Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Negoita Laptoiu: Tasso Marchini, a modern művészet egy erdélyi előfutára

Letitia Munteanu: Tasso Marchini portréja, 1930-as évek Leti{ia Munteanu: Porträt von Tasso Marchini / Portrait of Tasso Marchini. 1930s (Kat. sz. i Kat. Nr. I Cat. No. 332.) landóság világából, és a maradandó értékek közé helyezte tárgyát. Például az Arckép sárgában című képen az arcról leolvasható visszafogott fájdalom nyilvánvaló kapcsolatban áll a háttérbeli táj szokatlanságával, ami a metafizikus festészet rokonává teszi. A Napraforgós csendéleten viszont visszafogja a színeket, hogy az egész kompozíció mély zenei akkordokban szóljon. Végül két, Szigeten festett utcaképen méltóságteljes mozdulatlanságba dermed minden, míg a Sugatagi templom téli látványát idéző vásznon úgy tűnik, mintha a templom lendületes sziluettje mindörökre belefúródnék a végtelen időbe, melynek hangulatát meleg, finoman kevert szürkék uralják. A tartalom és a forma közötti mélységes összetartozásról tanúskodik a Reggeli című portré (1932), az Arckép zöld blúzban és a Gyermekek című kompozíció is, melyeken a színekkel telített felületek, a tengelyek és ívek ritmikus megfestése, a formai fegyelem tiszteletben tartása Paul Cézanne szellemét idéző kiegyensúlyozottságra vall. Áttekintve az 1933-ban festett munkák sorát, a festészet valamennyi műfaja iránti érdeklődést figyelhetünk meg. Olimpia Ciobanu illetve Melánia Crisciu portréján megtartja a formák finom térbeli alakítását, visszafogott színárnyalatokkal sugallva a modellt eltöltő' fájdalmas nyugalmat. Amikor azonban barátját, Fülöp Antal Andor kolozsvári festőt jeleníti meg - aki egyébiránt gyakran megfordult Máramarosszigeten -, a színeket vastagon felvitt, egységes síkokban, erőteljes hosszú vonalak közé festi, melyek dinamikája elfedi a modell térbeliségét és majdnem beolvasztja a háttérbe. Sapkás önarcképén (1933-ban a bukaresti Hivatalos Szalonban szerepelt, jelenleg a nagyváradi Körösvidéki Múzeumban látható) a párhuzamos, világos-sötét, ideges, megtört ecsetvonások helyenként éles szögeket zárnak be, szinte szoborszerű aspektust adva az arcnak. A háttérből élesen kiemelkedő tömeg hasonlóképpen szaggatott ritmusú kezelését figyelhetjük meg az Öregasszonyfej című képén is. Ennek stilizálása, a kontúrok feszültséggel teli kibontakozása, mely az organikus növekedés érzetét kelti a nézőben, határozottan emlékeztet Romul Ladea Anya című szobrára. Arcképfestő tehetségének kiváló megnyilvánulása az Önarckép palettával is (kiemelkedő' helyen szerepel a Kolozsvári Művészeti Múzeum Nemzeti Képcsarnokában), ahol a tömegek fokozott ívbe szerkesztésével a modell büsztje sziklatömb benyomását kelti. 1933 nyarán többek között egy Máramarosi tájképet festett, és megörökítette Az áradó Tiszát, mindkettőt egy-egy ülésben, könnyedén, a természet poétikus kibontakozása fölötti öröm elragadtatásával. Míg korábban a térben egymásba kapaszkodó síkok által minél monumentálisabban akarta megjeleníteni a természeti látványt (mint az említett Nagybányai tájon, vagy a Tél Désen, illetve a Házak és fenyők című munkán), most az atmoszféra, a levegő mozgása érdekli. A hollandokéhoz hasonló módon rendkívül alacsonyra helyezi a látóhatárt, a látvány elemei az alsó sávban torlódnak össze nyugtalan zöld és barna árnyalatokban, vörös reflexekkel, addig az égbolt vibráló vásznán a rebbenő szürkék, lilák és sárgák között törékeny ecsetnyomok villannak fel, hajladozó faágak, levelek játékos remegését idézve. Tasso Marchini festészetének igazi csúcsa az a lenyűgöző színorgia, mely a máramarosi táj egy pillanatát rögzíti a Nyár című képen. Itt követhetjük nyomon legtisztábban a visszafogott komolyság feloldódását, ami egyúttal a színek pszichikai telítődéséhez is vezet. Tasso Marchini: Dombhát, 1935 Tasso Marchini: Hügelhang / Slope. 1935 (Kolozsvár, Muzeul de Artä)