Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Szatmári Gizella: Mikola András

legalábbis nincs róla adatunk. A hazai sajtó úgy kezeli, mint Nagybánya nagy öregjét, a par excellence nagybá­nyai festőt, esetleg valamiféle kövületet vagy (hagyo­mány-) őrzőt a vártán. O maga is úgy érzi, olyan fela­datot kapott - t.i. a nagybányai iskola fenntartását és folytatását - ami nem is tesz szükségessé semmiféle „ki­tekintést". A Szinyei Társaság 2. önálló budapesti kiál­lítására küld képeket, az 1926-os brüsszeli bemutatko­záson is jelen van. A kritika csak felsorolja a résztvevők között, különösebb figyelmet nem szentel műveinek. 19 1927 szeptemberében Thorma - megrendült egész­ségi állapotára hivatkozva - lemond az iskola vezetésé­ről. Mikola ekkor felkérést kap, hogy Börtsök Samu­val, Ferenczy Valérral és Krizsán Jánossal közösen ve­zesse a festőiskolát. Thorma így fogalmaz: „mi, a nagy­bányai Szabad Festőiskola tulajdonosai és tanárai azon önzetlen szeretettel eltelve, amellyel 25 évi munkálko­dásunk egész ideje alatt viseltettünk ezen nagyjelentő­ségű alapításunk iránt... felkérjük a Nagybányai Festők Társaságát... működjenek közre és segítsenek a tanári te­endők végzésében." Fontosnak tartja, hogy az esetlegesen megnyíló új iskola nevében is tükrözze: egy korszak lezá­rult, s bár a hagyományok ápolása és folytatása is felada­ta az új szervezetnek, a különállást a névvel is demonst­rálni kell. Az új helyzetben Mikolának kell lépnie, hiszen ő a Társaság elnöke. Maga mellé kívánja venni tanárok­ként Ziffert, Krizsánt és Börtsök Samut, hogy folytatni lehessen a munkát a régi-új festőiskola megnyitásával, melynek hivatalos neve „Nagybányai Festőiskola 1927" lesz. Az iskola meg is indul, kezdetben nagyszá­mú növendékkel, jórészt olyanokkal, akik már koráb­ban is megfordultak Nagybányán. így például 1927­Mikola András: Nagybányai táj András Mikola: Landschaft bei Nagybánya / Nagybánya Landscape (Kat. sz. I Kat. Nr. I Cat. No. 325.) ben Farkas Eszter, Mándy Laura, Kiss Margit, Tasso Marchini, Slevenszky Lajos, 1928-ban Gáli Ferenc, Szervátiusz Jenő, 1929-ben Agricola Lídia, Csizér Lil­la, T. Rátz Péter, 1930-ban Pittner Olivér tartoznak a növendékek közé. Sok a román, bukaresti diák is. Ami a tanárokat illeti, csak Krizsán marad mellette. Börtsök betegsége miatt lemond, Ziffer pedig egy idő múlva kifejezetten szembeszáll Mikola vezetési mód­szereivel, felfogásával, ezért 1931-ben nyilatkozatban jelenti be kilépését. Mikola - ahogy ezekben az években festett képei mutatják - alkotóként (is) a nagybányai hagyományok őrzőjeként tevékenykedett. „Állandó kapcsolatom a természettel minden idegen befolyást eltávolított tő­lem" - írja. Természetszemlélete kiegyensúlyozott, sta­tikus, színgazdag tájképek sorában nyilatkozik meg, melyeket csak néha élénkítenek emberi alakok. Nagy­bánya és környéke persze gazdag megörökítésre méltó részletekben, de ezek az elvek mindenképp egysíkúsá­got, beszűkülést eredményeznek. A festőiskolát igen sok működési-fenntartási prob­lémával küszködve, csekély, állandóan csökkenő álla­mi, illetve városi támogatással vezeti. 1934-ben polgár­mester-helyettesnek választják. A számára idegen fela­datot elvállalja, hogy megtarthassa az iskolát, amely­ben a növendékek száma egyre kisebb, kiállítás meg­rendezésére nincs módjuk. 1935-ben az Erdélyi Hírlapban közzétett nyílt levél­ben hívja fel a figyelmet Nagybánya jelentőségére és kéri a város vezetőit, hogy mentsék meg a világhírű fes­tőiskolát a megsemmisüléstől, de eredménytelenül. 20 1937 júliusában a város átveszi az iskola és kolónia feletti felügyeletet, azok gyakorlatilag megszűnnek. Létrejön ellenben a Nagybányai Képzőművészek Egye­sülete, s az iskola vezetője Gheorge Manu bukaresti rajztanár, korábbi festőiskolái növendék lesz. Az új egyesületet Mikola érthető módon nem érzi magáénak, ezért félreáll. Továbbra is Nagybányán marad, de mivel műtermének bérét éppen kétszeresére emelik, otthagy­ja azt, s a Petőfi utcába költözik, oda, ahol egykor a Ferenczy-család lakott. Egy-egy képet küld a Szinyei Társaság kiállításaira, vásárol is tőle a Szépművészeti Múzeum és a Fővárosi Képtár, de az 1939-ben Buda­pesten, a Nemzeti Szalonban megrendezett erdélyi ma­gyar képzőművészeti kiállítástól távol marad. A bécsi döntés után újra a festőkolónia vezetője lesz. Képei fel­bukkannak a Komáromi és az Ungvári Művészeti He­tek rendezvényein (1941, 1942), sőt ezekből el is ad. Színskálája sajátos változáson megy át. „Eltávolodott a nagybányai színességtól - írja 1943-ban a kolozsvári Műcsarnok megnyitó kiállítása alkalmából Bíró Béla -, képei ugyanakkor bíbor-lilás reflexeket mutatnak." 21 Semmilyen irányban nem kívánja magát politikailag elkötelezni. 1944 májusában mind a Társaság elnöki, mind az iskola vezetői funkciójáról lemond. Mikola egész művészi-iskolaszervezői tevékenységé­nek központi gondolata a kötelességszerűen vállalt ha­gyományőrzés. Világossá válik azonban, hogy Nagybá­nya festői eredményeit változatlanul megőrizni zsákut­cába vezető gondolat, mert látásmódja és művészet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom