Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)

KATALÓGUS / CATALOGUE - A „fekete" korszak

dekes megoldásra ihlette Ripplt. A régi fényképek statikus beállítását, csendes, meghitt gesztusait idézve koncentráltan sikerült érzékeltetnie az idős, megfáradt emberpár összetartozását. A képbe ugyanakkor gyermekük is bekapcsolódik. „Az elgondolkodva feleségére tekintő öreg tanító, s a képből a fiára, a festőre néző édesanya olyan lélektani háromszögben zárul, ami később képek hosszú során jelenik meg újra, s újra, de ezt a telítettséget talán sohasem éri utol" - írta érzékeny elemzésében László Gyula.

1 A megfestett figurák nemcsak külsejükben, de karakterükkel is meglepően hasonlítanak RipplRónai szüleinek korabeli fotóira (1. és 2. kép), valamint a rájuk emlékezők meglátásaira. Martyn Ferenc szerint a festő apja „nagy szál, dörmögő, zárkózott, barátságtalan ember volt. Sötét ruhák, nagy szürke szakáll, lassú mozgások képe maradt róla emlékezetemben. Anyja kicsiny volt, sápadt, karikás szemű - és e külsőségét mindegyik fia örökölte - minden, ami rajta volt, haja, szeme, ruhája galambszürke. E kicsiny, aggódó, félénk, tétova teremtés szinte elveszett férje, négy fia és az élet mindennapi gondjai között. Meggyőződésem, hogy a művészet előtt tanácstalanul, bizonytalanul álltak; fiuk festészetéből csak keveset éreztek meg, és még kevesebbet értettek, fogtak fel."

2 Ez a festmény azonban annyira érthető és olyan finoman puritán, hogy az ábrázoltak bizonyára örömmel fogadták fiúk monumentális tisztelgését. A festő a kezdetektől arra tanítgatta leveleiben családját, hogy mennyire létfontosságú pályájára nézve az egyéni, másoktól megkülönböztethető művészi karakter. 1897-re ezért talán már meg sem lepődtek azon, mennyire más az őket ábrázoló kép, mint a környezetükben látható megszokott portrék. A Párizsban dolgozó festő képe ugyanis a véletlenszerű, esetleges elemek elhagyásával a megnyugtató állandóságot közvetíti, méghozzá olyan élményszerűen, hogy fel sem merülhet a hamis pátosz vádja. A nyugalom érzetét a szürkés és barnás színek lágy harmóniái és a gondosan kiegyensúlyozott szín-, vonal-, és tömegkompozíció is erősíti. Az életnagyságú figurák teljesen kitöltik a képteret, melynek középpontjában ezúttal is virágcsokor növeli az otthonosság érzetét és ez emeli ki a kemény férfiember ellágyult kézmozdulatát. A régmúlt falképeinek monumentális egyszerűségével gördülő formákat a jobbról beeső fény élteti, ez néhány mélyebb árnyékkal tagolja az összefogott, egynemű felületeket. Szüleinek két évvel korábbi, hieratikusán kimerevített mellképével (kat. sz.: 34.) összehasonlítva ez a festmény vesztett ugyan síkszerűségéből, de még mindig hangsúlyos a körvonalak kisugárzó ereje. Genthon István figyelt fel rá először, hogy „Maurice Denis fiatalkori főműve, a Hommage à Cézanne igen hasonló technikával készült, négy évvel később, 1901-ben. Látszik, hogy útjuk egymás mellett vezetett, egészen addig, míg Rippl-Rónai visszatért hazájába."

3 Képe egyébként tudomásunk szerint sosem szerepelt franciaországi kiállításokon. Egyetlen külföldi bemutatóján 1912-ben, Amsterdamban azonban ezüstéremmel jutalmazták. Sz. M. A. 1 László 1978. 39. 2 Tüskés Tibor nemrégen adta közre a Rippl-Rónainál gyerekeskedő Martyn Ferenc írásának eddig publikálatlan részleteit. Martyn i. m. 95. 3 Genthon 1958. 18. Kossuth imádó Rippli bácsi, 1897 (Kossuth imádó öreg úr; Rippli bácsi a karosszékben ül; Kossuth-rajongó) üncle Rippl, an admirer of Kossuth, 1897 Olaj, vászon; 192x75 cm J. b. f.: Rónai MMG ltsz.: 56.247 T Proueniencia: Spitzer Herman, majd Köves Oszkár tulajdona. A múzeum tőle vásárolta. Kiállítua: valószínűleg 1904 Műcsarnok 95. (Az öreg bognár. Karakterkép); 1911 Rippl II. terem 1. (Kossuth imádó öreg úr); 1913 Művészház 145. (Rippli bácsi a karosszékben üt); 1915 Nemzeti Szalon 207.; 1928 Rippl 239.; 1947 Rippl 5. (Kossuth-rajongó); 1952 Rippl 16.; 1961 Rippl 30.; 1977-78 MNG állandó kiállítás; 1984 Rippl Győr 3.; 1984 Rippl Miskolc 5. Irodalom: Petrovics [1942.] R.: 26., Genthon 1958. 24.; Csengeryné 1963. 141.; Bernáth 1976. 12.; Szabó Júlia: A XIX. század festészete Magyarországon. Budapest, 1985. 310. R.: 315.; Horváth 1995. R.: 23.; Genthon MTA MKCS-C-I-36/1560 A nagyméretű olajfestmény a művész idős rokonát, Rónai János (1832—1915) ivánfai bognárt ábrázolja.

1 A Kaposvár környéki szőlőhegyek - Somhegy, Hegyesmái, Kaposhegy stb. - közül éppen a festő révén a Rómahegy és Ivánfa vált híressé. Az egykor önálló község, Ivánfa a Róma-hegy közelében meghúzódó dombvidék, ahol Rippli bácsinak szőlőskertje volt. A helyszín gyakran felbukkan képcímekben is [bánfaiak, Pinceszeren Iuánfán, Társaság asztalnál luánfán). A kép hosszúkás formátumát Rippl korábbi, artisztikus nőalakjai után a japanizmus hatásának szokás tulajdonítani, mégis, a „földközeli" téma, a komor színeket használó festésmód, az idős bognármester egyáltalán nem szimbolista ábrázolása sokkal inkább az egykorú Szüleim negyvenévi házasság után című képpel rokonítják (kat. sz.: 41.) a kompozíciót. Mintha ajtónyílásban lesnénk meg mint oly sokszor - Rippl valamelyik családtagját, azonban a feszes tartás, a tiszteletteljesen kézbe fogott kalap, a leeresztett pipaszár, valamint a szembenéző tekintet a 1. Rippl-Rónai József: A beteg Kossuth-imádó, 1904 körül. Magántulajdon I The admirer of Kossuth taken ill, around 1904. Privately owned