Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - PRÉKOPA Ágnes: Rippl-Rónai József iparművészeti tevékenysége

ahogyan komoly következetességgel írja Emlékezéseiben és leveleiben. Maillol, amit csak tudott, saját kezűleg kivitelezett. Kárpitjait is maga szerette volna szőni, hiszen ez lett volna azok előállításának igazi, nemes, a sok évszázados hagyományt folytató technikája. A szövőszék megszerzése és a munka elkezdése után nem sokkal azonban súlyos írisz-irritációt kapott a megerőltetéstől, és csaknem megvakult, fél évre pedig ténylegesen elvesztette a látását. Emiatt kellett felhagynia a kárpittervezéssel, s ez volt az egyik döntő motívum abban, hogy „taktilis" műfaj, a szobrászat felé fordult.

52 Maillol maga fedezte fel a kárpitok műfaját saját művészete számára. Tudjuk, mennyire megigézte a Spanyolországból érkezett reneszánsz kárpitkiállítás, és hogy egész délutánokat töltött a Cluny Múzeumban.

53 A történeti anyag ismerete alapvetően befolyásolta kárpitjainak stílusát, a témaválasztástól a színvilágon át a point lancé-va\ készített hímzések színátmeneteinek megoldásáig, amely a szövött kárpitokat idézte. Idős korában is az volt a véleménye: ha egy kárpit összbenyomásként szürke hatást kelt egy fotón, akkor jó.

54 Kerülte tehát az erős színeket és színkontrasztokat - azt a színvilágot, amelyet Rippl fedezett fel tapisszériái számára, és amely a dekorativitás fontos alkotóelemeként tette korszerűvé Rippl kárpitjait Maillol historizáló karakterű alkotásaival szemben. Maillol Rippl-Rónainál fontosabb szerepet tulajdonított a kárpitoknak. Nemcsak azért, mert a kárpitok je3. Rippl-Rónai József: Hímzett ellenző, 1894 (?) (Reprodukció, Art et Décoration, 1897. Tome II 75.) I Embroidered screen, 1894 (?) (Reproduction) gyében telt fiatalkori periódust tekintette később élete legboldogabb korszakának,

55 vagy mert saját bevallása szerint a festészetben meg nem talált kifejezést fedezte fel a kárpitokban, hanem mert magát a műfajt még a festészetnél is többre tartotta - és talán nemcsak korai festői pályája sikertelensége miatt: „A kárpit nagyméretű festészetnek tekinthető. Szebb, jelentősebb művészet ez a táblaképnél, és azt hiszem, szép dolgokat, igazi alkotásokat hozhattam volna létre... de nem volt pénzem."

56 A Le jardin enchanté elkészültét az irodalom 1894re, legkésőbb 1895-re teszi.

57 Részben takarásban van az a fák, bokrok, virágok és madarak uralta bűvös kertben sétáló és beszélgető, méltóságteljes és kecses nőalak, aki mégis egyértelműen (még mértanilag is) a kompozíció középpontját képezi; őt hallgatja a nézőnek csaknem háttal álló másik nő, és őt lesi a lombok közül két további fiatal nőalak is. Ennek a kárpitnak Rippl-Rónaira gyakorolt hatását nemcsak a középső figura kiemelése és a kertháttérrel együtt egy intenzív színvilágú, rendkívül koncentrált kompozícióba való transzponálása jelenti. Mint már említettük, a Le jardin enchanté-bó\ származtatható a virágok közül felsejlő női fél-arc (nem feltétlenül profil) motívuma, amely gyakran megjelenik Rippl-Rónai dekoratív munkáin, elsősorban a hímzéseken, de más műfajokban is, például az 1896-os Kékruhás nő című litográfián. A kertháttér előtt megjelenő női profil korai példája lehet az Art et Décoration 1897-es reprodukciójáról ismert kandalló-ellenző

58 (3. kép), amely az arc részleteinek megoldatlansága, a fejet aureolaként övező motívum értelmezhetetlensége, a levelek és virágok sajátos arányai miatt meglehetősen kiérleletlennek tűnik. A rajzi bizonytalanságok hasonlóak azokhoz, amelyeket az egykorú kritika számon kért az Ideálizmus és reálizmus című tapisszérián - legalábbis amennyire ez a fennmaradt fotó alapján megállapítható. Hasonlóan korai, talán Rippl-Rónai legkorábbi „dekoratív" alkotásainak egyike lehetett ez a hímzés, amelyet mind a kompozíció, mind pedig a részletmegoldások szempontjából több évnyi távolság választhat el az 1898-as tavaszi nemzetközi kiállításon szerepeltetett, ugyanazt a témát már kialakult, jellegzetesen egyéni stílusban feldolgozó kandallóellenzőtől

59 (4. kép). A kaposvári magántulajdonban lévő, 1898-ban készült hímzett ellenzőn a millefleurs kárpitokat idéző virághátteret tulipánok tarkítják, amelyek egyeduralkodóként díszítik a fentebb említett litográfia hátterét. A tulipán a kárpitok hagyományaiból ismert flórától idegen, ezáltal kimondatlanul, de mégiscsak magyar motívumként jelentkezik, hegyes szirmaival és jellegzetes alakjával változatosságot hozva a többé-kevésbé hasonló alapformájú virágok együttesébe. A Vörösruhás nő fehér tulipánt tart a kezében, a kárpit bordűrjét pedig a jelenet színeit ellenpontozó stilizált tulipántövek alkotják. A Maillol kárpitjain alkalmazott point lancé hímzéstől nemcsak abban tér el a hímzésmód, hogy az öltések sűrűbbek,

60 hanem abban is, hogy az egyes színek a „gömbölyűén folyékony barna kontúr" alkotta mezőket töltik ki, ellentétben Maillol színátmeneteivel. A kontúr tovább hangsúlyozza az intenzív színek ütköztetését. A kertháttér fái nem a kárpitok ha-