Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)
Szücs György: Nagybánya - változó időben
a kézműipar egészítették ki. 7 Érdekes módon a 19. század végére már alig maradt egy-két emlék, amely a középkort idézte: a várfal déli részén a Mészárosok tornya, az István-torony, a Zazar melletti egykori pénzverőház s a főtéren látható két késő gótikus kapuzat kivételével a város mintha tabula rasaként várta volna a művészek érkezését, a következő, még fényesebb korszak kezdetét. Nagybánya kultúrtörténete a festők megjelenése előtt is bővelkedett fontos eseményekben. Petőfi 1847ben, útban Koltóra megszállt a főtéri Aranysas fogadóban, sőt mint demokrata gondolkodású ember leszállt a bányába is, ahogy írja: „Ezer ölre vagyok idelenn a / Föld ölében, / Hol az ősi örök éj tanyázik / Vaksötéten" (Bányában). A költő látogatására, az őt fogadó baráti társaságra, Teleki Sándor grófra, Törökfalvi Papp Zsigmondra emlékezett vissza Lauka Gusztáv majd fél évszázad múltán: „Petőfi élvezettel gyönyörködött az ismert szép vidék kies voltában és regényességében, megtekintette a város nevezetesebb pontjait, e legkedvesebb társaságban kirándulásokat tett a vidék megszemlélést érdemlőbb helyeire és a visszaemlékezésből származó ihletségnek engedve, nemcsak néhány szép és maradandó becsű verset irt, hanem azt theázás és kávézás közben el is szavalta." 8 A szabadságharc után itt bujkált Kemény Zsigmond és írta meg Zord idő című történelmi regényét. Jókai Mór 1876. augusztusi látogatása után a Széchenyi-(korábban Mária-)ligeti dombot róla nevezték el, amely a kolónia alapításának fontos helyszíne lesz. A pénzverés és ötvösség mellett a 17. században tűntek fel az első festőmesterek, a forrásokban „Georgius Képíró" neve 1637-ból maradt fenn, Nagybányai Csengén Képíró István pedig Bethlen Gábor udvarában szolgált, de még sok víznek kellett lefolynia a Zazaron, amíg valódi képzőművészeti életről beszélhetünk. 9 A művésztelep megalakulása előtt a legismertebb helyi festő Mezey József volt, aki mint honvédtiszt Bem tábornok mellett vett részt az 1848-49-es szabadságharcban, s mint korábban Petőfit, később Bemet is megörökítette. A szabadságharc után kezdte el a nagybányai római katolikus Szentháromság-templom mellékoltárának képeit, amelyeket 1852-ben fejezett be. Nemcsak Nagybányán, hanem Máramarosszigeten és a közeli falvakban is vállalt munkákat. 10 Ugyancsak ellátogatott Nagybányára a nagykárolyi születésű Ligeti Antal, Feszty Árpád pedig híres képét, a Bányaszerencsétlenséget (Központi Bányászati Múzeum, Sopron) itt festette; a jelenet a kereszthegyi Lobkowitz-tárna előtt játszódik, ilyenformán az egyik első topografikus nagybányai képnek tekinthetjük. 11 Mivel Mezey 1863-ban megvakult, s versírással kezdett foglalkozni, 1882-ben pedig meghalt, munkássága nem érintkezhetett a nagybányaiak, Réti és Thorma művészetével. A festők 1896-os „honfoglalását" megelőzően ugyan élénk társadalmi élet folyt a városban, számos közhasznú és gazdasági egylet alakult, de a művészeti életet csupán a színészet jelentette. Festett képekre nemigen volt igény, néhány nemesi származású család kivételével kevesen birtokoltak valódi művészeti alkotásokat. A kisvárosi ízlést joggal célozta meg az a hirdetés, amelyet egy vándorfényképész jelentetett meg a helyi lapokban: „...a legújabb szerkezetű fényiró készülékeim segélyével arcz-, csoport-, táj- és más képek felvételét azonnal teljesitem, látogatójegy nagyságtól kezdve egész életnagyságú alakig, ugy feketére, mint olaj-, aquarelle- és chromoban festve, a legtermészetesebb hűségben. Kis gyermekek, madarak, s más mozgékony állatok felvételét is pillanatnyi idő alatt hiven készítem. Borult időben is a legsikerültebb felvételek eszközöltetnek." 12 A Nagybányára látogató, majd folyamatosan itt dolgozó festőknek tehát nemcsak új természetlátást, hanem a képek gyűjtésének szenvedélyét is el kellett terjeszteniük a lakosság körében: néhány esztendő múltával azonban már alig találni olyan családot, ahol ne lógott volna a falakon eredeti festmény. A Bányász utca Nagybányán, 1930-as évek Die Banyasz-Straße in Nagybánya / Bányász Street in Nagybánya. 1930s (MNG Adattár ! Archiv I Archives) Igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk meg, hogy a Nagybánya és Vidéke című lap két alkalommal számolt be a várost érintő képzőművészeti eseményről. 1894-ben a Műcsarnok tavaszi tárlatáról tudósított, ahol két „patri", azaz nagybányai művész állított ki, Réti István egy női arcképpel, Ürmösy Sándor fényképész pedig tájképekkel szerepelt. 13 A következő évben már Nagybányán került sor arra a kiállításra, amelyet a helyi Nőegylet szervezett. A népművészeti, háziipari termékek, történelmi fegyverek mellett képzőművészeti alkotások is helyet kaptak. A régi művészetet többek között Markó Károly, Lötz Károly, Jankó János, Mezey József képviselték, a „mostani nagybányai festőművészek" közül Thorma János (Bay Lajos, valamint Bilcz Irén arcképe), Réti István (Buday Károlyné arcképe) és Nagy Zsigmond (Csendélet, Tanulmányfej, Giegerli) mutatta be alkotásait. 14 Ezek az elszórt adatok vezették be az 1896-os millenniumi esztendőt, amely Nagybánya megszokott életének gyökeres megváltozását hozta magával. A Münchenből Nagybányára utazó művészek rövid időre megálltak Budapesten, s elsősorban a képkiállítás anyagát nézték meg, ekkor fedezték fel maguknak Szinyei