Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - KIRÁLY Erzsébet: A kisváros és az otthon képei. Rippl-Rónai kaposvári intérieur-korszakáról

az emberi élet legkisebb, de legszilárdabb szférája. Az előbbi az utóbbinak kerete, az utóbbi pedig a mindenkori folytonosság, az értelmes ismétlődés, a megújuló célszerűség és a rend. A kettőben együtt az ókori gyökerű biztonságos hajlék eszméje él tovább, a múlt századi életkép- és intérieurkultúra egyik állandója. Ennek szellemében élt Rippl-Rónaiék kisvárosi-kispolgári nemzetsége is generációk óta, ahogyan más, középsorsukat kereső százezrek országszerte. A családfő otthoni méltóságát társadalmilag is elismert hivatása erősítette: Rippl édesapja mint tanító, állami kitüntetéssel emeritált. Vidéki-kisvárosi tanítónak lenni pedig önmagában is több volt, mint egyszerű mesterség: a szellemi létezésnek a puszta vegetálás fölé emelő állapota. A tanító biztosította a művelődés szolid állandóságát, ő nevelt olvasásra, értésre, gyakorlati erkölcsre.

12 Rippl-Rónai, külföldi útjairól haza-hazatérve, majd itt újra letelepedve gyermekkorának változatlan értékrendjében találta magát. Mivel csavargó bohémélete fénypontján sem lépett igazán ki belőle, nem volt nehéz végleg visszailleszkednie bele. Önmagában a tény, hogy szüleiben és testvéreiben az elvárhatónál több megértés volt az ő formabontó életvitele iránt és készség az ezzel járó anyagi áldozatokra, a hála morális terhét rótta a festőre. Levelezése bizonyítja, hogy családja megtartó erejére mindvégig számított és számíthatott. Soha nem érezte magát elveszettnek a legtávolabbi külföldön sem. Nem kellett művészmagánnyal sem küzdenie. Meghasonlásra nem hajló természete egyébként is megkímélte őt attól, hogy a művészi forradalmak intellektuális gyötrelmeit tartósan magára vegye. Rusztikusán egészséges lényétől az ernyedtség modern póza, a dekadencia is idegen maradt. Józan és derűs alkat lévén leginkább az élet és művészet egységében hitt: abban, hogy ami körülötte tapinthatóan van, az mind megfesthető és megfestendő. Motívumérzékenysége, jellemzőereje, technikai tudása együttesen biztosították neki azt a mindig és mindenhol mozgósítható készséget, hogy a körü5. Rippl-Rónai József: A migrain-beteg nő, 1905. Magántulajdon /Woman afflicted by a migraine, 1905. Private collection lőtte lévő valóságból látványt komponáljon. Elvi kérdésekbe nem szívesen bonyolódott,

13 de nyitott szemmel, jó ösztöneire és természetes ízlésére hagyatkozva élt, ezért a tanulóévek után lényegében mindegy volt, hol él. A feladat és a lehetőség az alkotás számára mindenütt adva volt. Nem tudunk arról, hogy a nagyváros természetrajza külön foglalkoztatta volna, mint két írótársát: ő egyszerűen elvette tőle azt, amit a maga javára kívánt fordítani. Franciaországból való távozása nem egzisztenciális kényszer volt, s kaposvári honfoglalását sem kísérték viharos érzelmek. Amikor Párizsban, az ottani művészközösségben magába szívott annyit, amennyi neki a munka sikeres folytatásához kellett, révbe ért. Ottani élettársát maga mellé véve, könnyedén tért vissza és vette ismét birtokba a szülővárosában és családjában neki fenntartott helyet. üj otthonát most már tulajdonosi önérzettel festegeti és a gyermek gesztusával osztja meg: Lazarine-on kívül szülei, fivérei, ezek hozzátartozói és vendégei az állandó modelljei. A személyes érintettség mozzanata árulkodik néhány képcím birtokos nyelvi alakzatában: Az én házam; Falusi lakásom; Kaposvári otthonom. Övéihez való emocionális viszonyát olykor vallomásos képcímeibe is belerejti: Édes jó anyám; Apám influenzás; Piacsek bácsi apám betegágya mellett; Édes anyám nagybeteg; Öreganyám; Anyám gyászban; A beteg Kossuth-imádó. Az intérieurfigurákat Rippl-Rónai nem emeli ki portrészerűen közegükből, hanem a szobabelsővel való szimbiózisukban mutatja meg őket.

14 Az emberi alakokat szinte hozzájuk nőtt bútorok veszik körül, többnyire kissé takarva őket. A zárt életet élő ember körül megnő a tárgyak jelentősége. Az apró dolgok fontosságának tudása Rippl szobabelsőiben is érezhető, mint Rodenbachnál. De míg az utóbbinál a tárgyak ember nélküli terekben tűnnek fel és jutnak önálló ranghoz, addig festőnknél az ember számára vannak: állandóságukban a visszavonult élet kulisszáját adják. Az önmagukban megjelenő vagy egy-egy szobarészt önálló látvánnyá emelő bútoroknak is az ad tartalmi jelentőséget, hogy használóira utalnak: Kék stráfos kályha, Zöldfotélos szoba. A „csöndes órákat" témául vevő életképeken nem történések, hanem lelkiállapotok, hangulatok vannak jelezve. A festő egyedül vagy kettesben üldögélő embereket láttat a szemlélődés, pihenés vagy szendergés perceiben. Az olyan művek, mint a Töprengés, az Amikor az ember visszaemlékezéseiből él (kat. sz.: 70.) vagy a Szundikálás kettesben (2. kép) a nyugalomra hangolódott vagy arra berendezkedett lelkiség képei: intérieurzsáner keretbe foglalva. Az olvasás vagy a levélírás motívuma is ennek a kissé emelkedett, merengő attitűdnek van alárendelve. A könyvvel, újsággal, levélpapírral félrevonult figurákban régi művészettörténeti tradíciót követve - Rippl-Rónai is a mindennapokat bölcs és hasznos tevékenységgel fölstilizáló polgárt dicséri. Az íróasztal fölé hajoló fiatal nő a Karácsony című képen (kat. sz.: 69.) egy vallásos áhítattal telt, ünnepi pillanat rajzában kapott helyet. Meditativ lélekállapotot közvetít az ablaknál időző ember sok változatban megfestett motívuma is. 19. századi bonyolult jelentéstartalmaiból egyet itt biztosan őriz