Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - KIRÁLY Erzsébet: A kisváros és az otthon képei. Rippl-Rónai kaposvári intérieur-korszakáról

6. Rippl-Rónai József: Piacsek bácsi felolvas Lazarine-nak, 1907 körül. Magántulajdon / CJncle Piacsek reading out to Lazarine, around 1907. Priuate collection az ablak: a kisvilág kapuja a nagyvilágra, mely ezúttal maga is kicsi. S éppen, mert kicsi, minden látvány, eseményjelentősége nagyra nő benne. A belül levők az ablaknál állva, ülve, nézelődve részesednek belőlük és kapcsolódnak a külvilághoz. S végül ide, az eseménytelen epizódok sorába tartoznak a vidéki férfimulatságok képei is: a baráti, rokoni körben való kártyázás, pipálás és borozgatás. A katalógusok tanúsága szerint Rippl-Rónai ezekből sokkal többet festett, mint amennyit mi ismerünk. Mindhárom motívum régi, s a magyar köztudatban nemzetspecifikusként él. Az otthon kényelmében űzött eme bocsánatos szenvedélyek a táblabító világ ráérős urainak jellemző időtöltési formái; klasszikus irodalmunknak állandó témái. A tajtékpipa, mellyel híres öregkori portréján Rippl-Rónai majd magát is megörökíti, a múlt század óta jelképes értelmű is: a töprenkedés-bölcselkedés álcája mögé rejtett tespedés, semmittevés szimbóluma.

15 Rosszalló jelentését Rippl-Rónai ezúttal megszelídítette. Az olyan kompozíciókban, mint a Piacsek bácsi pipálgat (1. kép) vagy az Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett (kat. sz.: 83.) inkább a festő hagyományismerő és hagyományértő iróniája csillan meg. A borivás eseménye, illetve motívuma még mélyebben gyökerezik a magyar szokásrendben, illetve művészetben. A magyar embernek és Bacchus nedűjének hagyományos összetartozása szólások, közmondások tucatjaiban rögzült. A borhoz a német Gesellschaftslied megfelelőjeként irodalmunk külön műfajt, dalt is rendelt. Ezek leghíresebbjeiben a közönséges iddogálás magasztosabb tartalmat is nyert: az üldözött hazafiság fájdalmának keret-eseményévé vált.

16 Rippl-Rónai Piacsek bácsija, képeinek gyakori szereplője, szikárságával, kopott eleganciájával, fehér körszakállával és bajuszával maga is a társas poharazgatások 1848 utáni, honfibúba forduló, bordalos hőskorát idézi. A szeretetre méltó rokon alakja köré a festőnek sikerült a letűnt időt is odavarázsolnia. A nyugdíjas erdész, Rippl sógornőjének apja, Piátsek Ferenc az interieur-képeken egy bensőséges, patriarchális múlt megtestesítője. A színes gyermekjátékokkal teli szobában mint valami mesealakot látjuk őt a Piacsek bácsi babákkal című képen (kat. sz.: 74.). Az élettelen marionettek ugyancsak a múlt emlékei. A modell fiatal korából valók lehetnek, így hozzá éppúgy tartoznak, mint a gyerekekhez. Piacsek bácsi kedvesen anakronisztikus figurája természetes módon illeszkedik a játékszoba miliőjébe. Őt festi Rippl-Rónai az Öreg úr és mandolinozó asszonyban is (kat. sz.: 71.), s nem véletlenül. A házimuzsikát adó ifjú hölgy motívuma a zenét kultiváló, ábrándos biedermeierre utal megintcsak viszsza, azaz Piacsek bácsi ifjúságára. A kaposvári intérieuröket ilyen finom, közvetett archaizmusok járják át. Szüleit és idős rokonait Rippl-Rónai egy rájuk szabott, velük egynemű, kissé öreges tárgyi-hangulati környezetbe helyezi. Stílusát is ehhez igazítja. Leegyszerűsítő, lényegesre és jellemzőre szorítkozó festésmódja és visszafogott, fáradt színei, melyek csak a korszak vége felé kezdenek élénkülni, jól szolgálják a szobák puritán, mégis megnyugtató látványát. Modern külföldi irányzatokon iskolázott, könnyed eleganciájú festői nyelvét Rippl-Rónai paradox módon a fölötte járó generációk komótos, rezignált világának a rajzában érvényesítette a legnagyobb érzelmi elkötelezettséggel. Amíg szereplői éltek, ez a közelképekben feltárt magánszféra egy kis teljesség volt, kerek, homogén és vállaltan a művészé. A rajta kívül lévő világ horizontja ebben a festői sorozatban a kaposvári piacig, a városi mezőkig, a somogytúri kúriáig, a somodori tájakig és Somogy közeli falvaiig terjed. A környező vidék közéletében a legnagyobb