Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Dancs Mária: Lyka Károly és a nagybányai művészet

akik nem fáradtak vas-eréllyel a kifejezőeszközök bir­tokba vételéért. Erkölcsi posztulátummá vált tehát a művészi tudás lehető legteljesebb megszerzése. Ez volt az ő nevelési és nevelkedési módjuk. Egy sor mester­művön kívül ezt hagyták utódaiknak örökségképpen. Módszerük - ha annak szabad neveznünk - szöges el­lentétben állott az összes akadémiák módszereivel. Mert a nagybányai felfogás mellett csak az igazi tehet­ség, csak a született festő boldogulhatott, s a tehetség­telen siralmasan elbukott. Holott az akkori akadémiák annyi finom mankót, mű-kezet, mű-lábat, műszívet, annyi klinikai és szamaritánus segédfogást és injekciót találtak ki az idők folyamán, hogy ezek hű igénybevé­telével a tehetségtelen ember is eljutott a művészet szi­mulálásáig, mások terhére, saját magának nem nagy gyönyörűségére. E néhány tanulsággal szolgált Nagy­bánya a tisztán festői értékeken kívül." 46 És szolgál ma is, száz év elmúltával. Jegyzetek 1 Réti István levelei Lyka Károlyhoz (40 levél és levelezőlap). OSZK Kézirattár: FOND 65/524. 2 Réti István: Fiatalkori emlékek. In: Lyka Károly emlékkönyv. Budapest 1944, 22^12. (Ezentúl: Réti 1944.) 3 Petrovics Elek: Lyka Károly. In: Lyka Karoly emlékkönyv. Bu­dapest 1944, 11. Richard Muther (1850-1909) német művészeti író. Első nagy sikerét a Geschickte der Malerei im XLX. Jahrhunderts című há­rom kötetes művével aratta (1893-94), melyben síkraszállt a modern festészeti törekvések mellett. 4 A Fővárosi Lapokban megjelent cikkeinek tételes ismertetése: Lyka Károly emlékkönyv: i. m. 319. 5 Lyka Károly: Vándorlásaim a művészet körül. Budapest 1970, 147. 6 Réti 1944: i. m. 41. 7 Réti 1944: i. m. 40. 8 Réti 1944: i. m. 40. 9 Réti István levelei Lyka Károlyhoz. OSZK. Kézirattár FOND 65/524 34. és 35. számú Münchenben keltezett levél. 10 Réti uo. 34. sz. levél 11 Réti uo. 34. sz. levél 12 Réti uo. 35. sz. levél 13 Lyka Károly: A Hollósy-iskola itthon. - Művésztelep Nagybányán. In: Pesti Napló 1896. április 15., 8-9. 14 Lyka Károly: Nagybányai emlékek. In: Új Idők 1896. (30. sz.) 64; Modern képek. In: Új Idők 1896. (31. sz.) 75-77; Bohém es­ték. In: Új Idők 1896. (41. sz.) 292-294. 15 Hollósy Simon mester. Az Új Idők számára rajzolta Réti István. In: Új Idők, 1896. 41. sz. 285. 16 Lyka Károly ekkoriban udvarolt leendő feleségének, Minich Idának, aki a fiatalon elhunyt festőművész, Tóth László özve­gye volt. 17 A „vén prímás" megnevezés Hollósy Simonra vonatkozik. 18 Réti István levele Lyka Károlyhoz. OSZK Kézirattár FOND 65/524 1. levél 19 Réti uo. 20 Lyka Károly: Művésztelep Nagybányán. In: Új Idők 1897. (52. sz.) 379. 21 Lyka Károly: A nagybányaiak. In: Új Idők 1897. (52. sz.) 537. 22 Lyka Károly: A nagybányaiak. In: Budapesti Napló 1897. de­cember 15., 1-2. 23 Lyka Károly itt Ferenczy Károly Háromkirályok című festmé­nyére utal. 24 Lyka Károly: Ferenczy búcsúja. In: Új Idők 1918. (41. sz.) 304-305. 25 Lyka Károly: Ferenczy Károly. In: Új Idők 1917. (13. sz.) 299. 26 Lyka Károly: Ein ungarisches Barbizon. In: Kunstchronik (Lip­cse) 1898. január 20., 177-180. Lyka említi a Vándorlásaim a művészet körül című könyvének 189. oldalán, hogy cikket írt a lipcsei Kunstchronikbz. Ott azonban úgy értelmezhető, mint­ha még a millennium évében írta volna a cikket és meg is jelent volna még abban az évben. Az írás 1897-ben készülhetett, és 1898 januárjában jelent meg. 27 Réti István: A nagybányai művésztelep. Budapest 1954 47. 28 Lyka Károly: A nagybányaiak. In: Budapesti Napló 1898. de­cember 18., 12-13. 29 Lyka Károly: Új képek. In: Budapesti Napló 1899. december 7., 9-10. 30 Lyka Károly: Vándorlásaim a művészet körül. Budapest 1970 265-266. 31 A nagybányaiak a Művészet című folyóiratban (annotált biblio­gráfia). Összeállította: Danes Mária, MNG Festészeti Osztály (gépirat). 32 Réti István levelei. OSZK Kézirattár: FOND 65/524. 2. sz. levél. 33 Lyka Károly: Új képek a Nemzeti Szalonban. In: Új Idők 1903. (2. sz.) 35. 34 Lyka Károly: Ferenczy Károly. In: Új Idők 1903. (49. sz.) 507. 35 Lyka Károly: A nagybányaiak. In: Új Idők 1912. (33. sz.) 164-165. 36 Lyka Károly: Nagybánya jubileuma. In: Művészet 1912. (7. sz.) 251-285. 37 Lyka Károly: Réti István. In: Művészet 1912. (2. sz.) 46-51. 38 Allgemeines Lexikon der Bildenden Künstler. Hrsg. Thieme, Ulrich - Becker, Felix. Leipzig 1907-1950. I-XXXVII. Lyka Károlyt 1906-ban kérték fel, hogy írja meg a magyar vonatko­zású szócikket. 39 Lyka Károly: Nagybánya. In: Új Idők 1922. (29. sz.) 46.; Lyka Károly: A nagybányaiak küldetése. In: Magyar Művészet 1925. (1. sz.) 6-24. Másodközlés: A Kisfaludy Társaság és lapjai 1928. (57. köt.) 162-170; Lyka Károly: Nagybánya bölcsőjé­nél. In: Művészeti Szalon 1930. (3-4. sz.) 4-7. 40 Lyka Károly: Magyar művészélet Münchenben 1867-1896. Bu­dapest 1951; Lyka Károly: Festészeti életünk a millenniumtól az első világháborúig. Budapest 1953; Lyka Károly: Festésze­tünk a két világháború között. Budapest 1956; Lyka Károly: Vándorlásaim a művészet körül. Budapest 1970. 41 Lyka Károly az 1913/14-es tanévtől lett a Képzőművészeti Fő­iskola tanára. 1920 júniusában megbízott igazgatója, majd 1921-ben a megújult főiskola első rektora. A Lyka-féle reform 1921 szeptemberében nyert miniszteri jóváhagyást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom