Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - PRÉKOPA Ágnes: Rippl-Rónai József iparművészeti tevékenysége

4. Rippl-Rónai József: Hímzett kandalló-ellenző, 1895-98. Egykor az Iparművészeti Múzeum tulajdonában. 1906-ban Milánóban elpusztult (Reprodukció, Magyar Iparművészet, 1897-98. 288.) / Embroidered fire-place screen, 1895-98. Once owned by the Museum of Applied Arts, Budapest. Perished in Milan in 1906 (Reproduction) gyományából ismert uerdure-ök tompa és finom zöld árnyalatait ismétlik a Maillol által invenciózusan megújított módon: Rippl sötét és erőteljes színeket alkalmaz. Ezeknek a markáns zöldeknek a komplementer színét jeleníti meg a ruhának a kor divatjától idegen vörös árnyalata, s ezt a viszonylag nagy egyszínű foltot a gallér, az öv és a ruhaszegély sárga csíkja töri meg ugyancsak határozott kontraszttal. (A ruha szabása egyébként megegyezik a Maillol-kárpiton láthatóéval.) Itt kell megjegyezni, hogy az erőteljes színek használata és a lendületes vonalú kontúrozás Ranson képző- és iparművészeti alkotásainak hatása nélkül aligha lenne elképzelhető. Annál finomabb színvilág jellemzi a kompozíció „grand art"-beli megfelelőjét, a hozzá készített olajfestményt, melynek tanulmány voltával magyarázható lenne ugyan a virágos-gyümölcsös kertháttér hiánya (ez a motívum egyébként csak a „dekoratív stílusra" jellemző), bizonyos azonban, hogy a festmény színeit - a Rippl-ceuvre logikáját követve - a műfaj korlátai határozzák meg. Rippl-Rónai 1898 körül még nem tartotta festészetében alkalmazhatónak a Vörösruhás nő merész, tiszta színeit, amelyek azonban - a művész szemléletének alakulásáról tanúskodva - egy évtized múlva már feltűnnek a piktúrájában, hogy egy új festői stílus alapját képezzék.

61 Röviden ki kell még térni a kárpit nőalakjának különös és kompozicionálisan is kiemelt gesztusára. Végsőkig kifinomult mozdulat ez, ihletőjét pedig leginkább a japán fametszetek között kereshetjük. Ezeken - európai szemmel nézve - kissé sértődött kecsességgel járnakkelnek a figurák, a testtartásaik által kirajzolódó „arabeszkeket" pedig rendkívül változatos, virágszerű pillanatnyiságban kimerevített kézmozdulatok zárják le. Konkrét előképet aligha találunk, de mindenképpen „japános" az a mozdulat, amelyet a bal kéz (anatómiai okokból is) utánozhatatlan gesztusa őriz. A kárpit uralta környezetről, az Andrássy-ebédlőről az egész együttest jellemző stilizált virágmotívumok elemzése során esik majd szó. Az ebédlő központi dekorációja, a kárpit jelentős stilus- és motívumpárhuzamaként a „nő kertben" téma elemzésekor meg kell említeni a műkritikus és műgyűjtő újságíró, Arthur Hue ebédlőjének kétszárnyú ajtaját, melyet Maurice Denis tervezett 1894-ben. A Tavaszi erdő és Oszi erdő címen ismert ajtószárnyakat

62 (5. kép) Denis monográfusa, Jean-Paul Bouillon egyszerűen „imitations de tapisserie"-nek nevezi,

63 amit a bordürös keretelés és a „nő kertben" motívum dekoratív megfogalmazása is indokol. Nagy veszteség, hogy az Andrássy-ebédlő hímzett ajtófüggönye nem maradt fenn, és még tervet vagy fotót sem ismerünk róla.

64 A meglévő kárpit ábrázolása alapján azonban egyáltalán nem zárható ki, hogy Rippl láthatta Denis ajtószárny-terveit, és azok hatása is tovább él a Vörösruhás nőben. 5. Maurice Denis: Tavaszi erdő - Őszi erdő. Ajtószárny-temek Arthur Hue ebédlője számára. Olaj, vászon, 1894. Magángyűjtemény I Spring woods - Autumn woods. Door wing designs for the dining-room of Arthur Hue. Oil on canvas, 1894. Private collection