Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)
Negoita Laptoiu: Tasso Marchini, a modern művészet egy erdélyi előfutára
Tasso Marchini: Olga, 1933 Tasso Marchini: Olga, 1933 (Mgl. I Privatbesitz Iprivate collection) júniusában rendezett utolsó iskolai kiállításon, ahol a fiatal főiskola első végzősei mutatkoztak be, Marchinit teljesen kialakult „intellektuális, a természetet értelmező" festőként emlegetik. 3 Ennél is többet árul el alkotóképességéről az a tény, hogy 1929-ben egy általa festett portrét elfogadtak és díjaztak a bukaresti Hivatalos Szalonban (Salonul Oficial). Marchini fejlődésében vitathatatlanul jelentős szerepet játszott, hogy nyaranta Nagybányán tartózkodott, a Festőiskola 1926- 1927- és 1928-as évfolyamaiban dolgozott. A már ismert kollégák mellett alkalma volt itt megismerkedni a bukaresti, kisinyovi és ia§i-i főiskolák ösztöndíjasaival is. Közülük érdemes néhányat név szerint is felsorolni: Octav Anghelufá (1904-1978), Bene József (1903-1984), Arnold Cencinschi (Borgo Prund, 1912-), Traian Biltiu-Dáncu§ (1899-1974), Alexandru Ciucurencu (1903-1977), Mihai Cämärut, (1904-1981), Vasile §tefan (1905-1984), valamint a szabadfoglalkozású Gáli Ferenc (François Gall, 1912-1987). A hosszú beszélgetések, a viták a kortárs művészetről, a katalógusok, albumok és könyvek hozzájárultak ismeretei bővítéséhez, ítélőképessége biztosabbá válásához. Ám ennél is termékenyítőbben hatott Marchinire a modern művészettel egybehangzó képeket festő, érett művészek munkáinak megismerése. A magyar nyelv kiváló ismerete (a román, az orosz, a francia és kismértékben a német mellett) lehetővé tette számára, hogy a már elismert művészekhez közeledjék, és folyamatos kapcsolatot tartson fenn többek között Ferenczy Noémival, Jándi Dáviddal, Klein Józseffel, Mund Hugóval, Eugen Pascuval, Perlrott Csaba Vilmossal, Szolnay Sándorral, Thorma Jánossal és Ziffer Sándorral. Leginkább Szolnay Sándor posztimpresszionista festészetéhez vonzódott. Szolnayt, aki 1927 októberéig Nagybányán, majd ezt követően Kolozsvárt dolgozott, a robusztus formák cézanne-i osztása, világos ritmusokban való elrendezése jellemezte. Marchini másik példaképe valószínűleg Perlrott Csaba Vilmos volt. Erre vall, hogy számos kompozíciójában érvényesül a kubista jellegű konstruktivitás. Kiváló példái ennek az Önarckép palettával és azok az aktok, amelyeket Olga nevű modelljéről festett. Valamennyi 1933-ban készült. Tasso Marchini a legkülönfélébb hatásokat tudta beolvasztani egyéni látásmódjába. Megható az a mód, ahogy - mindössze egyetlen évtized alatt (1925-1935) - egy kulturálisan elzárt környezetben is képes volt arra, hogy stílusát kizárólag a festői értékek szerint alakítsa és esztétikai szempontból is kiemelkedő műveket hozzon létre. Mindent elolvasott, amihez hozzájutott. Amikor rájött, hogy a látvány naturalista bemutatásán túllépő művek befogadása milyen komoly akadályokba ütközik a nagyközönség körében, akkor négy cikket közölt az Astra Maramuresului (Máramaros csillaga) című, Máramarosszigeten megjelenő lapban, melyekben ismertette a modern művészeti áramlatokat. 1933 februárjában-márciusában jelent meg az impresszionizmust, futurizmust, kubizmust és expresszionizmust bemutató sorozata, számos olyan időtálló észrevétellel, mint például: „minden egyes forma egy adott korszak belső szükségszerűségéből ered, mivel annak szellemiségét jeleníti meg", minek következtében a művészet hozzájárul az emberi személyiség alakításához, és „az emberiséget új gondolatokra és életfelfogásra sarkallja". 4 Mivel „a műalkotás nemcsak az ember gondolkodásának, hanem egész lényének szülötte", vagyis a racionális és az érzelmi indíttatás egyaránt szerepet játszik létrejöttében, a modern művészet segít annak megértésében, hogy „egy festmény témája nem a dolgok objektív leképezése, hanem az a lelki folyamat, amelyet az adott tárgy elindít... Nem a dolgok külső felismerhetősége a fontos, hiszen a művész nem az érzelmek leírására törekszik, hanem ezek összeolvasztására a rendelkezésére álló festői eszközökkel." 5 Az a festő, aki a fenti értékítéletek megfogalmazására képes (amihez hozzáadódott a bemutatott művészeti áramlatok sajátosságainak pontos definiálása is), elméletileg tisztában van az alkotás belső problémáival. Innen ered választásainak tisztasága is. Meggyőzően bizonyítják ezt képeinek formai megoldásai, a már 1930ra kialakult sajátos stílusa, amely nagy vonalakban a „modern francia művészethez" csatlakozott, és mintegy „a latin látásmód egy foszlánya" szállott reá, ahogyan ezt egy csoportos kiállítás alkalmával (1930 április-május, Kolozsvár) megjegyezte a korabeli sajtó. 6 A kiállításon Tasso Marchini és Letitia Munteanu festők (ketten együtt 50 képet), valamint Radu Puscariu és Szervátiusz Jenő szobrászok állítottak ki. A beszámolók szerzőinek figyelmét elsősorban Tasso Marchini vásznai vonták magukra, és a kritikák kiemelik „gazdag fantáziáját, biztos rajztudását, érzékeny színkezelését,
