Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Negoita Laptoiu: Tasso Marchini, a modern művészet egy erdélyi előfutára

a képépítés könnyedségét és jól érvényesülő kompozíciós készségét. Mindezen vonások első helyre teszik a négy kiállító között."

7 Egy másik kommentátor úgy vélekedett, hogy a kiállításon „egy jó arányaival szembetűnő Kompozíció, egy különös hangulatú Portré, egy levegős Téli táj, több csendélet és tájkép" látható.

8 A Keleti Újság munkatársa a kolozsvári iskola büszkeségének nevezte Marchinit, aki „fiatal kora ellenére érett művésznek mondható. Képei hangulatos csendéletek, élénk arcképek és kitűnő térérzékről tanúskodó tájképek. Ezek belehelyezik a nézőt a festő lelkiállapotába."

9 A tanultak szintéziseként fogható fel a Festó'nő című kompozíció (Kolozsvári Művészeti Múzeum Nemzeti Képcsarnoka), melyben a közvetlen érzékelés egybeépül a formák logikájával, a szem finom észlelése a gondolkodás konstruktív eredményeivel. A tartalmi és a formai aspektusok tökéletes összhangja valósul meg ezen a képen, a művész finom intuícióval komponálja egybe a sötét és világos tónusokat, tökéletes egyensúlyt hozva létre. A szín hol erőteljesen anyagszerű (a ruházat barnájának és a festőállvány zöldjének könnyed árnyalásával), hol áttetsző selyemként jelenik meg, mint a kép bal alsó sarkának és hátterének okkerei és sárgái. 1931 tavaszán, mikor a bukaresti Hivatalos Szalonban kiállították, magára vonta még egy olyan igényes festő figyelmét is, mint N. N. Tonitza, aki a következőket írta róla:„Tasso Marchini egy okosan megkomponált, egyszerűen és Tasso Marchini: Nő sárgában, 1931 Tasso Marchini: Frau in Gelb / Woman in Yellow. 1931 (Kolozsvár, Muzeul de Artá) Tasso Marchini: Csendélet kancsóval, 1933 Tasso Marchini: Stilleben mit Krug / Still-life with Jug, 1933 (Kolozsvár, Muzeul de Artä) tisztán megfestett női portrét állít ki, melyben a színek finom zeneiséggel csengenek egybe."

10 Gyenge szervezetének megerősítésére Marchini 1930 őszétől 1934-ig, kis megszakításokkal, a szép és kedves északi kisvárosban, Máramarosszigeten tartózkodott. Bebarangolta a Máramaros izgalmas világát, tanúsítják ezt a Sugatagban vagy a Tisza völgyében festett tájképei. A Kolozsvár és Sziget közti utazgatások mellett sorra részt vett kiállításokon is, így az 1930 decemberében rendezett összerdélyi tárlaton, majd 1932 februárjában Letitia Munteanuval és Radu Pu§cariuval közösen, 1933 februárjában a fiatal erdélyi művészek tárlatán, és 1934 decemberében kettesben Szervátiusz Jenővel. Bizonyos, hogy gyakorta megfordult Nagybányán is, ahol tartós barátságokat kötött, számos csodálót szerzett, és agitált a fiatal erdélyi képzőművészek egyesületéhez való csatlakozásra. Az egyesületnek 1934-ben egyhangúlag elnökévé választották. Nagybányán festett is, mint mutatja az 1934-es Nagybányai táj (ma a nagyszebeni Brukenthal Múzeum gyűjteményében), mely e festői táj sajátos varázsának egyik legsikerültebb bemutatása, elegáns épületekkel, nyúlánk tetőkkel, fehér, okker és sárga falakkal, a környezet gazdag vegetációjának zöld reflexeivel és mindezek fölött a dombok méltóságteljesen egymásnak feszülő kék és zöld íveivel. A máramarosszigeti időszakot Letitia Munteanu, a helybéli Leánygimnázium tanárnője, és Traian BiltiuDáncus, a Drago§ Vodá Gimnázium tanára társaságában töltötte. Napközben többnyire festett vagy olvasott, esténként művelődéstörténeti kérdésekről vitatkozó helybeli művészetkedvelőket patronált.

11 Számos kiváló alkotása született ebben az időszakban. Töprengő, elmélkedésre hajló alkat lévén, Marchini arra törekedett, hogy képei kifejezzék gondolkodásának minden feszültségét, ezért megpróbálta összeegyeztetni a természeti látványt a saját belső érzékenységén átszűrt fogalmi rendszerrel. Miközben felismerhetően megőrizte a motívumot, újrakomponálta azt, kiemelve a mu-