Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)
KATALÓGUS / CATALOGUE - A pasztellportrék. A nők dicsérete
141. Schöpflin Aladár, 1923 Aladár Schöpflin, 1923 Pasztell, papírlemez; 50x40 cm J. j. f.: Rónai PIM ltsz.: 78.143.1 Proueniencia: Schöpflin Aladártól az özvegyhez került, majd 1978-ban a PIM-ba. Kiállítua: 1923 Rippl 87.; 1936 Ernst Csoportkiállítás 42.; 1942 Almásy-Teleki 147.; 1961 Rippl MNG 117.; 1981 Nyugati, terem 18. irodalom: Pewny 1940. 133.; Genthon 1958. 34.; Zibolen 1962. 92. R.; Laczkó 1983. 107-109.; Genthon MTA MKCS-C-l-36/3263 A Nyugat irodalmi műhelye nemcsak a legrangosabb írókat, költőket és szerkesztőket adta a századelő magyar kultúrájának, hanem a legrátermettebb kritikusokat is. A napilapok és folyóiratok számára készített rendszeres bírálat mint szellemi foglalatosság, ekkorra már önálló hivatássá vált. Korábban maguk az írók művelték, vagy esztétikai problémák iránt fogékony, széles látókörű tanáremberek. Ahogyan a sajtótermékek szaporodtak, úgy nőtt az igény a szakavatott bírálókra, akik ilyen módon egymással is versenybe kerültek. Ha azután tevékenységi lehetőségeik összeszűkülni látszottak, akkor újabb lapok alapításával próbálkoztak. Lap és kritikus így generálták egymást. Schöpflin Aladárt (1872-1950) két fontos irodalmi fórum is magáénak vallotta: előbb a Vasárnapi Cljság, ahol rovatvezető volt, majd a Nyugat. Ennek indulása után a két folyóiratba párhuzamosan dolgozott. A Vasárnapi Újságról köztudott, hogy nagy múltú, komoly és megbecsült lap volt, de az utóbbinál lényegesen konzervatívabb eszmeiségű. Schöpflin egyik múlhatatlan érdeme, hogy ebbe a hagyományos értékrendet valló, s éppen ezért széles olvasótáborral rendelkező művelődési közegbe modern szellemet vitt. A Nyugat egykori „mindenesének", majd krónikásának, Fenyő Miksának méltatása szerint Schöpflin „okossága, morális érzése és kiváló judíciuma" eredményezte, hogy a Vasárnapi Újságban olyan „provokáló" írók, mint Kaffka Margit vagy Ady Endre megjelenhettek. 1 E két név mellett Fenyő másokéit is említhette volna, így például az ifjú Kosztolányiét. O nagyjából ugyanabban az időben, 1905 körül kerülhetett kapcsolatba mind Schöpflinnel, mind Rippl-Rónaival. 1923-ban tehát, az Ernst Múzeum kiállításán az akkor 50 esztendős kritikusról készült arcképet csaknem két évtizednyi személyes élmény birtokában vehette szemügyre: „Schöpflin Aladár, a 87. kép, számomra a legérdekesebb. Az arc, úgy rémlik, deszkából, lécből, gyaluforgácsból van összeácsolva, vad, biztos sietségben, a keret pántjai közé szorítva, mintegy összezsugorítva, s most ránk néz, fején a kicsiny, majdnem táncoló kalappal, szemében mestersége fürkész, termékeny bizalmatlanságával." 2 Schöpflin a képhez a Central Kávéház belső sarokasztalánál ülhetett modellt. 3 A kicsiny kalap, melyre Kosztolányi is felfigyelt, megkülönbözteti Schöpflint a festő többi írómodelljétől. Viselését indokolni látszik az a prózai körülmény, hogy a kritikusnak igen engedetlen, égnek álló kefehaja volt, amit sohasem növesztett meg „művésziesre". 4 Rippl sokat tréfálkozott ezen. A portré elkészítésekor aztán - bizonyára tudatosan - a kalapot már mint karakterizáló erejű motívumot alkalmazta. Az öltözködésnek ez a polgári kelléke finom utalás Rippl részéről Schöpflin közismert szigorára, racionalista beállítottságára. Ahogyan Fenyő Miksa emlékezik: ,Vannak szuggesztívebb, érdekesebb kritikusok nála, szempontjaikban változatosabbak, ötletesebbek (...), de pártatlanabb, lelkiismeretesebb, okosabb kritikussal [mint Schöpflin] nem találkoztam." 5 A publicisztika e hamisítatlan úriemberéhez, a rabiátus természetű Ady türelmes hívéhez és az aggályos Babits kéziratainak legbarátibb ismerőjéhez, Schöpflin Aladárhoz kalap illett. Ebben a mértékletességet jelző külsőségben különbözik ő azoktól a művészektől, akiknek a számára az alkotás kiszolgáltatottságában ő jelentette a filológiai támaszt. Amit Fenyő Miksa így fogalmazott: „... a Nyugatnál a sok őrült között, mi ketten voltunk a józanok, ő első számnak, én utána következően." 6 Az már Rippl-Rónai szuverén festői ötlete, hogy ez a kalap valóban igen kicsinyre, játékosra sikerült. Ennek köszönhetőn Schöpflin megjelenésébe mégiscsak csúszott egy szemernyi bohémség. K. E. 1 Feljegyzések és leuelek a Nyugatról. Sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Vezér Erzsébet. Budapest, 1975. 87. 7 Kosztolányi Dezső: Rippl-Rónai József. In: Egy ég alatt. Budapest, 1977. 36. 3 Laczkó Géza így emlékezik: „Ahányan voltunk, szinte annyi kor- és eszmeosztály, egyik véglettől a másikig. Minden tekintetben középhelyet foglalt el Schöpflin Aladár. " Lásd: Laczkó Géza: Izzó lélek az enyészet üllőjén. In: Babits-Emlékkönyu. (Szerk: Illyés Gyula.) Budapest, 1941. 142. 4 Laczkó 1983. 108. 3 Feljegyzések i. m. 230. 6 üo.
