Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - BERNÁTH Mária: Egy közép-európai modell. Hatás és asszimiláció Rippl-Rónai József festői munkásságában

megnyitást, s valami nagyon szép, túlfinomultan ízléses piktúrát remélt. Többnyire így is lett, senki sem csalódott benne. (...) Whistler szokásba hozta egyes régi mesterek műveinek hosszúkás formátumát, s a nagyobbrészt fekete vagy szürke ruhás nő vagy férfi alakjai állva, ülve, mindig disztingvált módon vannak beállítva"

28 (6. kép). Ha most Whistler művészetének analízise lenne a célunk, éppúgy, mint Ripplnél, nála is ki kellene térni a preraffaelita indíttatás fontosságára. Ez meghatározta képei formátumát és női figuráinak az ábrázoláson túlmutató jellegét. Műveivel Rippl-Rónai gyakorta találkozhatott: 1888-ban Durand Ruelnél, 1889-ben a párizsi világkiállításon, 1890-ben a Szalonban, 1891-ben pedig a majd Ripplnek is helyt adó Mars-mezei Szalonban állít ki. Anyám című képét (lásd kat. sz.: 26/2.) 1891-ben megvásárolja a francia állam, a Musée du Luxembourg számára.

29 Amit Rippl a Whistler-képekben különösen inspirálónak találhatott, az az 1860-as évek után szívesen alkalmazott, a szürkék és a barnák átmeneteire épített színredukció. Whistler több képén követi ezt a színekkel való kifejezés feladására alapozott, halk szavú és meditativ aurát biztosító önmegtagadást. Rippl-Rónai korai művei értékelésének szempontjából hallatlanul érdekesnek és jelentőségteljesnek találom, hogy őt Franciaországban éppen ez a whistleri önmegtartóztatás fogta meg és éppen ezekben az években, amikor a Mabik által közvetített gauguinizmus harsogó, tiszta színeivel - a legközvetlenebb baráti környezetében diadalát ülte.

30 Gondoljuk csak meg: egy olyan kolorista, mint Rippl-Rónai, micsoda küzdelmet folytathatott a kifejezésért, hogy inkább veszni hagyott egy ilyen, birtokában lévő, isteni adományt! Stílusának a 9l-es évektől a visszafogott, halk hang, a választékosság, ez az artisztikus és különös közeg lett egyik legfontosabb alkotóeleme, és hozott létre segítségével olyan műveket, mint többek között a Kuglizok, az Öreganyám, a Fekete fátyolos hölgy (kat. sz.: 17., 26., 32.). Ezt a szürkébe hajló korszakot motiválhatta az a félelme is, hogy nehogy valamiképpen visszazuhanjon az ábrázolás alig elhagyott reális, élethű tükrözésébe. Ez a stílus egy bizonyos értelemben absztrakció volt, az anyagias és köznapi leképezés szándékolt kiiktatása - hiszen a realitás látszott új stílusa legfőbb ellenségének. A hatások és ezek Rippl-féle adaptációja vizsgálatánál csak most érkezünk francia területre. Mielőtt a Nabik szerepére rátérnék, egész röviden meg kell idéznem Eugène Carrière nevét. Carrière-ét, aki iránt Rippl érdeklődése nagyon korán megnyilvánult, hiszen már Munkácsynak beszélt róla, aki azzal hűtötte le, hogy „ugyan ki a fene látott füstben olyan puffadt alakokat?"

31 Noha Rippl-Rónai egyik levelében azt írja, hogy „Carriere-rel sohasem hasonlítottak össze a Párizsban élők - ez csak Malonyay rögeszméje"

32 -, a helyzet nem ennyire egyértelmű. Először is van bizonyítéka annak, hogy igenis összehasonlították: 1897-es, Bingnél tartott kiállításakor a Gil Blas kritikusa Ripplnél többek között a „Carrière módjára ügyesen ködbe vesző alakok"-at nehezményezi.

33 A pasztózus festésmód, a barnás tónusok valóban közel állnak Ripplhez. A színek, illetve a színtagadás vonatkozásában azonban egyértelműbb a whistleri példaadás. Ami pedig a ködbe vesző sejtelmességet illeti - egyébként Rippl nagyon csínján bánik ezzel az eszközzel -, úgy hiszem, más példákkal is számolhatunk. Ha megnézzük a preraffaelita Burne-Jones Zöld nyár című képét,

34 akkor nem fordulunk föltétlenül Carrièrehez, hogy Rippl tónusainak érzéki, puha vibrálásához nála találjuk meg az analógiát (7. kép). Lehetséges tehát, hogy Ripplnek igaza volt, amikor tiltakozott, noha a carrière-i stílusvilág és az övé - legalábbis eszközeiben egy vékony szálon mégis rokon. 6. James Abbot McNeill Whistler: Porcelán-ország hercegnője, 1863-64,1 Princesse of the Land of Porcelaine, 1863-64. Washington, Freer Gallery of Art Nem a hatás alábecsülése, hogy csak most kerítünk sort Rippl-Rónai stíluseszközeinek a „Nabis stílus" főbb tendenciáival való szembesítésére. Egységes Nabi stílusról persze nem beszélhetünk, de lényeges jellegzetességeiről nagyon is. Rippl-Rónai kapcsolata e művészcsoporttal talán a legfeldolgozottabb a szakirodalomban. Kérdés persze, hogy e korszakának vázaként kezelt