Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)
TANULMÁNYOK / ESSAYS - BERNÁTH Mária: Egy közép-európai modell. Hatás és asszimiláció Rippl-Rónai József festői munkásságában
5. Dante Gabriel Rossetti: Beata Beatrix, 1864-70 körül I around 1864-70. Chicago, The Art Institute új dekorációit megcsodálni". 26 Nincs tehát okunk kételkedni abban, hogy a fiatal Rippl, aki 1889-ben saját tevékenységében súlyosan érzi a művészi csődöt és valamerre ki akar törni, minden irányban tájékozódik és minden vizuális információt megragad. Melyek azok az értékek tehát, amelyek a preraffaelitizmusból e fent vázolt úton szivároghattak Rippl-Rónai művészetébe? Mindenekelőtt a képformátum: az álló, megnyúlt képsík, mely az előkelőség, az apart megjelenés hordozója. A preraffaeliták által életre keltett nők megnyúlt, az égiekkel társalkodó figurái főleg ebben a szférában tudják beteljesíteni küldetésüket. A preraffaelita festők nem alakot festenek: jelenséget szuggerálnak (5., 5/a kép). Nincs módunk itt most kifejteni, hogy micsoda pályát futott be ez a festői magatartás az európai művészetben Whistleren át a franciákig, Khnopfftól Klimtig. Most csak Rippl-Rónai megnyúlt, hosszúkás képtéren élő női figuráit idézhetjük fel: megjelenésük mindig előkelő, légies, keresett. A másik fontos preraffaelita örökségnek Rippl-Rónainál az átszellemült női profilt látom, ezt a kissé szfumátós arcélt, amely mintha rejtett titkok tudója lenne, azt a szublimált szépségeszményt, amely először a Kalitkás nő és a Piátsek Margit arcképe című művein (kat. sz.: 19., 18.) tűnik fel és kap oly nagy szerepet a későbbiekben is. A női arc egy olyan emblematikus megjelenítése ez, amely Rippl-Rónai festői nyelvének igen fontos alkotóeleme. A preraffaelita példa közvetlen hatóerejével kell számolnunk tehát Rippl-Rónai magáratalálásának pillanatában, és ugyanakkor nem feledkezhetünk el Whistler közvetítő szerepéről sem. Whistler inkább volt angol, mint amerikai és inkább francia, mint angol. A szálak összefonódnak. Rippl Emlékezéseiben így ír Whistlerről: „1889-ben már hallottam felőle Besnard-tól. (...) A szakadás után 1892 körül Whistler lett kedvence és irigyelt embere ennek a szalonnak. 27 Ha híre ment, hogy kiállítja portréit, mindenki kíváncsisággal tele várta a 5/a. Dante Gabriel Rosetti: Elizabeth Siddal, 1854. London, Victoria and Albert Museum
