Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)
Szinyei Merse Anna: A nagybányai festészet plein air előzményei
F. Buchsen Festőnő napsütésben, 1862 körül F. Buchser: Malerin im Sonnenschein / Painter in Sunshine, ca. 1862 (Kunstmuseum Soluthurn. Repr.) felvitelével a művész a festett tárgyból és az azt övező atmoszférából sziporkázó fényjátékot alkot, amelyet ő a színek kikristályosodásának és gyémántos hatásnak nevezett." 54 Mindennek saját műveiben semmi nyoma nem maradt, annál inkább néhány honfitárs tanítványáéban, akik nem véletlenül vonultak be szlovén impresszionisták néven a festészettörténetbe - immár az 1900-as években. A románoknál a Barbizonban dolgozó /. Andreescu, vagy a még több francia kapcsolattal rendelkező N. Grigorescu nevéhez köthető a festészet megújítása - de sem ők, sem más honfitársuk nemigen nyújthatott inspirációt a nagybányaiak indulásához. Annál érdekesebb és sokoldalúbb tanulsággal szolgálhattak a nálunk mind a mai napig szinte ismeretlen itáliai festők, akik ha szórványosan is, de fel-feltűntek a Műcsarnokban. A novellisztikus tárgyválasztásáról híres velencei Favrettótól a színes, világos előadásmódot, az atmoszférafestésben utolérhetetlen G. Ciarditól és P. Fragiacomótól pedig a valódi velencei plein airt lehetett ellesni az 1877-es, 83-as tárlatokon. Az 1889-es kiállításra aztán rajtuk kívül a nápolyi G. Amendola, a milánói Mosé Biancbi és a firenzei G. Fattori is küldött festményt, így ha jókora késéssel és igen szűk keresztmetszettel is, de végre Pesten is alkalom nyílt az 1860-as évektől Itália-szerte terjedő újabb festészeti irányokkal való ismerkedésre. A müncheni Glaspalastban még rendszeresebben kiállítottak, ott a toszkán foltfestők nagyobb számban képviseltették magukat, és természetesen a világkiállításokon is ott voltak. A mi mestereink közül főként Ferenczy Károlyról tételezhető fel, hogy alaposabban megismerkedett az olasz művészettel: mind nápolyi iskoláztatása, mind későbbi utazásai során látnia kellett a megelőző generáció termésének legalább egy részét. A 19. század első felében kialakult posillipói iskola angoloktól befolyásolt szélesebb és lazább festői módszere évtizedeken át hatott és ezt fejlesztette tovább Turner, Bonington és Corot nápolyi tartózkodása. A firenzei Café Michelangiolóban 1860 körül formálódó macchiaioli csoport a nápolyi tagjai által is megerősítve és a franciákat jóval megelőzve alakította ki a délszaki megvilágítás erős fény-árnyék hatásaira és tiszta, élénk színeire alapozó realisztikus természetlátását. G. Abbati, R. Sernesi, O. Borrani és G. Fattori művésztelepszerű együttlétei Castiglioncellóban, majd csatlakozásuk 5. Lega és T. Signorini Piagentinában kialakított telepéhez, a foltfestők mozgalmának kiteljesedését demonstrálta. 5 '' Apró vázlataik legalább olyan bátrak, mint a szintézisre törekvő Ferenczy érett nagybányai képei. Szolidabb plein air, majd impresszionisztikus könnyedség inkább a Párizsba költöző G. De Nittis és F. Zandomeneghi képein észlelhető, némelykor a Szinyeiére emlékeztető hangsúlyos színességgel társítva. Itália más vidékein is szorgalmasan dolgoztak a festői nyelv megújításán. E. Gignous vagy M. Bianchi, mint az ún. lombard impresszionizmus képviselői, átmenetet képeztek az északolasz divizionizmus felé, melynek sajátos pointillizmusa (pl. G. Pellizza da Volpedo) talán Iványi Grünwald Ruhaszárítás című képére is hathatott. G. Previati vagy G. B. Segantini azonban már inkább a szimbolizmus problémavilágába vezet, bár utóbbi áhítatos természetimádata a nagybányaiakétól sem idegen. Az olaszok színessége a spanyol kortársaknál, valamint a svájciak egyik legérdekesebb, sokat utazó mesterénél, Frank Buchsernél, sőt a fiatal Hodler tájképein is tapasztalható. 56 E. Gignous: Tavasz Mottaroneban, 1886 E. Gignous: Frühling in Mottarone / Spring in Mottarone. 1886 (Milano. Civica Galíeria d'Arte Moderna. Repr.)
