseit „álösszegzés"-nek tekintette, amely megmaradt „hangulatos és dekoratív l'art pour l'art"-nak.

38 Alig hetvenegynéhány évvel Kállai Ernő szigorú ítélete után Nyugat-Európa néhány jelentős múzeumában

39 egy válogatásban állították ki Rippl-Rónai József egyik legszebb „kukoricás" képét, a Parkrészletet

40 - többek között - Matisse, Javlenszkij, Mondrian, Kandinszkij, Malevics alkotásaival. A kiállítás Paul Signac munkásságán keresztül áttekintést adott a neoimpresszionista mozgalomról, s ehhez kapcsolódóan azokat az Európaszerte érvényesülő festészeti törekvéseket mutatta be a múlt század végétől az 1910-es évekig -, amelyek az autonóm művészeti formálás lehetőségeivel foglalkoztak. A színek felszabadítása, elemeire bontása, és a látványtól egyre inkább elvonatkoztatott, önálló képi struktúrába rendezése a modern vizualitás reduktív folyamatában az első lépéseket jelentette. A Fauve-ok legjobbjai, Robert Delaunay, a német expresszionisták és a holland luministák, Gino Severini és Gustav Klimt társaságában mutatták be Rippl-Rónait is, aki kortársaihoz hasonlóan - velük közel egy időben - szintén a korszerű képi kifejezés lehetőségeit kutatta. A kiállítás rendezője, Erich Franz elismerően ír Rippl-Rónairól a katalógusban: „Számára a tárgyi világ csak ürügy; festészetében az egyenletes ecsetvonásokból építkező színegyüttesek síkkomponálása a lényeg. Már csak az erőteljes körvonalak mintázata utal az »ábrázolt« jelenetekre, képeit festői egység és közvetlenség jellemzi. A festmények harmóniája nem a külső világból szűrődik át a képi realitásba, hanem a kompozíciók önnön kvalitásaiból adódik."

41 Kései elégtétel!